Tahi Tóth Nándor kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1962)
HINCZ GYULA Művészeink, kulturális építésünkön fáradozva, mind több oldalról világítanak be világunk szépségeibe, s mondanivalójukat korszerűen igyekeznek előadni. Az új társadalmi témák élményanyaga mellett felhasználják a természeti valóság jelenségeit is. Témavilágukat az újonnan felismert formák gazdag szépsége, az emberalkotta tájak új valósága teszi teljesebbé. Ezek a felismerések serkentően hatnak kifejezési eszközeik gazdagítására és kiszélesítésére s elősegítik az új formák megszületését. A cél a valóság — mégpedig a társadalmi valóság mellett a természet valóságának is — szuggesztív és teljesebb ábrázolása; ehhez használják fel az új szerkezetek és anyagok nyújtotta új kompozíciós lehetőségeket. Az új élményanyag megragadása, ennek művészi konkretizálása s eközben az új formák születése művészetünk folytonos gazdagodását eredményezi, egyúttal a valóságnak eddig ismeretlen oldalait tárja fel, s ezáltal válik teljesebbé a kép, melyet művészeink a világról tárnak elénk. A tudomány korunkban rohamos gyorsasággal tár fel új anyagokat, új technológiákat, új összefüggéseket a rég ismert anyagok között, melyeket eddig nem ismertek. Mi sem természetesebb, minthogy a művész is kutatójává válik az új anyagok adta lehetőségeknek, hogy azokat új szellemi termékek hordozójává tegye, velük új formákat alakítson. Kifejezési eszközeinek gazdagításával mind az egyes ember, mind a közösség érzelmi életének formálásában differenciáltabb módon képes résztvenni. Építészetünk, használati tárgyakat és munkaeszközöket formáló művészetünk olyan alkotásokat hozott létre, melyekkel bebizonyította igazságát és életképességét és ezzel levetkőzte forradalmi korunknak művészi kifejezését nem szolgáló gyermekbetegségeit. Mi sem természetesebb, minthogy a festőművész is kiveszi részét ebből az alkotó munkából és a képi kifejezés korszerű formáit keresve, felsorakozik az építészeti objektumok és a szocialista lakáskultúra alkotói mellé és egy új festői atmoszféra kibontakozását segíti elő. Tahi Tóth Nándor az új eredmények új színeihez csatlakozik. Szőnyi István, majd Vaszary János növendékeként ismerkedett meg a képzőművészeti kultúrával. Érdeklődése kezdettől fogva a murális műfajok felé fordult, képeinek zöme is ebben a szellemben született. Az utóbbi időkig azonban nem volt módja arra, hogy elgondolásait valóra váltsa. Az a néhány megbízás, melyet 1957. óta teljesített, az állatkerti Barlang mozi dekoratív felfogású nagyméretű seccoja, a Damjanich utcai OTP lakóház és a Németvölgyi úti diákotthon sgraffitói — bontották ki igazán festői képességeit. Festészetét a színek frissesége, intenzív felhasználásuk, a kompozíció ötletessége és a konstruktív szemlélet jellemzi. Művészete a természet változatos, intim világát hozza be az építészet által megkomponált térbe. Élményeit elsősorban a biológiai mozgások és konfliktusok világából meríti, figyelemmel kísérve a vízben kibomló élet sokrétűségét és gazdagságát; az ebből adódó színek és formák változatosságából transzponálja falra és vászonra kompozícióit. A képeken nyomon követhetjük az élmény és formaalakítás lépcsőfokán keresztül az új formák és színek megszületésének mozzanatait. A művész a természet mikrovilágát a művészet nagyvilágává formálja át; az élményanyag újsága, igazsága, a kifejezés őszintesége teszi alkotásait élményvilágunkat gazdagító modern művészetté.