Művészet, 1975 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 4. szám

* * zesség érződik. A szomszédos fekete Afrikából eredő hatások már-már az absztrakt művészetre emlékeztető tö­mör kifejezésmódot alakítottak ki ná­luk. E két elütő példa összevetése azért érdekes, mert a keleti arab országok kö­zül Irak, a nyugati arab államok sorában pedig a Maghreb országok közé tartozó Marokkó művészete a legfejlettebb. Az első Pánarab Biennálén szobrászati alkotások csak szerény számban, grafikai munkák még elhanyagolhatóbb mérték­ben szerepeltek. Az egyetlen, kerámiai alkotások számára kijelölt termet kivé­tel nélkül iraki művészek munkái töl­tötték meg. A kiállítókat ezúttal a látogatottság örömén és az eszmei elismerésen kívül semmilyen elismerésben nem részesí­tették, mert a rendezőség tudatosan mellőzött mindenfajta díjazást, hogy távoltartsa a más alkalmakkor zavaró hatású üzleti szempontokat. A következő pánarab biennálé meg­rendezését előreláthatóan Algír vállalja majd magára. (Projekt) Az araboktól eltérően egy másik nagy múltú keleti kultúrában különlegesen erős hagyományai vannak a szobrászat­nak. A mongolok ősei a sámániz­musban az ég, a tűz, a föld, valamint a „jó” és „rossz” szellemek megtestesí­tésére fából, kőből és más kemény anyagokból kis figurákat készítettek. Ezek az úgynevezett ongonok a mongol kisplasztika legkorábbi elődei. Mint­hogy a XVII. században bevezetett új államvallás, a lámaizmus nem tiltotta meg e hagyományok folytatását, a mongol szobrászat hagyományainak tel­jes fegyvertárával érkezett el a szocializ­mus küszöbére. Az 1921-es mongol népi forradalmat, majd a Mongol Népköztársaság 1924- ben bekövetkezett kikiáltását követően fokozatosan alakultak ki a plasztika egyéb ágai. A köztéri kisszobrok műfajának első kiemelkedő művelője Njamin Zsamba volt, akinek Betöretlen ló című szoborcsoportja - amely Ulan-Bator főterét, a Szuhe-Bator teret díszíti - nagy hazai és külföldi sikert aratott. A kis formák művelői a hatvanas­hetvenes években sorozatos sikereket értek el. Mesterségbeli tudásuk növelé­séhez hozzájárult, hogy mind többen végezték el tanulmányaikat szovjet főiskolákon. Érdekes pályát futott be az egyik legjelentősebb mai mongol szobrász, Csojmbol. Fiatal éveit kolostorban töltötte, majd szülőföldjén egy elemi iskolában rajztanárként dolgozott és szabadidejét fafaragással töltötte. Ké­pességeiről hírt szerzett Pomerancev szovjet szobrász, aki Irkutszkból tele­pült át, hogy segítsen a mongol képző­művészek kiképzésében, és ajánlására Csojmbolt Moszkvába küldték tanulni. Hazájába visszatérve 1945-ben, a mongol kormány megbízta Csojmbolt, hogy készítse el a Mongol Népi Forradalom vezére, Szuhe-Bator emlékművét. A jelenlegi mongol szobrászatban a történelmi témák mellett igen gyako­riak, s hovatovább számarányukat te­kintve többségbe kerülnek az olyan lírai hangvételű alkotások, amelyek játszó gyermeket, merengő asszonyt, szerelmespárt, hangszert pengető öre­get, vagy jellegzetes táncot lejtő népi birkózót ábrázolnak. (Iszkussztvo) * A kőnyomatos sokszorosítás mód­szere a német Senefelder találmányának megszületése után alig negyedszázaddal átkerült Kubába. Továbbítói spanyol és francia mesterek és a litográfiát Európá­ban tanulmányozó kubaiak voltak. A litográfia „hőskora” 1822-1862 közé tehető Kubában, s e grafikai ágazat kifejlődése nélkül a szigetgyarmat tör­ténelmének sok érdekes mozzanata maradt volna megörökítetlen. Az első kubai litográfiai műhely hosszú ideig a Királyi Gazdasági Társaság kebelében működött, s eleinte kottákat nyomta­tott. Hamarosan felismerték, hogy a kőnyomatos képek művészi és nevelő hatás elérésére egyaránt kiválóan alkal­masak. A kubai litográfia egy nemes­lelkű férfi, Juan de Mata Tejada-i-de Tapia idején érte el csúcspontját. Tejada-i-de Tapia anyagi haszon remé­nye nélkül fejlesztette a műhelyt és megkezdte a szakmai utánpótlás neve­lését is. Több sikeres kőnyomatos kiadvány megjelenése után a litográfia már üzletileg is gyümölcsöző vállal­kozásnak bizonyult. Tejada­i­ de Tapia utódai már ebben a szellemben foly­tatták a mesterséget. 