Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)

6. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I. - A velencei festők

Lederer Sándor legfeljebb ha szülőföldjének valamely cava­liereje ült neki; ám kezén valósággal a docu­ment humain magasságára emelkedik az egy­szerű tagliapanni (London, Nat. Gallery 697. sz.), akit ollóval a kezében, szabáshoz fogva ábrá­zol. Ily értelemben kétségkívül a legjelesebb művészek közé tartozik. Tiziano több benső tartalmat ad; elénk tárja azt, ami emberéről egyáltalán közölhető; az ő fensőséges művé­szete előkelőbb és elragadóbb. Sebastiano del Piombo kolorisztikus érzéke lágyabb zománc­cal sugározza körül alakjait. Lotto a gazdag benső életet érzékíti meg. Tintoretto arcképei talán tömörebbek, érdekfeszítőbbek, virtuózab­bak. De senki más nem festette a reális élet képét annyira frázis nélkül, annyira magától értetődőn, oly pontos leírással, oly tárgyila­gosan s behatóan, mint ő, senki sem adta ennyire beállítás, attitűd nélkül emberét, pusz­tán amint a maga igaz valóságában látta. Legjobb ily fajta képei közül három Lon­donban van, a Nat. Galleryben, a papot a müncheni Pinakothek őrzi, a tudóst az Uffizi­képtár, néhány más darabot a bergamói Car­rara-gyűjtemény, egyet ugyanott a Casa Al­bani stb. Arról a két arcképről, amelyeket Pulszky Olaszországban Moroni keze-művei gyanánt vett, a következőket kell megjegyeznünk. Egyi­kük, egy cavaliere arcképe, oly siralmas máso­lat, hogy csodálkozunk azon, mint fogadhatta el azt egy oly tapasztalt műértő, mint aminő Pulszky volt. Az Akadémia palotájában néhány éven át a velencei terem hosszabbik falán lógott, ahonnan értéktelen voltát felismerve, eltávolították s valószínű, hogy nem is fog többé a raktárból előkerülni. A másik festmény, az ú. n. „szt. Alajos?" képmása, viszont jobb mester keze művének bizonyult: Moretto mun­kájának fogadták el. Ez a kép Bresciába vezet minket. Előbb azonban legyen szabad az olvasó figyelmét egy másik bergamói művészre irá­nyítani, aki ugyan később működött, mint Moroni, de akinek művészi ereje híres földi­jének példájára, szintén az arckép terén csú­csosodik ki. 1675-ben, tehát csaknem egy évszázaddal Moroni halála után, a bergamói szülői házból 394 megszökött egy Giuseppe Ghislandi nevű festő­inas s menedéket találva a velencei S. Fran­cisco di Paola kolostorban, ott keresztnevét Fra Vittore-re változtatta, izzó szenvedélylyel vetette magát a festészetre, kizárólag az arc­képért lelkesedve. Huszonöt évi velencei tar­tózkodás után, mely időnek felét az akkor nagyhírű Sebastiano Bombelli műhelyében töltötte, 1700-ban hazatért Bergamóba, ahol 1743-ban, <S8éves korában bekövetkezett halá­láig a Galgario-konventben élt, miért is köz­néven Frate Galgariónak nevezték. Tassi gróf, aki még személyesen ismerte s nagyrabecsülte, könyvének 1 mintegy 17 quart-oldalát annak a sikernek s elismerésnek szenteli, amelyet képei arattak. Ennek a Fra Vittore Ghislandinak két arckép­festményét szerezte meg Pulszky; ezek egyike, a 254. számú, fiatal festőt mutat. F2z a virtuóz felfogású festmény a festői előadáson és a mester kiválóságán kívül képet ad nekünk arról, hogy mint változott meg időközben a felfogás, mily hatásos hangsúly jut az attitűdre s mint vezet el ez a modern érzésvilághoz. Szinte megvesztegető ezen a képen a szem beszédes pillantása, az enyhe lágyság. A másik, Fra Vittore Ghislandinak tulajdo­nított, 229. sz. festményben a felírás szerint Lodovico Rota képmását bírjuk, teljes alakban Vasari azt mondja Tiziano életrajzában, hogy az ilyen ritratti interi-k Tiziano kezdeményezé­sére vezetendők vissza, aki az első egész alakú képmást, Mendozzáét, 1541-ben festette. De már Moretto da Bresciától bírunk egy ily mester­művet 1526-ból(London,Nat. Gallery, 1025. sz.), Bergamóban pedig a teljes alakú képmást Moroni honosította meg. Mi több, ez a mester már ily formában festett meg egy női kép­mást is. Szóltunk már egy marchese Rotáról, arról, akitől Previtali lakást és zöldséges kertet vett bérbe. Egy Elisabetta Kotát, mint adományozót ösmerünk Lottónak a berlini Kaiser Friedrich­Museumban levő képéről, amely az anyjától búcsúzó Jézust mutatja. Most, két évszázaddal később, újra találkozunk e nemzetség egy sar­1 Vite de pittori, scult. e arch. Bergamaschi. 1793. 57-73. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék