Kováts Nagy Ira festőművész kiállítása (Derkovits Terem, 1966)
Első alkalommal gyűjtötte össze munkáit önálló kiállításon Kováts Nagy Ira. Az a néhány alkotás, amit eddig láthattunk tőle a II. kerület bemutatóin, vagy másutt, alig érzékeltethette festészetének lendületes új szakaszát. Egy-egy akvarell vagy olajkép csak felvillantotta egyéniségének jellemző vonásait, formatörekvésének irányát. 1946-ban szerzett rajztanári oklevelet a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Kontuly Béla és Varga Nándor Lajos irányításával tanult. A vízfestés titkaiba Elekfy Jenő vezette be. Festőpályája azután megszakadt. Az utóbbi években a nyári művésztelepi munkában igyekezett behozni a főiskola után kiesett esztendőket. A körülmények azonban inkább csak a gyorsan illanó látványok rögzítését engedték meg. Közel két évtizedig, a műszaki rajzolói és pedagógus elfoglaltság mellett, csak akvarellekre, gouachokra futotta ereje. Mint a festők közül annyian, ő is szabadidejében követhette alkotói vágyait. Mostanában lázas sietséggel pótolja az elveszett időt, mohó érdeklődéssel kísérletezi ki az olajfestés új módszereit. Témaválasztásában és méretben egyaránt mértéktartó, megfontolt. A közvetlen környezet, az otthon tárgyai mellett, a Víziváros jellemző figurái, jelenetei, a piacok és pályaudvarok népe tölti meg kompozícióit. Bizarr, egymásra tolódó háztetők, égre meredő tűzfalak látványában találja meg azt a képi izgalmat, amely a formai egyszerűsítés legjobb eredményeit hozza magával. De a fáradt öregek és a kerítés mellett időtlenül ácsorgó emberek is ezt a mozdulatlan, foltokra redukált felfogást segítik, a feketék egyenletes ritmusával, képi hangsúlyaival. D. Fehér Zsuzsa Kováts Nagy Ira kiállítása elé. Szereti a különös formájú bútorokat, szövevényes mintázatú textileket, keresi az új, szokatlan perspektívákat — ez biztosítja a bőséggel összehordott motívumok fő- és mellékszerepének kiemelését. A tárgyválasztásban és a rajzi komponálásban is érezni lehet a világ festői felfedezésének örömét, a formaalakítás viszont a nagy erővel kitörő élménynek korlátokat szab, a felesleges részletezésnek útját állja. Legjobb munkái ezzel az értelmi-logikai kontrollal készültek, egy szín fokozatait, variációit alkalmazzák. A dekoratív képépítés, a házak és tárgyak közül kiszippantott levegőért a felület vibráló, tapintható faktúrájával kárpótol. Képein felfedezhető annak a küzdelemnek a nyoma, amely a hagyományos lírai szemlélet és a síkra írott egyszerű formák között dúl. Az élmény hangulatát, atmoszféráját igyekszik megőrizni a modern kompozíciós eszközök segítségével. Érdekes, hogy ez éppen a legmerészebb formaátírásban sikerül neki legjobban. Különleges technikával — az olajfestékbe kevert samott-porral — különleges hatást ér el, fokozza képeinek dekoratív fűtöttségét. Kiállítása a festői kísérletezés friss levegőjét árasztja. Régóta dédelgetett témáit az idő is formálta, lehántva arról minden feleslegeset, a szűkszavú kifejezéshez vitte közelebb. Azok az esztendők sem teltek hát feleslegesen, amelyek a festői fejlődés szempontjából eseménytelenek voltak. Akkor került közelebb a jelenségek lényegéhez, a valósághoz. Egyénisége, a hosszú, kényszerű szünet ellenére határozott vonásokat mutat.