Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)

3. szám - Bayer József: A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói

A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói sülét megalakulását ebben a formában fölös­legesnek ítélte és a kor egyesület-alapítási mániájával tudta csak megmagyarázni. A 6-ik pont, hogy úgy mondjam, az egyesület gyakorlati czéljával foglalkozik, de ebben csodálatos következetességgel -- szintén egy szóval sincs kiemelve, hogy honi művészeink képeire kiváló figyelemmel lesznek. Az éven­kénti jövedelmet, a kezelési költségek levonása után, „a kiállított legjelesb föstvények" megvé­telére szándékoznak fordítani. Ezek egy negye­dét egy létesítendő műegyesületi képtár szá­mára akarja visszatartani, a többi háromne­gyedet pedig sorsolás útján a tagok közt kívánja kiosztani. A megszerzett képek leg­jelesebbjét kőre fogja metszetni és ebből „ked­veskedni fog" az egyesület minden részvénye­sének egy-egy példánynyal. A lehető legjobb akarattal se tudjuk e három pont szavaiból kiolvasni azt, hogy a tervelt műegyesületnek célja lett volna magyar művészek képeinek tervszerű vásárlásával odahatni, hogy a honi kiválóbb tehetségek fejlődése előmozdíttassék. És ez annál csodálatosabb, mert e társaság nem üzleti célokkal állott egybe, hanem „a nem­zeti művelésre" kívánt hatni. Az egyesület mint részvényes társaság akart megalakulni. Egy részvényért egy évre öt „pengő forintot" kellett fizetni. (1 p.) A rész­vények száma nem korlátoztatott. Egy sze­mély több részvényt is vásárolhatott, de ki­jelentették, hogy addig, míg 800 részvény nincs jegyezve, „az egyesület nem constituálja magát". (2.p.) A következő (1840) évtől kezdve, „egy ezen időre az egyesület által kibérle­tendő helyen" május havában kiállítás rende­zését igéri. (5. p.) Az egyesület ügyvitelét az igazgatóság egy titoknokkal s egy pénztár­nokkal „vezérlendi". Mihelyt 200 frtnál több lesz a pénztárban, azt egy „kereskedő-háznak" fogják átadni s minden év végén „pontos számadás fog a tiszt, közönség elébe terjesz­tetni". (7. p.) Az egyesület megalakulásáig „ez ügynek gondját" a felszólítás kibocsátói viselik. A megalakuláskor az egyesület maga fogja megválasztani az igazgatóságot olyképen, hogy minden részvényese egy szavazattal bír. (8. p.) A 9-ik pont a részvények árának lefizetési módjáról intézkedik és a 10-ik pedig meg­határozza, hogy feloszlás esetén a pénztárban lévő készpénz a kisdedóvó intézetre száll, a „föstvények" pedig a Nemzeti Múzeumra ma­radnak. Az e fajta műegyesületeknek elseje a Mün­chenben 1823-ban Quaglio, Stieler, Hesz Péter stb. által megalapított volt. Ennek nyomán ke­letkeztek a többi részvényes műegyesületek s így ezek nyomán a pesti is 1839-ben. Tehát elég korán utánoztuk, főleg, ha figyelembe veszszük a magyar művészet „zsenge kez­deteit". Az a 2000 aláíró, aki rövid néhány hónap alatt lehetővé tette a Műegylet megalakulását, első lelkesedésében távolról sem sejtette, hogy oly egyesületet támogat, melytől távol áll a magyar művészet fejlesztésének még a jó szándéka is s alig akar egyebet a bécsi festő­művészet kultuszának emelésénél. Az akkori irodalmi élet egyik legkiválóbb magyar publicistájának, Frankenburg Adolf­nak emlékiratszerű följegyzései: az „Őszinte vallomások",ennek folytatása az „Emlékiratok" s a pályája végét tárgyaló „Élményeim", ma már, sajnos, a nem olvasott könyvek közé tartoznak, bár emlékiratokban oly szegényes irodalmunknak nemcsak nagyon érdekes, de nagyon is tanulságos művei közé tartoznak. Ott állt ő, mint szerkesztő, majd „újdondász" az irodalmi és közélet központjában s alkalma volt meglátnia a politikai, társadalmi és iro­dalmi élet titkos, a közönségtől nem ismert mozgató elemeit. Elsőrendű tanuságtévőnek tekinthetjük s ha tekintetbe veszszük, hogy emlékiratszerű följegyzései évtizedekkel a leírt események után láttak napvilágot, a pártosság gyanújába se keverhető s így kijelentéseit egy higgadt elme meggondolt, személyeskedéstől mentes véleményánek vehetjük. Főleg művészi kérdésekben, személyileg sehogy sincs érde­kelve. Ez oknál fogva azt, amit speciál.iter a Műegyletről mond, minden kíméletlen íze dacára igaznak, a valót meg nem hamisítónak kell tekintenünk. Az „Emlékiratok" 3-ik kötetében (Pest, 1868,57—60. 1.) ezeket írja: „Műegyesületünk, melynek föladata lett volna a honi művészetet és művészeket pártolni, ezeket minden alka­lommal mellőzte". Fölhozza, hogy midőn Lip-171

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék