Túry Mária festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1965)

NÉMETH LAJOS Felelős kiadó: Köteles István 65,0878 Pátria ny. Bp.­­ 400 p­ll. Két figura — zománc — 20X10,5 cm EGY ÉVTIZED ALKOTÓ MUNKÁJA UTÁN, AZ UTOLSÓ NÉGY ÉV MUNKÁSSÁGÁRÓL SZÁMOL BE EZ A KIÁLLÍTÁS Túry Mária 1953-ban végezte tanulmányait, Szőnyi István és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1955- ben rendezte első gyűjteményes kiállítását a Fényes Adolf-teremben, majd számos hazai és külföldi ki­állításon szerepeltek művei. Legutoljára, 1964 tava­szán a római Galleria Scorpióban rendezett férjével, Kádár Györggyel együtt nagysikerű közös kiállítást. Az elmúlt évtizedben tehát nyomon lehetett kísérni a tehetséges festőnő munkásságát, hiszen díjaik is fémjelezték útját, mint a bécsi VIT-en nyert díj, a Derkovits ösztöndíj és a férjével közösen festett pannójáért kapott brüsszeli nagydíj. Mégis a most együtt látott anyag a meglepetés erejével hat. Nem­csak, mert egyéni hangú, tehetséges művészt ismer­hetünk meg, hiszen azt az eddig látott művekből is láthattuk, hanem, mert a nagy számmal bemutatott monumentális vázlatok, tervek megbízhatóbb képet nyújtanak az elmúlt évtized munkásságáról, mintha csupán csak a kiállításon szereplő táblaképeket ven­nénk szemügyre. Túry Mária az elmúlt évtizedben végigjárta azt az utat, amelyet az egész mai magyar művészet végig­jár. Mesterei a sajátos magyar posztimpresszionizmus képviselői voltak, Szőnyi inkább annak lírai, míg Domanovszky annak eruptívebb ágát reprezentálván. Túry Mária is bemutatkozáskor ehhez az irányhoz kapcsolódott, gyűjteményes kiállításán érzékeny­szemű, lírai hangvételű festőnő jelentkezett. Jóllehet már az akkortájt festett képein is megfigyelhető volt bizonyos puritánság, szigorúbb hangvétel. több fes­tőnkhöz hasonlóm az elmúlt évtizedben Túry Mária is több monumentális megbízást kapott. A brüsszeli világkiállításra készített monumentális, dekoratív pannók, a Gellért szállóba került üvegablakok, a miskolci SZOT székház kerámiafala, számos gobelin jelzi ilyenfajta tevékenységét. Ezeket a feladatokat azonban nem lehetett a lírai posztimpresszionizmus formanyelvén, a hagyományos táblakép koncepció keretein belül megoldani. Túry Mária is szükségképp szembekerült a modern hangvételű, figurális monu­mentális kompozíciók formanyelve megteremtésének a problémájával. Sok példát nem találhatott útkere­sésében, hiszen nemcsak nálunk, hanem az egész vi­lágon kialakulatlan e műfaj. A mexikóiak ugyan sa­játos hangú, modern falképfestészetet teremtettek, de művészetük túl sok szálon át kötődik a helyi tra­dícióhoz, másrészt meg csak rossz reprodukciók isme­retesek róla, példává tehát nem válhatott. A non­figu­­ratív irányok morális próbálkozásai inkább csak a dekoratív feladatoknál nyújtottak segítséget. A mo­dern építészettel és belsőépítészettel együtt élő, a dekoratív feladatokon többet vállaló monumentális piktúra formanyelve tehát még megteremtésre vár. Minden művésznek magának kell az utat törnie, így vagy úgy részt kell vennie az új stílus keresésében és építésében. Túry kiállítása épp azért izgalmas, mert megmutatja ezt a nehéz, buktatókkal és sikerek­kel teli utat. E kiállításon többfajta technikájú és műfajú művek szerepelnek — mégis egységes szellem hatja át őket. Még a táblaképek szigorúan szerkesztett formarendje is a keresett monumentális stílus összetevőjévé vált. A lírai, szubjektív hang mintha háttérbe szorult volna, személytelenebb, átfogóbb, egyetemesebb stílusesz­ményt kereső objektívebb hang jellemzi az új műve­ket. A sík és tér viszonylata, az ember, mint archi­­tektonikus elem, a kompozíció összetevője — mind olyan probléma, amelynek megoldása nélkül nem alakulhat ki az új monumentális stílus. Ezért izgal­masak Túry képei, mert érződik bennük az újat­­keresés, az átfogó, egyetemes szemlélet igénye.

Next