Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)

4. szám - Szász Gyula

SZÁSZ GYULA ejfájára ötvennégy esztendőt jegyeztek, s az az út, melyet végigcsinált, bizo­nyos, hogy nem mutat nagystílű nyil­vánulásokat. Az eleven erő, mely be­lőle egy szomorú napon elillant, a fináléig csupa igyekvés volt szobrászi célok felé. Amit végzett, s amit elért, ennek az értékelése most nem a mi dolgunk. Csak a krónikás kötelességével írjuk e sorokat, s nem abból a szempontból, mely már a műtörténelemé. A műtörténelembe sokan bekerülnek, de ke­vesen reprezentálnak: könnyű megítélni, bár talán fölösleges, hogy Szász Gyula hova tar­tozik. Nem volt viaskodó talentum, kinek súlyos szárnycsapása élesen hasítja a leve­gőt, miközben fölfelé repül, ismeretlen magas­ságokba. Az lett, ami lehetett. Nem próbál­kozott erején felül, s tudta, hogy mi való neki. Ez a józanság szolid munkássá tette, s nem írható hibájául, ha nem jutott oda, hol a nagy, erejükben pompázó győzők lak­nak. Meghalt s azt hiszszük, sokak előtt isme­retlen névről szólt a napisajtó szűkszavú hír­adása: kevesen tudtak róla, hogy ki volt és mit csinált. Ritkán vett részt a tárlatokon, hogy összemérje erejét a többiekkel. Csendes visszavonultságban dolgozott s így esett, hogy a hamar felejtő közönséggel nem kötött szo­ros ismeretséget. Székesfehérvárott született 1850-ben, hol atyja díszítő szobrász és műasztalos volt. 1866- ig Memoni M­/ OROSZLÁN SZÁSZ GYULA MŰVE

Next