Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)
5. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I. - A velencei festők
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM OLASZ MESTEREI I. A velencei festők. (Folytatás.) Idén Vasari Giorgione haláláról ír, „mely nagy vesztesége volt a világnak és őszinte gyászba ejtette barátait, akik jeles tulajdonságaiért szerették", hozzáfűzi, hogy „e nagy fájdalom közepette mintegy vigaszt jelent az a körülmény, hogy két jeles tanítványt hagyott hátra: Sebastiano Venezianót, aki később Rómában pápai pecsétőr lett, és a Cadore-beli Tizianot". Valóban, Tiziano mellett Sebastiano del Piombo a legkitűnőbb örököse Giorgione stílusának. Sebastiano Lucianii művészi fejlődése sok érdekest rejt magában. Vasari szerint eredetileg nem is festőnek, hanem zenésznek indult. Művészete elemeit az akkor már agg Giovanni Bellinitől tanulta, később Giorgione tanítványa lőn é s oly sokáig dolgozott nála, hogy ideje volt festési módját legnagyobbrészt elsajátítani". Jellemző erre, hogy Giorgionenek a bécsi udvar képtárban levő ú. n. Napkeleti bölcseit makacsul és sokáig Sebastiano del Piombo művének tartották, viszont Sebastiano velencei Chrisostomo-képét mindig Giorgionénak szerették tulajdonítani. Legkoraibb kimutatható képe egy Pietà, amely egykor a Galleria Mantrinban volt, most Lady Layard gyűjteményében van Velencében (Alinari 13599), amelyet Layard — azt hiszem — még Cima műve gyanánt vett. Csakugyan inkább Cimára, mint Bellinire emlékeztet, miért is Morelli, Berenson és Propping Sebastianót Cimával is vonatkozásba hozták. Ezen a képen azonban a tájrészlet bellinesco jellemvonásokat mutat. Szinte szenzációszámba ment, midőn a festménynek Molteni által végzett restaurálásakor kibetűzték aláírását: opus Bastiani Luciani discipulus Joannes Bellinus. Csupán négy különálló szent képe — a velencei S. Bartolommeo-templomban — (újabban lefényképezte ezeket Anderson) kapcsolja össze e korai idejét fejlődésének feltüntetése nélkül, a velencei S. Giov. Chrisostomo-templom immár mesteri főoltárképével, amely egyike Velence legszebb festményeinek s egészen giorgionesco stílusban készült 1509 körül, közvetlenül Sebastianónak Rómába való költözése előtt. Mert 1510 körül Agostino Chigi pápai bankár s biztos ítéletű mecénás Rómába hozta őt, ahol eleinte Rafaelt követte (lásd rafaellesco arcképeit s a rafaeli motívumokban bővelkedő Szent családot Nápolyban). De Rafaellel való versengésében nem- Giorgione életrajzában, 2031-ben. Ezért nevezik del Piombónak, mert a pecsét ólom volt s a pecsétőri hivatalt "Uffizio del Piombo"-nak hívták. A „frate Piombator" tisztje volt a pápai hullákat ólompecséttel ellátni s kapott ezért évi 800 scudót. Sebastianónak azonban ebből az összegből 300 scudót versenytársának, Giovanni da Udinenek kellett juttatnia. (L. Vasari.) Atyját Luciano de Lucianis-nak hívták. De Olaszországban azon időben a családi név csupán okiratokban került használatra. 4 Sebastiano del Piombo életrajzában.