Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)
4. szám - Szász Gyula
SZÁSZ GYULA ejfájára ötvennégy esztendőt jegyeztek, s az az út, melyet végigcsinált, bizonyos, hogy nem mutat nagystílű nyilvánulásokat. Az eleven erő, mely belőle egy szomorú napon elillant, a fináléig csupa igyekvés volt szobrászi célok felé. Amit végzett, s amit elért, ennek az értékelése most nem a mi dolgunk. Csak a krónikás kötelességével írjuk e sorokat, s nem abból a szempontból, mely már a műtörténelemé. A műtörténelembe sokan bekerülnek, de kevesen reprezentálnak: könnyű megítélni, bár talán fölösleges, hogy Szász Gyula hova tartozik. Nem volt viaskodó talentum, kinek súlyos szárnycsapása élesen hasítja a levegőt, miközben fölfelé repül, ismeretlen magasságokba. Az lett, ami lehetett. Nem próbálkozott erején felül, s tudta, hogy mi való neki. Ez a józanság szolid munkássá tette, s nem írható hibájául, ha nem jutott oda, hol a nagy, erejükben pompázó győzők laknak. Meghalt s azt hiszszük, sokak előtt ismeretlen névről szólt a napisajtó szűkszavú híradása: kevesen tudtak róla, hogy ki volt és mit csinált. Ritkán vett részt a tárlatokon, hogy összemérje erejét a többiekkel. Csendes visszavonultságban dolgozott s így esett, hogy a hamar felejtő közönséggel nem kötött szoros ismeretséget. Székesfehérvárott született 1850-ben, hol atyja díszítő szobrász és műasztalos volt. 1866- ig Memoni M/ OROSZLÁN SZÁSZ GYULA MŰVE