Somogyi-Soma László festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1965)

T­0 k­ r­ögeszme - írta egyik festménye, a festőállványra kötött ember képe alá. A felfeszítettben megváltó szándék nincs, vére nem folyik, a sárga brokátba burkolt asszony elfordul tőle és a rövidre nyírt hajú férfi rámutat: íme az ember. Ez a kép sokat elmond festőjéről. Színeiben emberi viszonyokról árulkodik: sárgák ragyogásában a megvetett külsőségről, komor barnáiban az őszinte egyszerűségről, s közöttük a sápadt testben a művészi alázatról. A kép ritmusának lehulló és feltörő vonalaiban pedig az alkotás küzdelmeiről beszél, melyet a kivillanó ruhájú férfi felmutató keze, a festőállványra kötözött, de felmagasodó test tesz megvívottá. Sem ilyen szimbólumot, sem más irodalmiasan magyarázó vagy ábrázoló igyekezetet nem találunk Somogyi Soma László többi képében. Grafikáiban inkább. Pik­­túrájában ez egyszer félredobta szemérmes rejtőzését, magáról beszélt. S tegyük hozzá: nem reménytelenül, nem kiábrándultan. Nem azt mondja, hogy festő­nek lenni keserűség, hanem azt, hogy megjárja a művészet kálváriáját, el­fordulhat tőle az, aki az üres cifraságot keresi, de hisz benne, hogy igazát megtalálja. Embernek lenni, tisztán és felelősséggel, s az emberi igazat kimondó művé­szetben hinni­­ nem könnyű. Somogyi Soma érett fejjel vállalta, hogy legyőzi a lehetetlent. Most harmincnyolc éves. Mióta csak ceruzát foghat, rajzol, de harminc évet kellett megérjen, hogy élete értelmét a festészetben megtalálja. Hét esztendeje, hogy kollektív és országos kiállításokon vesz részt, s most először hivatásosként, önállóan. Korszerű festő. Képeiben a mai valóságot kutatja. Ez a valóságkeresés és színeinek lazúros barnája, zöldje, patinás sárgája, ez a rokonszenves, vonzó színvilág, mely képei között foglyul ejt. Mélyek, lázasak ezek a színek - hagyományokban gyökerezők, nem lázadók. Ritmusvilága felfelé igyekvő, s az egyetlen színben számtalan változatot megvillantó árnyalatok a bölcs meg­gondolásra, semmint a szertelen csapongásra figyelmeztetnek. Városképei is a szigorúbb, szerkesztett rendet, portréinak komoly szemei az emberi önvizsgálódást sugalmazzák. Irodalmi tanulságot ne keressünk nála, se irodalmi jelképeket. De annál inkább festőit, ahol a fogalmakat vonal, szín, forma veszi át. Ha efelől nézzük, valamennyi képében megtaláljuk a szinte matematikai pontosságú harmóniát. Egyik képén a festőállvány mellett férfi áll. Az állvány az emberi test formai ismétlődése, variációja. Ez a szerkezetes építés első foka. Bonyolultabb a második, melyet a feleségéről festett portréjában látunk. A háttér geometrikus és horizontálisan futó síkjában szemben áll a vertikális vonalakra épített plasztikusan érzékeltetett fejforma, s színben a világosabb háttérrel szemben a fej komorabb tömbje. Végezzük el az elemzést a „Cigá­nyok" esetében is. Kiindulásul: a kép felső síkjában az alakok, és a kerítés összetört fogai, lent a mereven álló egyetlen lány - fent a bonyolultság, lent ez áttekinthető egyszerűség. Azaz festői nyelven szólva: az emberiség végtelen ellentmondásai, végletességei. Ki tagadná az ellentmondásokat, s különösen akkor, ha az ember, a kép központjába helyezett ember ragyog fel belőle. Harmóniát, jóságot, tisztaságot kereső festészet ez, ha gondolat­rendszere szerkezetére nézünk. Hagyományt tisztelő, ha színvilágát tekintjük. Szemérmes, tartózkodó, s az ember és az ember teremtette világ iránt tiszteletet ébresztő, ha éppen tematikájára gondolunk. Egyet kívánhatunk hozzá: a teljes kibonta­kozást. Azt, ami a „Kertészfiú" robosztus vonalaiban, ember és természet közös színvilágában ott van, ebben a földet ölelő hatalmas testben. A festészet mai eszközeinek ismerete, a valóság belső szerkezetének ez a tu­dása, az ember és a környező világ szeretete, a színek meghatódott tisztelő­jétől, a formák és anyag szerelmesétől azt követeli, hogy küzdjön és dolgozzék tovább. Somogyi Soma László most találhat igazán magára. Milyen jó, hogy nem ismeri a kapkodó sietséget! S mennyire segíti, hogy tudja elhivatottságát! Ezek­hez a gondolatilag, technikailag megérlelt munkákhoz már csak azt kívánjuk, engedje szabadjára képzeletét, had táguljon, szélesedjen a kimondottban is, ami a mondandóban már nyilvánvaló. A kiállítás minden eleme képviseli a világot, és a természettudó, emberszerető, festői formákban látó művész szemléletét. Koczogh Ákos FESTMÉNYEK CSÍKOS BLÚZOS, ARCKÉP, 1962. 60x70 cm olaj FEHÉR AKT, 1962. 70x85 cm olaj HÁROMHALAS CSENDÉLET, 1963. 30x40 cm olaj ÖNARCKÉP, 1963. 30x40 cm olaj PARASZTOK, 1963. 40x68 cm olaj FESTŐÁLLVÁNY I. 1963. 60x80 cm olaj NŐI FEJ, 1963. 50x35 cm olaj ÚJSÁGOLVASÓ, 1963. 75x100 cm olaj HÁZTETŐK I. 1963. 80x60 cm olaj KERTÉSZFIÚ, 1963. 100x100 cm olaj NAPRAFORGÓ, 1963. 60x90 cm olaj HÁZTETŐK II, 1963. 100x40 cm olaj FIATALOK, 1963. 68x95 cm olaj ARANY MADONNA, 1963. 40x60 cm olaj SZALAGOS LÁNY, 1964. 30x40 cm olaj KATI, 1964. 50x80 cm olaj SZENTENDRE, 1964 50x80 cm olaj KÉK ÜVEGEK, 1964. 28x60 cm olaj RÖGESZME, 1964. 60x120 cm olaj SZÜRKE HALAK, 1964. 60x30 cm olaj CIGÁNYOK, 1964. 55x110 cm olaj CSORBOLYA, 1964. 30x60 cm olaj TÉL, 1964. 50x50 cm olaj K. J. PORTRÉJA, 1964. 45x35 cm olaj ÖNARCKÉP, 1965. 60x100 cm olaj CSENDÉLET FÉMKANNÁVAL, 1965. 30x50 cm olaj TERVEZŐK, 1965. 110x80 cm olaj FESTŐÁLLVÁNY II, 1965. 60x50 cm olaj FESTŐÁLLVÁNY III. 1965. 50x90 cm olaj FESTŐ, KÉP, ÁLLVÁNY, 1965. 60x120 cm olaj

Next