Művészet, 1988 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám

DOKUMENTUM A „csipkeverőnő" Kádár (Mihály) Lívia Kádár Líviát (1894-1986) külföldön, Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban jobban ismerték, mint itthon. Műveit megtaláljuk a British Museumban, a Bibliothéque Nationale-ban, a Victoria and Albert Mu­seumban, a washingtoni Library of Congressben, a Smithso­nian Institutionban, az Art Institut of Chicagóban, indiana­­polisi (John Herron Art Institute) és bostoni (Fine Arts Museum) gyűjteményekben. Utolsó magyarországi megbí­zatása a Könyvbarátok Köre kiadásában 1930-ban megje­lent Csongor és Tünde kötet illusztrációi voltak. A párizsi Salon és a Royal Society of Miniature (London) tagjai sorába választotta, de a Képzőművészeti Alap nem. Ismeretlenségének oka talán visszahúzódó, szerény termé­szetében rejlik. Második férje, dr. Móricz Miklós halála után egyedül élt Budapest határán álló magányos házában. Intim, finom utalásokkal dolgozó művészete a kevesekhez, a „beavatottakhoz” szól, életművét a századelő dekorativi­­tásához és szimbolikus kifejezésmódjához való hűség hat­ja át. Kádár Lívia, leánykori nevén Mihály (Müller) Lívia nagypolgári, művelt családból származott. Apja a Müller tinta- és festékgyár tulajdonosa. Testvére, Mihály Rezső a gödöllői telep tagja volt. A visszaemlékezők szerint Kádár Lívia eredetiben olvasta kedvelt francia íróit, irodalmi isme­retei széles körűek voltak. Festészeti vagy grafikai tanulmá­nyairól nem maradt fenn adat. Hagyatékában egy vázlatfü­zet anatómiai tanulmányokat tartalmaz. Művein a század­elő stilizáló, a „primitív” művészet egyszerűségét kereső szemlélete magasfokú technikai tudással, mívességgel tár­sult. 1909-ben Párizsba, majd Algériába utazott, egy évig Bel­giumban élt. Az első világháború után férjével, Kádár Endre íróval újra Párizsba, majd Londonba és New Yorkba utaz­tak, ekkor mutatkozott be kiállításokon is. Először 1925- ben Londonban (Greatorex Gallery), majd 26-ban Párizs­ban (Galeries Georges Petit, Salon National, Grand Palais). Mindkét esetben jelentős sikert aratott. 1928-ban Washing­tonban (Dunthrone-nál), 1929-ben New Yorkban (Kennedy Gallery), Bostonban, Detroitben, Chicagóban szerepelt. Az utóbbi helyen Születés című rézkarcával elnyerte a Chicago Society of Eth­ers díját. Amerikai sikereiről a magyar sajtó is beszámolt. Kiállításai kapcsán művészetéről a legjelentő­sebb összefoglalót a (The) Studio kritikusa írta, majd a Literaturában jelent meg róla egy cikk.­ Fiatalkori művei közül Budapest ostroma idején több elégett. Grafikái többsége kisméretű, aprólékos díszű réz­metszet, melyek hosszadalmas, néha fél évig is tartó munká­val készültek. Gyakran alkalmazta a pontozást. Fő témái tájak, legendák, bibliai történetek, irodalmi inspirációra készült művek, szimbolikus rajzok. A szecesszió vonalkultusza, szimbolikája egész munkássá­gának meghatározója. Elsősorban a preraffaeliták könyvil­lusztrációi hatottak rá. Stilizált, növényekből és madarak­ból tapétaszerűen kialakított dekoratív rajzai Ruskin és Morris hatását mutatják (A táncoló, Cím nélkül). Aronson Judit ex librise (1930 után) pedig Rackham gyermekkönyv­­illusztrációinak stílusát követi. Angol, francia és amerikai kritikusai a lírai és fantáziagazdag képzelőerő mellett a „keleti” és „nyugati” ornamentika egyesítését emelték ki műveiben. Perzsa miniatúrák zsúfolt díszítettségét idézi Tavasz (1925 k.) című grafikája. Az előtérben fiatal nőket és szerel­mespárt látunk virágos mezőben. A háttérben hegyes süvegű Buddha-szobor látható. A fennmaradt grafikák többsége, a tájképek egy csoportja kivételével, szimbolikus tartalmú. Egyik korai művén az élet és halál allegóriáját jól ismert szimbólumokkal, fiatal nő és csontváz egymás mellé állításá­val fogalmazza meg. Kedvelt témáit monomániásan újra és újra feldolgozta. Ilyen jellegzetesen visszatérőek a nő és a Kádár Lívia: Könyvdísz, rézmetszet, 13 x 9,7 cm 2

Next