Mácsai István festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1965)

MÁC­S­A­I I­STVÁN KÉPEI Mácsai képeinek kényes kompozíciós higiéniája, finom motívum-kiemelése, modellt leleplező pszichológiai ereje egy­értelmű szemléletet hitelesít. Ez­ a szerkezet rendje, egysége és világossága, s ugyanakkor a részletek követhetetlen gazdag­sága. A mozdulatlan csendéletek ínyenc módra válogatott tár­gyai, a világ nagy műemléki együttesei, de az arcképek man­ első gyűjteményes kiállításán, 1960-ban hosszú alkotói periódus termését mutatta be. Módszeres stíluskereső egyéni­ségét, határozott formaelképzelését azon a tárlaton csak né­hány alkotás jelezte. Ez a néhány kompozíció a művész ta­pasztalatait summázva, új szemlélete mellett is hitvallást tett. Mindaz, amit azelőtt festett — ma már bizonyos — lépcsőfok volt sajátos valóságlátásához. Választott útjának helyességét most újabb öt esztendő alkotásaival argumentálja. Közben olasz, francia, holland és angol múzeumokban, a korarene­­szánsz névtelen és neves mestereinek munkáiban, a holland festőknél kereste és találta meg formaélményének újabb in­spirációját. Azok, akik a szokatlanul egyszerű képépítés miatt fél­tették a festőt a hétköznapiságtól: attól, hogy a lezárt, egy­értelműen tiszta komponálásmód nehezen fejleszthető tovább, félretehetik aggodalmukat. Új, soha nem látott témákat nem hódított meg ugyan, — nem is volt célja ez, — de kidolgozta, tökéletesítette, csiszolta előadásmódját, így a régi tartalom is csengőbb, igazibb, érvényesebb lett. Az is kiderült, hogy a történelmi stílusok jól bírják a reinkarnációt, és a XX. szá­zad emberének bonyolult életéhez is segítséget adhatnak a képi megjelenítés szolid és alázatos példájával.­danivalóját kiegészítő leheletkönnyű reprodukciók, bútorok, ruhadarabok is a művész rendező szándékát tükrözik. Szándé­kosan hangsúlyozza az embert jellemző, a környezetet minő­sítő tárgyak jelentőségét. A vadvirágok botanikai pontossága, az épületek cirádáinak végtelen gondosságú visszaadása e fes­tői karakterizálásban nélkülözhetetlen. Különös formájú ka­lap vagy kucsma, sajátos arcszín ragadja meg, és ezen a nyo­mon elindulva a jellemzés mélyreható, vesébe látó munkáját végzi el. Így lesz az atmoszféra egyenletesen hideg vagy meleg — az emberközpontú festői élmény diktálja az alkotó moz­dulatokat. Kitűnő arcképeiben felfokozottan adja vissza mo­delljei tulajdonságait, egyéniségét, de sohasem torzít, nem használja ki az esendő emberi gyengeségeket. A klasszikus polgárság klasszikus portrétistái hatoltak így bele az emberbe, lehántolva róluk a társaság, az etikett minden felesleges fátyo­­lát. Az illanó jelenségek, a másodperccel elszálló látványok nem hatnak rá. Képeinek tartalmi-formai nyugalmában éppen a valóság, a létezés állandósága nyugtat meg. A pesti kapu csep­pet sem romantikus környéke, a kisember életének díszlete nála festői témává nemesedik, de nem a cinikus, hanem inkább az elérzékenyülő városlakó szólal meg képeiben. A virágok közé tapadva lepkéket bújtat el, a tükörrel hétköznapi tárgyak kettőződnek meg, nagy századok művészete nyomattá szelí­dülve nézegeti a falról a ma hús-vér figuráit. Valami fojtott intellektualitás fűti az első pillanatban tartózkodónak, hűvös­nek érzett kompozíciókat. A városképet úgy kapcsolja össze a fiatal lány aktjával, hogy abban semmiféle prüdéria nem találhat elítélhetőt, s a városkép topográfiai hűsége jól megfér a fiatal test előtti megrendüléssel. Mert a virágzó szép lá­nyok és a fáradt öregasszonyok egyformán simogató szeretet­­ben részesülnek. Színeinek finom, klasszikus törvényeket tisztelő harmó­niája már az első vázlatban megszületik, a képi mondanivaló pedig sok és körültekintő fontolgatás során alakul ki. A míves festők fajtájából való alkotójuk, aki gondolataiban helyére teszi még a részleteket is, csak azután kezdi el a képet. S kész­nek is akkor érzi, ha az utolsó ecsetvonást legjobb lelkiisme­rete szerint felfestette. Korunkban a szenvedélyesen, már-már transzban készült képek idején szokatlannak tűnhet Mácsai elmélyedő, befeje­zett és a modern élet tempójával ellentétes, klastromos alkotó módszere. Megállapodott formáiban, egyenletes felületeiben mégis a ma emberének kétségekkel és örömökkel teli hangja jelentkezik. Elég ha csak egy képét emeljük ki igazolásul: fiáról festett egészalakos portréját. A gyerek bársonyosan sötét szemében, szomorú tekintetében felnőtt bánat rejtőzik, s ez a fiúcska érzelmein túl a sebezhető felnőtt, a művész lelkéből is megmutat egy darabot. Dr. Fehér Zsuzsa

Next