Szolnok megyei képzőművészek és népművészek Tavaszi Tárlata (Damjanich János Múzeum, Szolnok, 1960)

Szolnok művészeti életében lassanként hagyományossá válik a Tavaszi Tárlat megrendezése, amelyen nemcsak a szolnoki művésztelep művészei mutatják be legújabb alkotásaikat, hanem a megye más városaiban dolgozó művészek és népművészek is felsorakoztatják munkásságuk javát. A bemutatásra került gazdag anyag alkalmat ad arra, hogy összehasonlítást tehessünk a kiállított művek között. De lehetőséget nyújt ahhoz is, hogy az idei képzőművészeti termést mérlegre téve, megállapíthassuk, hogy művészeink általában szoros kapcsolatban vannak a való élettel. Művészi mondanivalójuk gyakori témája az emberábrázolás. Különösen alkalmazható ez a megállapítás a szobrászokra, akiknek munkáját és eredményeit egyre nagyobb örömmel figyelhetjük. Portrék, akitanulmányok, épületek és terek díszítésére szolgáló domborművek, kúttervek, szoborkompozíciók — köztük munkásmozgalmi szobortervek is — nemcsak a tárlaton való bemu­tatásra méltók, hanem szívesen látnánk közülük nem egyet Szolnokon vagy a megye más városában, községében is. Az emberábrázolás a festőknél is gyakori téma. Különösen alkalmazható ez a megállapítás a mostani Tavaszi Tárlat képeire. Szövetkezetbe lépő parasztok, kubikos, vízöntők, G. M. festőművész portréja, a rádió mellett ülő nő, vagy az új tantárgy reszelő fiúja egyaránt alkalmasak művészi megformálásra. A táj­képek sem az elvont, az időtlen Alföldet, Tisza mentét ábrázolják, hanem mai alkotásnak érezzük nagyobb részüket. Vérmérséklet, színlátás, sajátos művészi elgondolások és művészi adottságok miatt a kiállítás képei is különböző érté­kűek. De azt mindegyikről megállapíthatjuk, hogy festőink egyaránt mentesek az absztrakt törekvésektől, elgondolásban és művészi feldolgozásban a realizmus talaját nem vesztik el. Üde, színpompás, a tartalmat kifejező színével nem egy kép megnyeri majd a kiállítást látogató közönség figyelmét. A festőink munkája általában fejlődést, témagazdagodást és minőségi javulást jelent. Különösen igaz ez a vélemény a szolnoki művésztelep művészein kívül a Jászberényben dolgozó festőkre. A festők szinte kivétel nélkül, és csaknem megmagyarázhatatlan okból — ide­genkednek a grafikai ábrázolásoktól. Ezért a Tavaszi Tárlat grafikai anyaga szegényesnek és kevésnek mondható. Találunk azért figyelemreméltó akvarele­­ket, szén- vagy tusrajzot, kőnyomatot és rézkarcot, de nem elegendő számban. Pedig a grafikai alkotások — már csak olcsóbb áraik miatt is — könnyebben

Next