Lyka Károly szerk.: Művészet 6. évfolyam (Budapest, 1907)
6. szám - Lederer Sándor: A Szépmuvészeti Múzeum olasz mesterei 2. A milánói iskola és Leonardo
Lederer Sándor Ambrogio Borgognone: Krisztust sirba teszik. De a képtár új rendezése és átfüggesztésekor Pulszky arra tántoríttatta magát, hogy a képet ,,Németalföldi festő, XV. század" megjegyzéssel foglalta a lajstromba (L. az 1881. lajstromot, 149. sz.). S csakugyan, egy évtizednél tovább a németalföldiek termében függött, Anton Woensam keresztrefeszítése közelében s Memling és Lucas van Leyden művei szomszédságában ugyancsak forróvérű alkotásnak hatott. Az 1889-ik évi lajstrom viszont Krisztus siratását a 65. sz. a. helyesen értékelve visszaadja a szelíd ó-lombardiai mesternek. Pulszky pedig így ír róla a Nemzet tárcájában "Az Országos Képtár gyarapodása 1880 óta" cím alatt: „Ebbe a (lombardiai) iskolába kell majd sorolnunk a restauratio következtében egy képet, mely eddigelé mindig rejtélyes vola a felülfestések miatt. Ezek, kivált a középtérben álló alakon, oly tompított színhangulatot képeznek, minőre a XVI. század dereka előtt egy festő sem gondolt. Az alakok rajza ellenben oly ósdi, hogy Itáliában a XVI. század közepében semmi esetre sem készülhetett. Az ellentétes jellemvonások ilyen összekerülése csak a németalföldieken képzelhető, hol a rajz és alakítás a színezéssel szemben sokáig elmaradt. Ezen okok indítottak arra, hogy e Krisztus siratását ábrázoló képet a kora németalföldiek közt helyezzem el. Henszlmann Imre figyelmeztetett arra, hogy a kép némely sajátságai, például a hosszú, vékony kezek és fülek jellemzőek a milanói festők közül azokra, kik Lionardo iskolájához nem szerződtek. Felfogását teljesen igazolta, hogy a tompa színek mind modern felülfestéseknek bizonyultak, hogy az eredeti felületen a rajz még határozottabbá vált és hogy már a mestert is megnevezhetjük: Ambrogio da Fossano, ki műveivel a paviai Certosát díszítette." E szerint Moreili mellőzve van, mert 1880-ban megjelent könyvében Borgognone-képünkről már említést tett. Flamand-lombardiai kapcsolatok fönnállottak úgy a kereskedelem, mint a művészet terén. Csak arra hivatkozom, hogy már Francesco Sforza, uralkodott 1450—60 közt, flamand mestereket foglalkoztat szőnyegszövő műhelyében. Van azonban a mi esetünket még közelebb érintő körülmény is. Flandriának olasz neve akkor Borgogna s Borgognone csupán mellékneve a mi mesterünknek, aki így írja alá magát: Ambrosio de Fossano dicto bergognono. Azonkívül a kép úgy látszik tölgyfadeszkára van festve. A tölgyfa pedig a németalföldi festők kedvenc alapja, mint a délnémeteké a hárs és veres bükk. A quattro- és cinquecento olaszai legjobban szerették a nyárfa- és gesztenyefadeszkákat, ritkábban használták a pintát és diófát. S ha a velenceiek, akik többnyire vászonra festettek, inkább fenyőfadeszkát használnak, úgy Vasari megjegyzése szerint az ehhez való fát rendesen Németországból szerezték. Az az eset, hogy valamely olasz mestert tévesen összecserélnek egy északi művésszel, nem elszigetelt jelenség; számos esetben megtörtént, hogy tévedésből valamely olasz kép szerzőjeül rövidesen az Észak legnagyobb művészeit, leydeni Lukácsot, Dürert, Holbeint gyanították. Carianinak egy világos, életteljes képecskéje, az Ambrosianában „Krisztus útja a Golgotára", Francesco Bianchinak „Cristo nell' orto"-ja, a római Galleria Nazionale új szerzeménye,Bacchiacca szép képe a velencei palazzo Giovanelliben. Mózes forrást fakaszt a sziklából, mind leydeni Lukács nevén szerepeltek. Sőt Bernardino dei Continak az Uffizigyűjteményben 444. sz. a. őrzött régi kópiáját az ősz leydeni mester arcképének tartották. Giovanni Bellininek a velencei Museo Civicoban levő két ifjúkori pietája közül az egyik Albrecht Dürer hamisított monogrammját mutatja 1494 évszámmal® s ezt sokáig készpénznek vették. Hasonlóképpen Dürer kezét gyanították a milanói érseki gyűjtemény egy önsanyargató sz. Jeromosán, holott az Defendente Krímmel: Handbuch der Gemaldekunde. 1894. 10. 1. 8 Crowe & Cavalcaselle. Német kiadás, VI. 018. és Lermolieff: Kunstkrit. Studien, I. 317. és II 35. 3 Ad. Venturi. Le gallerie nazion. italiane. Vol. III. 1897. 1 Három női fej idetartozó kézirajza az Uffiziben (Fot. Philipot 1188.), Michelangelo nevén. Lermolief, I. 136. 5 Lermolieff, III 242. " Lionello Venturi: Le origini della pittura veneziana 1907. 359. 1.