Mácsai István festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1965)
MÁCSAI ISTVÁN KÉPEI Mácsai képeinek kényes kompozíciós higiéniája, finom motívum-kiemelése, modellt leleplező pszichológiai ereje egyértelmű szemléletet hitelesít. Ez a szerkezet rendje, egysége és világossága, s ugyanakkor a részletek követhetetlen gazdagsága. A mozdulatlan csendéletek ínyenc módra válogatott tárgyai, a világ nagy műemléki együttesei, de az arcképek man első gyűjteményes kiállításán, 1960-ban hosszú alkotói periódus termését mutatta be. Módszeres stíluskereső egyéniségét, határozott formaelképzelését azon a tárlaton csak néhány alkotás jelezte. Ez a néhány kompozíció a művész tapasztalatait summázva, új szemlélete mellett is hitvallást tett. Mindaz, amit azelőtt festett — ma már bizonyos — lépcsőfok volt sajátos valóságlátásához. Választott útjának helyességét most újabb öt esztendő alkotásaival argumentálja. Közben olasz, francia, holland és angol múzeumokban, a korareneszánsz névtelen és neves mestereinek munkáiban, a holland festőknél kereste és találta meg formaélményének újabb inspirációját. Azok, akik a szokatlanul egyszerű képépítés miatt féltették a festőt a hétköznapiságtól: attól, hogy a lezárt, egyértelműen tiszta komponálásmód nehezen fejleszthető tovább, félretehetik aggodalmukat. Új, soha nem látott témákat nem hódított meg ugyan, — nem is volt célja ez, — de kidolgozta, tökéletesítette, csiszolta előadásmódját, így a régi tartalom is csengőbb, igazibb, érvényesebb lett. Az is kiderült, hogy a történelmi stílusok jól bírják a reinkarnációt, és a XX. század emberének bonyolult életéhez is segítséget adhatnak a képi megjelenítés szolid és alázatos példájával.danivalóját kiegészítő leheletkönnyű reprodukciók, bútorok, ruhadarabok is a művész rendező szándékát tükrözik. Szándékosan hangsúlyozza az embert jellemző, a környezetet minősítő tárgyak jelentőségét. A vadvirágok botanikai pontossága, az épületek cirádáinak végtelen gondosságú visszaadása e festői karakterizálásban nélkülözhetetlen. Különös formájú kalap vagy kucsma, sajátos arcszín ragadja meg, és ezen a nyomon elindulva a jellemzés mélyreható, vesébe látó munkáját végzi el. Így lesz az atmoszféra egyenletesen hideg vagy meleg — az emberközpontú festői élmény diktálja az alkotó mozdulatokat. Kitűnő arcképeiben felfokozottan adja vissza modelljei tulajdonságait, egyéniségét, de sohasem torzít, nem használja ki az esendő emberi gyengeségeket. A klasszikus polgárság klasszikus portrétistái hatoltak így bele az emberbe, lehántolva róluk a társaság, az etikett minden felesleges fátyolát. Az illanó jelenségek, a másodperccel elszálló látványok nem hatnak rá. Képeinek tartalmi-formai nyugalmában éppen a valóság, a létezés állandósága nyugtat meg. A pesti kapu cseppet sem romantikus környéke, a kisember életének díszlete nála festői témává nemesedik, de nem a cinikus, hanem inkább az elérzékenyülő városlakó szólal meg képeiben. A virágok közé tapadva lepkéket bújtat el, a tükörrel hétköznapi tárgyak kettőződnek meg, nagy századok művészete nyomattá szelídülve nézegeti a falról a ma hús-vér figuráit. Valami fojtott intellektualitás fűti az első pillanatban tartózkodónak, hűvösnek érzett kompozíciókat. A városképet úgy kapcsolja össze a fiatal lány aktjával, hogy abban semmiféle prüdéria nem találhat elítélhetőt, s a városkép topográfiai hűsége jól megfér a fiatal test előtti megrendüléssel. Mert a virágzó szép lányok és a fáradt öregasszonyok egyformán simogató szeretetben részesülnek. Színeinek finom, klasszikus törvényeket tisztelő harmóniája már az első vázlatban megszületik, a képi mondanivaló pedig sok és körültekintő fontolgatás során alakul ki. A míves festők fajtájából való alkotójuk, aki gondolataiban helyére teszi még a részleteket is, csak azután kezdi el a képet. S késznek is akkor érzi, ha az utolsó ecsetvonást legjobb lelkiismerete szerint felfestette. Korunkban a szenvedélyesen, már-már transzban készült képek idején szokatlannak tűnhet Mácsai elmélyedő, befejezett és a modern élet tempójával ellentétes, klastromos alkotó módszere. Megállapodott formáiban, egyenletes felületeiben mégis a ma emberének kétségekkel és örömökkel teli hangja jelentkezik. Elég ha csak egy képét emeljük ki igazolásul: fiáról festett egészalakos portréját. A gyerek bársonyosan sötét szemében, szomorú tekintetében felnőtt bánat rejtőzik, s ez a fiúcska érzelmein túl a sebezhető felnőtt, a művész lelkéből is megmutat egy darabot. Dr. Fehér Zsuzsa