Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)
3. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I.: A velencei festők
Lederer Sándor szabású trecentista (S. Anastasia, S. Fermo), s ugyanott követői: Jacopo d'Avanzo, Stefano da Zevios az ünnepelt Vittore Pisano (sz. 1380. S. Anastasia, Capp. S. Pellegrini). A Friaulnak megvolt a maga Bernardo Bellunoja és Trevisónak már a trecentóban megvolt a maga — bár nem bennszülött — mestere: Tommaso da Modena. Csak Velencében uralkodik ez időben még mindig a bizánci hagyomány, nemcsak az egész trecentón át, hanem a quattrocento első felében is. Jacobello del Fioreről (működött 1400—1440) Vasari nyomatékkal mondja, hogy a „maniera grecá"-t követi. Csoda-e, ha a velencei kormány a XV. század második tizedében a Palazzo Ducale maggiorconsiglio-termének díszítésére kénytelen elhozatni Umbriából Gentile da Fabrianot, Alegretto Nuzzi kiváló tanítványát s a még ennél is jelentékenyebb Vittor Pisanót (köznéven Pisanello) Veronából, miután egyszer már, 1365-ben hasonló célból fölrendelte Paduából Guarientót. Gentile da Fabrianóról mondja Vasari, hogy Velencében nem volt vele fölérő versenytársa: „senza aver concorrente chi le pareggiasse", Rómában pedig az ő lateráni képei előtt Roger van der Weyden, — Rogerius gallicus insignis pictor — 1450-ben állítólag azt mondta, hogy Gentilét tartja Olaszország legjobb festőjének. Az ő és Pisanello megjelenésének köszönhette a velencei festészet, hogy a bizánci stílus elsorvadt, nekik köszönheti az új nemzeti irány első impulzusait. Gentile befolyása Giambonéra és Antonio Vivarinire tagadhatatlan. Antonio pedig (sz. Muranoban kr. 1415-ben) megalapítja az első iskolát, amely határozottan velencei bélyeget visel: a muránóit és Jacopo, Gentilenek fiatal velencei segéde, elkíséri mesterét Firenzébe (Gentilét Firenzében 1421-ben belajstromozzák a „degli speciali"-céhbe), elsőszülött fiát mestere nevére keresztelteti, atyjává s mesterévé lesz egy nagyhírű testvérpárnak, Gentile és Giovanni Bellininek, apósa Mantegnának. E kitűnő művészcsalád nemcsak igazi megalapítója a velencei képírásnak, hanem maga is a legszebb virágzásra fejleszti azt. Ide nyúlnak gyökerei annak a művészetnek, amely dús pompájában Giorgionén és Pálmán át Tiziano magaslataira emelkedik. Ami a velencei képírást a többi iskolától leginkább elkülöníti, az a szín kiváló fejlettsége. Nincs valamire való munkája ennek az iskolának, amely a szín ragyogását és összhangját megtagadná. Meglepő, mámorító akkordok csendülnek ki remekeikből. Közmondásossá vált a velencei képek aranyos zománca. Hippolyte Taine történelmi, a törvényeket kutató esztétikája, amelyet a múlt századnak ez a kiváló művészetbölcselője a régibb, dogmatikus esztétikával szembeállított, nem találhatott volna csattanóbb bizonyítékot igazának támogatására Velencénél. Ha ő azt állítja, hogy a remekmű sajátságait és keletkezését bizonyos létfeltételek s bizonyos környezet határozzák meg, hogy továbbá a remekművet történeti tények teremtményei gyanánt kell felfognunk, amely függ a szellemi és erkölcsi közállapotoktól, úgy csak Velencére kellett utalnia. Varázsoljuk csak elibénk a csodák e bűvös városát, amint elégikusan s álmodozva emelkedik ki a vizekből, csillogó tengertől s aranyos verőfénytől környékezve, nedves páralevegőben fürösztve; gondoljunk amaz idők tarka festői viseletére, a néki szolgáló Dalmáciára, Ciprusra, Moreára, a pompázó ünnepélyekre, vallásos ceremóniákra, véghetetlen körmenetekre, hosszantartó karneváljaira. Vessünk egy pillantást népére , daliás és méltóságteljes férfiaira, telivér asszonyaira s menten meggyőződünk, mily híven tolmácsolták művészei képeiken a kor jellemét. Színes pompáját adják hazájuknak, tősgyökeres saját népüknek. Szeretném emlékezetükbe hívni mindazoknak, akik valaha bejárták Velencét, Gentile Bellini nagyvonású ceremóniás képeit, Carpaccio elragadó legendáit, a kései Paolo Veronese pompázatos ünnepi lakomáit; ezek nem csak műremekek, hanem egyben monumentálisan adják elő a velencei díszes közélet szereplőinek öltözékét, szertartásait, szokásait és erkölcseit. És mint ahogy ennek a szabad államnak alkotmánya zavartalanul folyamatos volt, politi- 1 A Paradicsomot ábrázoló, tönkrement falfestményére került Tintoretto óriási vászonképe (a Paradicsom). Guarrento e művének töredékei manap is1905 láthatók, mióta a dogepalota falait javítják, miután harmadfél évszázadon át el voltak takarva.