Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)
6. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I. - A velencei festők
Lederer Sándor legfeljebb ha szülőföldjének valamely cavaliereje ült neki, ám kezén valósággal a document humain magasságára emelkedik az egyszerű tagliapanni (London, Nat. Gallery 697. sz.), akit ollóval a kezében, szabáshoz fogva ábrázol. Ily értelemben kétségkívül a legjelesebb művészek közé tartozik. Tiziano több benső tartalmat ad; elénk tárja azt, ami emberéről egyáltalán közölhető; az ő fensőséges művészete előkelőbb és elragadóbb. Sebastiano del Piombo kolorisztikus érzéke lágyabb zománccal sugározza körül alakjait. Lotto a gazdag benső életet érzékíti meg. Tintoretto arcképei talán tömörebbek, érdekfeszítőbbek, virtuózabbak. De senki más nem festette a reális élet képét annyira frázis nélkül, annyira magától értetődőn, oly pontos leírással, oly tárgyilagosan s behatóan, mint ő, senki sem adta ennyire beállítás, attitűd nélkül emberét, pusztán amint a maga igaz valóságában látta. Legjobb ily fajta képei közül három Londonban van, a Nat. Galleryben, a papot a müncheni Pinakothek őrzi, a tudóst az Uffiziképtár, néhány más darabot a bergamói Carrara-gyűjtemény, egyet ugyanott a Casa Albani stb. Arról a két arcképről, amelyeket Pulszky Olaszországban Moroni keze művei gyanánt vett, a következőket kell megjegyeznünk. Egyikük, egy cavaliere arcképe, oly siralmas másolat, hogy csodálkozunk azon, mint fogadhatta el azt egy oly tapasztalt műértő, mint aminő Pulszky volt. Az Akadémia palotájában néhány éven át a velencei terem hosszabbik falán lógott, ahonnan értéktelen voltát felismerve, eltávolították s valószínű, hogy nem is fog többé a raktárból előkerülni. A másik festmény, az ú. n. „szt. Alajos?" képmása, viszont jobb mester keze művének bizonyult: Moretto munkájának fogadták el. Ez a kép Bresciába vezet minket. Előbb azonban legyen szabad az olvasó figyelmét egy másik bergamói művészre irányítani, aki ugyan később működött, mint Moroni, de akinek művészi ereje híres földijének példájára, szintén az arckép terén csúcsosodik ki. 1675-ben, tehát csaknem egy évszázaddal Moroni halála után, a bergamói szülői házból 394 megszökött egy Giuseppe Ghislandi nevű festőinas s menedéket találva a velencei S. Francisco di Paola kolostorban, ott keresztnevét Fra Vittore-re változtatta, izzó szenvedélylyel vetette magát a festészetre, kizárólag az arcképért lelkesedve. Huszonöt évi velencei tartózkodás után, mely időnek felét az akkor nagyhírű Sebastiano Bombelli műhelyében töltötte, 1700-ban hazatért Bergamóba, ahol 1743-ban,8 éves korában bekövetkezett haláláig a Galgario-konventben élt, miért is köznéven Frate Galgariónak nevezték. Tassi gróf, aki még személyesen ismerte s nagyrabecsülte, könyvének mintegy 17 quart-oldalát annak a sikernek s elismerésnek szenteli, amelyet képei arattak. Ennek a Fra Vittore Ghislandinak két arcképfestményét szerezte meg Pulszky; ezek egyike, a 254. számú, fiatal festőt mutat. Fz a virtuóz felfogású festmény a festői előadáson és a mester kiválóságán kívül képet ad nekünk arról, hogy mint változott meg időközben a felfogás, mily hatásos hangsúly jut az attitűdre s mint vezet el ez a modern érzésvilághoz. Szinte megvesztegető ezen a képen a szem beszédes pillantása, az enyhe lágyság. A másik, Fra Vittore Ghislandinak tulajdonított, 229. sz. festményben a felírás szerint Lodovico Rota képmását bírjuk, teljes alakban Vasari azt mondja Tiziano életrajzában, hogy az ilyen ritratti interi-k Tiziano kezdeményezésére vezetendők vissza, aki az első egész alakú képmást, Mendozzáét, 1541-ben festette. De már Moretto da Bresciától leírunk egy ily mesterművet 1526-ból(London,Nat. Gallery, 1025. sz.), Bergamóban pedig a teljes alakú képmást Moroni honosította meg. Mi több, ez a mester már ily formában festett meg egy női képmást is. Szóltunk már egy marchese Rotáról, arról, akitől Previtali lakást és zöldséges kertet vett bérbe. Egy Elisabetta Kotát, mint adományozót ismerünk Lottónak a berlini Kaiser Friedrich-Museumban levő képéről, amely az anyjától búcsúzó Jézust mutatja. Most, két évszázaddal később, újra találkozunk e nemzetség egy sar- i Vite de pittori, scult.e arch. Bergamaschi, 1793. 57-73. l.