Lyka Károly szerk.: Művészet 8. évfolyam (Budapest, 1909)
1. szám - Lyka Károly: Klein Miksa
Klein Miksa Tavaszkor kiállítom műveimet Budapesten és akkor... hátha... Hiszen ott annyi a jó emberem. A miniszter is modernül gondolkodó művészlélek. Vén se vagyok még, bár ősz a hajam és talán meghallgatja a Mindenható imáimat, hogy főművem Budapesten álljon ..." A másik okmány szintén interview. Két évvel a budapesti kiállítás után e folyóirat egyik munkatársa meglátogatta Kleint. A művész akkor a következőket mondta: — Mikor két év előtt odahaza voltam, akadtak, akik éreztették velem a mostohatestvért És miért? Hisz öreg ember vagyok, ötvennégy éves. Sem kedvem, sem természetem a civakodás. Kinéztek... Megéreztem ... Holmi megrendeléseket féltettek talán ? Én ma márilyesmire nem vágyom. Hányszor történt, hogy megrendelőket más művészekhez utasítottam. Hazamenetelem esetén is elveim mellett maradtam volna. Idegennek tekintenek itt is, otthon is. De váljon ki a renegát ? Én-e, vagy aki formaszerint állampolgár ugyan, de megfeledkezik a nemzetével szemben tartozó erkölcsi kötelességekről ? Magyar vagyok s az maradok. Ezt senki el nem vitathatja tőlem, ettől senki meg nem foszthat." A hazatérés gondolata csakugyan foglalkoztatta. De oly feltételekhez kötötte, amelyek a mi viszonyaink közt lehetetlenek, vagy legalább is sérelmesek lettek volna azokra a magyar szobrászokra, akiket a rossz napok sem választhattak el Magyarországtól. Akkor egy napilapban vetették fel barátai a kérdést. „Megerősödött benne — ezt publikálták a régi szándék a hazaköltözésre. De még vannak akadályok, ame- HÁGÁK ÉS IZMÁEL KLEIN MIKSA SZOBORMŰVE