Engelsz József ötvös és Szuppán Irén textiltervező iparművészek kiállítása (Fényes Adolf Terem, 1960)

ENGELSZ JÓZSEF ENGELSZ JÓZSEF: DERKOVITS ÉREM Nevét ismerjük a tárlatokról. Már 1953-ban szerepelt a IV. nemzeti kiállításon érmeivel, pedig akkor még csak harmadéves főiskolás volt. Az Iparművészeti Főiskola ötvös-szakos hallgatója. Ha vissza­gondolunk első jelentkezésére, emlékezünk, hogy már akkor jeleset alkotott az érmészetben, ebben a méreteivel nem hivalkodó, a kamara­zenéhez hasonlóan nemes művészeti ágban. Mostani — első önálló — kiállításán az ötvösművész Engelsz József mutat­kozik be bővebb anyaggal. Nem tagadja meg kitűnő érmeit, miért is tenné? Ezeket is itt látjuk a kiállításon, így hát megbizonyo­sodtunk, hogy az érmész és az ötvös Engelsz egyazon személy. 2. ENGELSZ JÓZSEF: REKESZZOMÁNC KÁRTYADOBOZ FEDÉL (RÉSZLET) Ötvösnek, iparművésznek vallja magát, de azt tartja, hogy nem lehet jó iparművész, akinek nincs képzőművészeti műveltsége. Ezt az elvi felfogást a leghatásosabban a maga példájával bizonyítja azzal, hogy az iparművészet mellett a képzőművészetnek is aktív művelője. Legkedveltebb technikája a rézdomborítás, (nevezik trébelésnek, traszírozásnak is) melynél a lemeznek hidegen, hátulról való kala­pálásával adják meg a formát. Ezt a technikát a monumentális műfajtól mint a Czabán Samu utcai iskola falára készített majdnem három méteres domborműve példázza — a miniatűr méretű munkáig szívesen alkalmazza. A régi mestereknek a művé­szet és az anyag iránti alázatával munkálja meg az apró tárgyakat, ékszereket. Egyik feltámasztója a rekeszzománc (email cloisonné) technikájának. Engelsznél új módon —az alap itt is domborítás, tehát nem vési, nem forrasztja a fémet mint az elődök. Technikájá­ban az is új, és művészeti hatásában is egészen más , hogy a zománc egyes mezői, melyeket a fémalap kiálló részének kontúr­vonalai választanak el egymástól, sokkal nagyobbak, mint a hagyományos rekeszzománcnál voltak. Már kezdettől dekoratív színfoltokkal, sőt síkokkal dolgozhat. A rekeszzománc újra alkal­mazása művészetének kerete, benne a mai művész saját hangján, korszerű módon adja elő mai embernek szóló mondanivalóját. Az apróbb rekeszzománc ékszerek mellett ugyanebben a műfajban nagyobb lélekzetű előadásra ad módot Engelsznek a díszdoboz. A doboz tetején közölt ábrázolás, gyakran figurális vagy tájképi kompozíció­­ bizonyos fokig a táblaképpel rokon, persze a műfaj törvényei itt is alapvetően határozzák meg a szerkesztés feltételeit. Legérettebb munkája, hiszen nem húzódozik a mindennapi használati tárgytól a nagy römikártyadoboz. Fedelén a kör dáma, a falubolondja treff Jolly, és a báró király hagyományos alakja. Az ősi francia kártya egykori fametszet figuráinak, modern, zománcos reinkarnációi. Komoly, bizáncias szemeikkel néznek reánk. Szűkszavúan kubisztikus formába foglalt a testük, előtérben a kar, kéz, mely a kiterített kártyacsomót tartja, — hátlapjuk szinte világít —, s itt mutatja meg Engelsz merészségét: odavág a nézőnek valami váratlant, a síkokból felépített figurának realisztikusan, dombormű módjára megmunkált kézizomzatot ad. A zománcok színei mellett azonos,­­ vagy nagyon helyesen olykor még jelentékenyebb szerepet kap az alapanyag, az ezüstözött réz patinázottan fehéres színe. S a sikerült játékot ismételni tudja : kártya mappájára, magában felhasználva, a dáma alakját forrasztja, egyedül a nagy ezüstös háttérre, továbbfejlesztve a kártyadoboz gondolatát. Rézdomborítású ékszereinek, a primitív barlangfestészet vonalvezetését megértve, tud modern dekorativitást adni, mint például a karpereceken ábrázolt vadászatoknál. A lakás oly hétköznapi­­­­ KARPEREC (RÉSZLET) tárgya, a hamutartó(vagy tálka) is büszkén vállalt művészeti fóruma Engelsz Józsefnek. Városaink, tájainknak rögzítése a Galga, Mátra, Mecsek és Pécs, Tihany, s a Parlament sematikus vonalát sűrítő „Hungary” tálka. A magyarázatot adó városnév betűit is a tömör — szó szerint is — lapidáris dekoráció szolgálatába állítja. A tárgyi közlés finom módja mellett az összefoglaló vonal­rendszernek a dekorativitáson túl, építő szerepe is van. Dohányzó­készlet, vagy zsebóra-csüngő, akár az estélyi ruhához illő női ékszer is megoldott feladatai közé tartozik. A „Gulyás” tálkán. 3. ENGELSZ JÓZSEF, melyen csónakban evezősök ülnek, újra látjuk bravúrját: a síkbeli és kontúrvonalas ábrázolás mellett az evezős rabszolgák izomzatát megint reliefszerűen alakítja, az éremművész tudásával, frappáns, a szemnek pihentető kontrasztot adva. Visszatérünk érmeire is, ha most nem is ez művészünk legfőbb törekvése. A Cinquecento Tizian,­s Veronese arcéleiben, majd a későbbi kor Gauguin-jének igazi francia profiljában, vagy akár a mi Derkovitsunkban nem elsősorban a művészettörténeti dokumen­tumot, hanem az embert alakítja, valami bensőséges humánummal. Puha fény és árny kontrasztokkal a kemény ércen. Még az Auschwitz érmen sem kizárólag a megkínzottat, hanem a megaláztatottságá­­ban, gyarlóságában is diadalmas „homo sapiens”-t mintázza meg. Tiszteli az anyagot. Állandóan foglalkoztatják az iparművészet elméleti problémái. A művész kötelességének tartja, hogy tudjon „anyagban gondolkodni”. Művészi tanulmányai előtt a győri MÁVAG szoboröntő munkása volt. Fémöntő mestervizsgát tett. A gyárban kezdődött kapcsolata a fémmel, s a matéria iránti vonzalma érett későbben művészetté. Érzi, hogy a technika urává kell lennie, mert az iparművészetben csak a komplikált fizikai és kémiai folyamatokon keresztül kaphatnak kifejezést gondolatai, a művészete. Engelsz ismeri az anyag lelkét. Az anyag tulajdon­ságait szolgálatába hajtja, de azokkal együtt éri el célját. S­ZUPPÁN IRÉN kiállítótársával egyidőben végezte tanulmányait, tehát a művész­pályának ugyanolyan szakaszáról ad számot ezen a bemutatón. Textil-tervező művész. Kézzel festett textillel és nyomott textil tervezésével foglalkozik, ezeknek sokféle ágazata és technikája alkotja oeuvre-jét. Selyem falkép, s vászonra festett függöny, terítő, bútorhuzat, vagy ruhaanyagok kerülnek ki keze alól. Művészetével

Next