Andrássy Kurta János kiállítása (Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1966)

súlyos, statikus az Anya című szobor is, de struktúrájában dinamikus formák kapcsolódnak egybe; a szülői szeretet biztonságában védelmet kereső gyermek valósággal belezuhan, befúrja magát anyja karjai közé. Kiválóan érzi az anyagszerűséget, mestere a tömörségnek, plaszticitásnak, a zárt, egybefoglaló komponálásnak. Az ő szobrai valóban olyanok, hogy le lehet gurítani őket a hegyről; nincs felesleges, letörhető forma rajtuk. Képzeletben gömb vagy henger írható köréjük. Bronzfiguráiban ugyanaz a mélységesen dialektikus életszemlélet valósul meg, mint a kövekben. Andrássy beépíti művészetébe a mai modern szobrászat alaptanulságait, (térarchitektúra, nonfiguratív formák). A szobor kontúrja által közrefogott széttagolt űrök, a negatív formák éppen olyan szoboralkotók, mint a pozitív formák, dialek­tikus kölcsönhatásuk teremti meg a mű egységét. A bronzok kompozíciója végső fokon éppen olyan zárt, mint a kőszobroké, csak át vannak luggatva. A Gondolkodó, a Bánkódó képzeletben éppen úgy körbe írható, mint a kőszobrok. A figurális egységen belül nonfiguratív részletformák fedezhetők fel, az elvont és konkrét szinte­­tikus egységben jelentkezik. Korszerű látásmódja biztos kompozíciós érzéke távolítja el attól a babonától, hogy a szobrokat igazán csak élőb­ől, vagy legfeljebb körüljárva, szemmagasságból lehet szemlélni. Többszörösen körbe, azaz teljesen térbe komponál. Bronzszobrai minden oldalról teljes értékű kompozíciót adnak: felülről, oldalról, rézsútoson nézve, legalább annyira izgalmas nézetük van, mint szemben. Minden nézőpont új dinamikát, új minőséget hoz, ugyanakkor az új részlet tökéletesen beépül a kompozíció egészébe. A zárt, statikus egységben is mozgás van tehát, a vonal és formaritmusok, a pozitív és negatív formák körbe vezetik a szemet, a ritmusban sehol sincs törés. Ez a szerkesztési mód rokon a modern építészettel. Korunk építészete is elveti a csupán frontális, hom­lokzati komponálást és minden nézetből egyenértékű formákra törekszik, dinamikus körbekomponált épületeket hoz létre. Andrássy kisméretű szobrai éppen úgy, mint kőszobrai valóságos méreteiken túlmenő erejűek. A művész monumentalitás iránti érzé­se nyilatkozik meg bennük. Ezek a kis bronzfigurák könnyen elképzelhetők két, három, négy méteres nagyságban, modern lakótelepek terein, vagy tavak partján. Néhány közülük, mint a Fiatalok és a Kiáltás nagyméretű változata — a veszprémi új lakótelepet, illetve Kazincbarcika főútvonalát díszítik. Műveit együttlátva megkap bennünket az egységes koncepció, a kompozíció egészét és a részleteket egyaránt meghatározó értelmes rendező erő a népiség és egyetemesség szintézise. Ennek a kiállításnak az anyaga szervesen kapcsolódik eddigi művészetéhez s egyben minőségileg új szakaszt is jelez. De a kiállítás ennek a periódusnak a lezárását is jelenti, ugyanakkor a felgyülemlett alkotó energiák az elkövetkezendő években újabb kiteljesedést ígérnek. KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN

Next