Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)
3. szám - Bayer József: A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói
A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói fólét megalakulását ebben a formában fölöslegesnek ítélte és a kor egyesület-alapítási mániájával tudta csak megmagyarázni. A 6-ik pont, hogy úgy mondjam, az egyesület gyakorlati czéljával foglalkozik, de ebben csodálatos következetességgel -- szintén egy szóval sincs kiemelve, hogy honi művészeink képeire kiváló figyelemmel lesznek. Az évenkénti jövedelmet, a kezelési költségek levonása után, „a kiállított legjelesb festvények" megvételére szándékoznak fordítani. Ezek egynegyedét egy létesítendő műegyesületi képtár számára akarja visszatartani, a többi háromnegyedet pedig sorsolás útján a tagok közt kívánja kiosztani. A megszerzett képek legjelesebbjét kőre fogja metszetni és ebből „kedveskedni fog" az egyesület minden részvényesének egy-egy példánynyal. A lehető legjobb akarattal se tudjuk e három pont szavaiból kiolvasni azt, hogy a tervelt műegyesületnek célja lett volna magyar művészek képeinek tervszerű vásárlásával odahatni, hogy a honi kiválóbb tehetségek fejlődése előmozdíttassék. És ez annál csodálatosabb, mert e társaság nem üzleti célokkal állott egybe, hanem „a nemzeti művelésre" kívánt hatni. Az egyesület mint részvényes társaság akart megalakulni. Egy részvényért egy évre öt „pengő forintot" kellett fizetni. (1 p.) A részvények száma nem korlátoztatott. Egy személy több részvényt is vásárolhatott, de kijelentették, hogy addig, míg 800 részvény nincs jegyezve, „az egyesület nem constituálja magát". (2.p.) A következő (1840) évtől kezdve, „egy ezen időre az egyesület által kibérletendő helyen" május havában kiállítás rendezését igéri. (5. p.) Az egyesület ügyvitelét az igazgatóság egy titoknokkal s egy pénztárnokkal „vezérlendi". Mihelyt 200 frtnál több lesz a pénztárban, azt egy „kereskedőháznak" fogják átadni s minden év végén „pontos számadás fog a tiszt, közönség elébe terjesztetni". (7. p.) Az egyesület megalakulásáig „ez ügynek gondját" a felszólítás kibocsátói viselik. A megalakuláskor az egyesület maga fogja megválasztani az igazgatóságot olyképen, hogy minden részvényese egy szavazattal bír. (8. p.) A 9-ik pont a részvények árának lefizetési módjáról intézkedik és a 10-ik pedig meghatározza, hogy feloszlás esetén a pénztárban lévő készpénz a kisdedóvó intézetre száll, a „festvények" pedig a Nemzeti Múzeumra maradnak. Az e fajta műegyesületeknek elseje a Münchenben 1823-ban Quaglio, Stieler, Hesz Péter stb. által megalapított volt. Ennek nyomán keletkeztek a többi részvényes műegyesületek s így ezek nyomán a pesti is 1839-ben. Tehát elég korán utánoztuk, főleg, ha figyelembe veszszük a magyar művészet „zsenge kezdeteit". Az a 2000 aláíró, aki rövid néhány hónap alatt lehetővé tette a Műegylet megalakulását, első lelkesedésében távolról sem sejtette, hogy oly egyesületet támogat, melytől távol áll a magyar művészet fejlesztésének még a jó szándéka is s alig akar egyebet a bécsi festőművészet kultuszának emelésénél. Az akkori irodalmi élet egyik legkiválóbb magyar publicistájának, Frankenburg Adolfnak emlékiratszerű följegyzései: az „Őszinte vallomások",ennek folytatása az „Emlékiratok" s a pályája végét tárgyaló „Élményeim", ma már, sajnos, a nem olvasott könyvek közé tartoznak, bár emlékiratokban oly szegényes irodalmunknak nemcsak nagyon érdekes, de nagyon is tanulságos művei közé tartoznak. Ott állt ő, mint szerkesztő, majd „újdondász" az irodalmi és közélet központjában s alkalma volt meglátnia a politikai, társadalmi és irodalmi élet titkos, a közönségtől nem ismert mozgató elemeit. Elsőrendű tanuságtévőnek tekinthetjük s ha tekintetbe veszszük, hogy emlékiratszerű följegyzései évtizedekkel a leírt események után láttak napvilágot, a pártosság gyanújába se keverhető s így kijelentéseit egy higgadt elme meggondolt, személyeskedéstől mentes véleményűnek vehetjük. Főleg művészi kérdésekben, személyileg sehogy sincs érdekelve. Ez oknál fogva azt, amit speciáliter a Műegyletről mond, minden kíméletlen íze dacára igaznak, a valót meg nem hamisítónak kell tekintenünk. Az „Emlékiratok" 3-ik kötetében (Pest, 1868,57—60. 1.) ezeket írja: „Műegyesületünk, melynek föladata lett volna a honi művészetet és művészeket pártolni, ezeket minden alkalommal mellőzte". Fölhozza, hogy midőn Lip-