Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)
4. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I.: A velencei festők
Lederer Sándor mekkel, Szt. Jánossal és a donátorral, 77. szám, melynek szerzője erősen palmesco jellege és komoly stílusa dacára mindeddig még nem volt közelebbről meghatározva és azelőtt a katalógusokban rövidesen „Velencei iskola a XVI. századból" néven szerepelt. Bármily vonzó is lenne a képet ezen a helyen megbeszélni, ezt a korszerinti sorrend és szerves összefüggés szempontjából mégis későbbre hagyom és majd újra rátérek, mikor Palma Vecchióról és az ő köréhez tartozó festőkről beszélünk, annál inkább, mert a kép szerzője egy Previtalinál későbbi festő, ki Palma tanítványának Bonifaziónak és a többi Palmakövetőnek kortársa. Previtali azoknak a renaissance-kori művészeknek egyike, akiknek kiválósága és tudásbeli ereje a technikában nyilvánul. Színe is ragyogó s megvan az a világító ereje, amely a régibb velencei iskolának soha meg nem tagadott sajátsága. Örömteljes vonzódással viseltetik a tájkép iránt. A bergamói S. Spiritotemplom Szt. János-oltárképén, amely 1515-ből való, kettős vízesés zuhog. Némely Madonnaképének hátterét bájos parkok alkotják. E tájkép-hátterek rendszerint világos-zöldek s lombos fái nem átlagos, hanem botanikailag meghatározható valóságos fák. Nyílt kérdés marad, vájjon Andrea Previtali azonos-e azzal a festővel, aki magát Andrea Cordegliaghinak nevezi. Crowe és Cavalcaselle úgy vélekednek, hogy e kettő egy. Morelli erélyesen tiltakozik e felfogás ellen s azt mondja, hogy itt két külön egyéniséggel van dolgunk. Mégis Crowe és Cavalcaselle felfogása látszik mindjobban érvényesülni. Gustav Ludwig dr. a két név azonossága mellett tör lándzsát, a többi közt a következőkre is hivatkozva: „A londoni National Galleryben levő, Andrea Cordellengi jegyű képnek pontos ismétlése megvan a velencei S. Giobbe sekrestyéjében, ez ugyan nincs névvel jegyezve, de minden műértő Andrea Previtalinak tulajdonítja. Azonkívül van Vicenzában Porto grófnak egy Madonnája, az adományozó képmásával, gazdag tájrészlettel, amelyen ez a jegyzés olvasható: Andreas. C • A • DI • Joannis. Bellini. P. Viszont a londoni National Galleryben van egy ellentmondás nélkül Previtalinak tulajdonított jegyezetlen kép, amelynek Madonnája és tájrészlete pontosan egyezik Porto gróf vicenzai képével, csak az adományozó képmása eltérő. Kétszer is ismétlődik tehát az az eset, hogy oly képeket tulajdonítanak Previtalinak, amelyek azonosak Cordelleagi névjegyzéses képeivel". E két példához egy harmadikat is csatolhatunk: Egy Madonna, az adományozó képmásával, amely kevéssel azelőtt még Charles Yerkes birtokában volt, most a newyorki Metropolitan-múzeumés ezt a jegyzést mutatja: Andrea C. A. Disci. Jovanis. Bellini. P.2 Az adományozó megmásított képmásával viszontlátható Milanóban Frizzoninál, ezzel a névjegyzéssel : M. CCCCC. VI. Andreas. Bergom. D. I. B. Pinxit. Ez a bizonyíték nyomósabb a két előbbinél, mert míg amott Cordelleaginak egy-egy szignált képét látjuk egy-egy szignálatlan, Previtalinak csak éppen tulajdonított képe mellett, itt mindkét párhuzamos kép névjegyzéssel van ellátva. Ez a háromszor ismétlődő azonosság Previtali és Cordelbeaghi azonosságát látszik bizonyítani s növekszik Gustav Ludwig dr. ama véleményének valószínűsége, hogy a Cordegliaghi név csak éppen afféle sopranome. Previtalit olykor értékén felül becsülte a helyi műkritika. Andrea Pasta3 azzal emeli ki jelentőségét, hogy utal arra, hányszor tulajdonították Previtali műveit mesterének, Bellininek. Fr. Maria Tassia szerint azt lehet állítani, hogy a szín és a kontúrok bája és gyengédsége dolgában felülmúlta tanítómesterét. Túlzott álláspontot foglal el Rio, midőn azt állítja, hogy Previtali odáig fejlődött, hogy bizonyos tekintetben felülmúlta a Giov. Bellinitől eltanult tökélyt, vagy Lanzi, aki őt csaknem egy színvonalra helyezi Palmával. Sokkal helyesebb, ha nem Palmával, hanem Lottóval állítjuk szembe, akit ugyan sem felül nem mult, sem el nem ért, de akivel 232 1 Jabrb. der kgl. preuss. Kunstsammlungcn. Beihcft zum XXIV. Band. 1903. p. 01. 2 L Berenson cikkét a Rassegna d'Arte-ban, 1900. VI. fasc. marzo. 3 Le pitture di Bergamo. 1775. 4 Vite de pittori etc. bergamaschi, 1793. p. 44.