1861-től a jelen­tékennyé terebélyesedő első kubai kő­nyomat-üzemben szivarcímkéket kezd­tek gyártani a fellendülő kubai szivaripar termékeihez. E szivarcímkék olyan nagy népszerűségre tettek szert, hogy a közvélemény később a szivarkészítés megindulásával kötötte össze a kubai litográfia kezdetét. (Cuba, orosz kiadás) Művészetünk híre külföldön A két ország művészeti folyóiratai közötti csereegyezmény keretében, a Művészet szerkesztőségének közremű­ködésével, a Bildende Kunst novemberi számát teljes terjedelemben a modern magyar képzőművészet bemutatásának szentelte. Hatvannégy­­ századi alkotás - festmény, szobor, grafika, plakát, ipari formaterv, iparművészeti és építő­­művészeti munka - fényképe kíséri a magyar szakírók cikkeit, egy-egy képző­­művészeti ág korszakainak, egy-egy kiemelkedő jelentőségű mester tevé­kenységének bemutatását. Rideg Gábor bevezető cikkéből ki­tűnik, hogy a német nyelvű szemle célja nem általában a modern, hanem a szocialista magyar képzőművészet be­mutatása. A cikk kifejti az elkötelezett­ség fogalmának korszerű értelmezését, ismerteti az MSZMP kultúrpolitikai határozatainak a művészeti életben való érvényesülését, és kitér a szocialista realizmus fogalmának gyakorlati fel­fogására. Aradi Nóra terjedelmes tanulmánya a Szocialista Képzőművészek Csoport­jának működését méltatja. A kortárs magyar festészet jellegzetességeit Né­meth Lajos foglalja össze, írásában hangsúlyozza a legalább négy, egyidejű­leg alkotó nemzedék művészetének gazdag változatosságát, a különböző hagyományok együttélését, a régebbi eredetű, illetve újabban keletkezett vidéki művészeti gócok erjesztő hatását. A magyar grafika hét évtizedét tekinti át Szabó Júlia. A magyar szobrász­­művészet új vonásait Láncz Sándor fog­lalta össze, iparművészetünk jelenéről Koczogh Ákos írt. Pogány Frigyes az új salgótarjáni városközpont kapcsán fejtette ki gondolatait a magyar építő­művészet legfrissebb törekvéseiről. A villányi szobrásztelep négy fiatal szobrászának egy-egy művét nemrég a Neue Berliner Illustrierter hasábjain láttuk viszont. Az NDK legnépszerűbb képes hetilapjának fotóriportere Keserű Ilona „Három forma”, Rétfalvi Sándor „Vi­rág”, Samu Katalin „Lófej” és Tóth Sándor „Várakozás” című szobrait kap­ta lencsevégre. „A villányi kőfejtőben hetedik éve működő szabad ég alatti műterem és múzeum egyre több mű­vészet iránt érdeklődő vagy csak egy­szerűen szép látványra vágyó embert vonz a helyszínre” - írja az NBI. Összeállította Szilágyi Péter Műfajok mezsgyéjén A video avagy az elektronikus ecset Az ipari társadalom története során mindig arra törekedett, hogy a művé­szetet bekebelezze, hogy túllépjen rajta. A gépesítés következményeként egy új típusú alkotóművész jelent meg: az ipari formatervező. A számítógépek feltalálása óta a képzőművészek és zenészek érdeklődé­se az új kifejezési eszköz felé fordult. Az elektronikus kamera megjelenése után néhány évtizeddel lehetővé vált, hogy igénybevételével a művészek új anyagot és formát találjanak gondolataik kifejezésére. A nagy intézmények segí­tik ennek a tendenciának az érvényesü­lését. Az Egyesült Államokban a számító­gépközpontok ingyenes kísérletezési lehetőséget biztosítanak a művészeknek, főként éjszaka, amikor a gazdasági tevé­kenység szünetel. A nagy televízió­­állomások, az egyetemek és múzeumok műhelyeket, műtermeket bocsátanak e kísérletezéshez rendelkezésükre. A video alkalmazása eddig ismeretlen művészi lehetőségekre enged következ­tetni. Az érdeklődés iránta még a hatva­nas évekre nyúlik vissza, de igazán a hetvenes években lángolt fel. Az ame­rikai ipar a nagy precizitást, fejlett technikát igénylő elektronikus eszkö­zökre specializálódott, és ez szükség­képpen elősegítette az ilyenfajta eszkö­zökre építő művészeti irányzatok érvé­nyesülését. A videóval a művészet is automatizál­ódik. A kezdő alkotónak nincs szüksége többé arra, hogy megtanuljon rajzolni vagy festeni. Nem kell iskolákba, műtermekbe járnia. Az elektronikus kamera „fest” helyette. Teljes értékű képeket ad, vagy ha úgy kívánja, csupán a képek kontúrját. Azok a művészek, akik megtagadták a festészetet és a húszas években azt hangoztatták, hogy a festészet halott, a videóval megtalálták azt a kifejezési eszközt, mely alapjaiban változtatja meg a művészet jellegét. Nincs szó többé festészetről, hanem csak képalkotásról. A video segítségével a tér elveszti határait és korlátait. Az elektronikus kamera az új ecset, a katódcső az új hordozó. A video újszerűsége, hogy a festményt hordozó felület eltűnt. A szüntelenül változó-alakuló kép a térben keletkezik. Nincs kezdete, se vége. A kép sok millió kis pontból áll össze, majd hullik szét. Úgy alakítható, ahogy a művésznek tetszik. Az alkotó vezérlőpultról irá­nyítja az elektromos impulzusokat. Miként a mikroszkóp alatt látható mozgó amőbák, a formák osztódnak és egyesülnek, egymást lefedik, egymással láncot képeznek. A video esetében a művész a formák manipulálója. Megjele­nésével a kép természetére vonatkozó új ismeretrendszer kialakítása és elsa­játítása válik szükségessé. Elsősorban a művészek számára, de a nézőknek is követniök kell őket. A hagyományos képzőművészeti ki­fejezési formákban a kép átalakítása a szemlélő agyában történik. A kép válto­zása képzeletbeli. Az elektronikus ka­merával alkotott művek esetében a kép mozog és a szemlélő passzív. A kamera Fogat, kubai kőnyomat a XIX. század közepéről 47

Next