Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)
3. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I.: A velencei festők
13* A szépművészeti múzeum olasz mesterei kárának ez állandóságával párhuzamosan fejlődött egy irányban, zavartalanul és következetesen a művészete is. Mert ugyanazok a benső okok, amelyek ama korszaknak jelleget adtak, ugyanazok adták meg művészetének is a maguk bélyegét. Ez a magyarázata annak, hogy Velencében a kolorisztikus irány hatalmasabbra fejlődött, mint bárhol másutt s hogy ez irány legmagasabb kinyilatkoztatásaival épp itt találkozunk. Ez táplálta az előszeretetet oly tárgyak iránt, amelyeknél a festői szempontok leginkább érvényesülnek. Ez vitte a velencei festőket az áhítatos santa conversazionék feltalálására, ez amaz ünnepélyes képekhez, amelyek a puszta lét nagyszabású nyugodalmát mutatják, végre ez vezetett a képírás nagy stílusához. Akarat és tudás egyesül itt a legtisztább művészi tökéletességgé. Igaz, hogy Velence nem volt hazája az antik művészet tömjénzésének s az ebből eredő fáradhatatlan forma- és vonal-tanulmányozásnak. Ezzel már tisztában volt az egykorú kritika is. Vasari, aki a tisztán rajzi alapokon nyugvó firenzei iskolából származott, 1542-ben Velencében foglalatoskodva 13 havi ottlét után nagyon is latolgatja, ha vájjon jó lesz-e Velencében megtelepednie s mikor távozásra határozza magát, ezt azzal okolja meg, hogy nincs ott semmi érzék a rajz iránt. Tiziano életrajzában pedig szemére lobbantja ennek a mesternek és Giorgione, Palma, Pordenonenak is, hogy megvetik a rajzot, mindjárt színesen kezdik a képet, anélkül, hogy előbb papiroson rajztanulmányokat végeznének s körvonalakat tanulmányoznának. De a velencei remeklés sajátos ereje éppen abban az elemben rejlik, amely e szemrehányás mögött lappang. Lám, Firenzében a tisztán formai szépség és vonalarányok túlbecsülése lett az oka annak, hogy a képírók pontosan megismerkedtek a testtel, annak mozdulataival, kifejezésével — a szín rovására. Holott Velencében, ahol az antik imádásnak sohasem kínálkozott talaj, a formának a szín válik helyettesítőjévé s ez vezetett a kolorista-irány erősre fejlődéséhez, ez lett szülőoka annak, hogy a színbeli jelenség pompája annyira uralomra jutott, mint sehol másutt Olaszországban. Gyűjteményünkben a velencei iskolának valószínűleg legrégibb képe egy világos, száraz és komoly tempera, félalakú Pietà (105. sz.), Pulszky szerzeménye. Semmiképp sem velencei, hanem a szomszédos Páduából való, amely 1405 óta Velencéhez tartozott. Itt Francesco Squarcione (1397 —1474) a leghíresebb mester. Átutazó celebritások (Frigyes császár 1452) tisztelik meg látogatásukkal; Olaszország előkelő s híres férfiai keresik fel. Kortársai — mint Scardeone krónikás mondja - - kora első tanítómesterének tekintik. Feltéve, hogy nem anynyira művészi, mint inkább üzleti vezetője volt is műhelyének, mint Kristeller bizonyítja („Andrea Mantegna", 28—35. 1.), mégis elévülhetlen dicsősége, hogy Észak-Olaszország egyik legnagyobb művészét, Andrea Mantegnát adoptálta (1441) és tanítványául fogadta. Saját feljegyzéseiből tudjuk, hogy a mindenfelől hozzá sereglő tanítványainak száma 137 volt. Pádua különben is a tudományok melegágya, 1222 óta egyeteme van, a tudományos élet központjaként szerepel. Squarcione távlattant tanít és utalja tanítványait a klasszikus művek tanulmányozására. Tanítói működésében nyilván épp oly szerencse kísérte, mint üzleti vállalkozásaiban. Hozzájárul az iskola tekintélyéhez, hogy ez időben Firenzéből érkezett jelentékeny művészek munkálkodása nem csekély művészi légkört teremt e városban. Paolo Uccello a Vitalianik házát díszíti freskókkal 1430 körül. Fra Filippo Lippi 1434-ben freskókat fest a Santo-ban . 1443-ban megjelenik Donatello, hogy évek során át itt folytassa munkálkodását.A Donatello naturaliz-i Squarcionenek csak két hiteles műve maradt rénk. Mindkettő a Casa lazzaraból való, Paduában. Az egyik oltárkép a paduai városi képtárban, 1452-ből, ezt okmányok hitelesítik. A másik Mária a gyermek Jézussal, amelyet a berlini múzeum 1882-ben szerzett meg. Ez „Che non era bene fermarsi in Venczia, dovc non si tenea conto del disegno, né i pittori in quel luogo l'usarono ; e che era meglio tornare a Roma, che e la vera scuola deli' arti nobili" Vasari (ed. Milanesi) VI. 226. Vita di Cristoforo Gherardi. névaláírással van ellátva. Donatello bizonyára hatott Squarcionere. Ezt ugyan nem lehet okiratokkal bizonyítani, de beszédesen szól e feltevés mellett a berlini Madonnakép Jézus-alakja. 170