Lyka Károly szerk.: Művészet 6. évfolyam (Budapest, 1907)
6. szám - Lederer Sándor: A Szépmuvészeti Múzeum olasz mesterei 2. A milánói iskola és Leonardo
A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei Ferrari műve. Holbein munkájának tartották a Borghese-gyűjteményben Rafaelnek egy arcképét, talán mesterének, Peruginonak képmását, egy másik arcképet pedig, Andrea del Verrocchioét, amelyet tanítványa, Lorenzo di Credi festett, egy Holbein-festette Luthernek vélték. Viszont Sieur de Morette drezdai arcképét, amely Holbein műve, Leonardo festményének tartották, az ábrázoltban pedig Lodovico Sforzát látták, míg végre Rumphr valódi szerzőjének vissza nem adta.. A mi pietá-képünk középterén Krisztus holtteste nyugszik anyja élén, akinek a másik két Mária segédkezik. Nikodémus a fejét támogatja, mellette János áll, Nikodémus mögött a rimatiai József, kezében a töviskoronával, a holttest lábánál pedig Mária Magdolna térdel. A baloldalon négy alak feje tölti ki a teret, a jobboldalon a keresztrefeszítés színhelyéről leérkezett s levonulóban levő auditorok, mintegy tizenöten, adják a kép csoportjait. A középtéren a leáldozó nap veti fényét Jeruzsálemre. A jobboldalon levő arany-nyakláncos alak nyilván arckép, amiről arra következtethetünk, hogy ez a kis festmény fogadalmi kép volt. A Golgota megragadó tragédiáját a mester inkább az epikai elbeszélő szélességével adja elő, semmint a drámai erő súlyával. A résztvevők arca nem annyira a szívetrázó keservet és megrendülést, mint inkább szeretettel átszőtt bánatot tükröz. A kissé merev, szinte fagyottnak látszó holttestre nem találunk Borgognone munkásságában egyéb példát, mint az ő korai Feszületét a paviai certosában (aláírással és 1400. mag 14-gyel jelzett mű, fot. Brogi (1304), mert egy másik pietája, amelyet eredeti helyéről a paviai S. Rebecchino-templomból a londoni National Gallery szerzett meg s amely egykor az ottani 298. számú oltárképeknek koronázó része volt, állítólag a tengerbe sülyedt. János mélyen átszellemült alakja ugyanazt a típust mutatja, mint a Certosában levő korai sz. Ambrus-kép két ifjú szentje: Protasius és Gervasius (Alinari 14607)s szakasztott ugyanez a típus ismétlődik még a minden valószínűség szerint legkéseibb képén is, Mária mennybemenetelén, amely Ambrosii logogni 1522 jelzéssel a Brerában van elhelyezve (Brogi 2103), ahova a nervianói Incoronata-templomból került. A mi képünk Nikodémusa és a Lodiban levő kép (Bemutatás a templomban) szent Józsefe szinte egyazon modell nyomán készült. Magdolna-típusát ismerjük Mária-képeiről. Ugyanez a lombardiai kedvesség sugárzik róluk, ugyanilyen típusú az imént említett Mennybemenetel lunettájának koronás Máriája, ilyen a brerai névjegyzéses Rókuskép felhők közt levő istenanyja (fot. Montabone 211) s ilyen — fokozottabb átszellemültségben — az Adolf Thiem műbarátnak (S. Remo) tulajdonában levő, kisdedét szoptató Madonna (fot. Dubray) és a milanói Museo Borromeóban levő Madonna (Marcozzi 2103). Egyebekben Borgognonera vall az ezüstszürke testszín, a ruha omlós zománca, amely a test színével erős ellentétet ad, a dicsfények aranytól csillogó dísze, a főalakok aranyos szegélyű ruhája. Az arany régieskedő használata kiterjed az alakok hajfürtjeinek fényére és a fákra is, sőt a felhők és a táj verőfényes részei is csillámló aranyban fürödnek. S ez a táj viszont teljes rokonságot tart a Brerában levő, S. Satiro-templomból származó Rókuskép tájrészével (fot. Montabone) s a paviai Scuola delle belle arti-ban levő „Krisztus, karthauzi barátokkal" c. festmény tájával (fot. Anderson). Ambrogio Borgognonet Vincenzo Foppa tanítványának tartják. Midőn Foppa egyik pietáját, amely a berlini Kaiser Friedrich Museumban van s amelyet rongált állapota miatt a raktárban őriztek s csak nemrég függesztettek ki, egy Hanfstangl-féle fénykép nyomán itt reprodukálom, azt hiszem, hogy ezzel szemléltetővé teszem Ambrogio Borgognonenek Foppától való s a mi képünkön is nyilvánuló függését. Foppának nagyméretű berlini képén (Kat. 1904. I. 133. sz.) Nikodémus köpönyegének szegélyén látható a mester névaláírása is: Vincentius de Phop.pinxit. Azonkívül e kép kétségtelenül azonos azzal, amelyet Antonio Albuzio 1770 táján még eredeti helyén, a S. Pietro Gessate-templom 1 Lermolieff, III. 126. 2 Lermolieff, III. 242. 3 Woltmann: Holbein. 1876. I. 427. II. 124. * Calvi: Notizie, II. 247. és Crowe ffe Cavalcaselle, VI. 57.