Az ifjú Ferenczí (Ferenczy Károly Múzeum, Szentendre, 1967)

AZ IFJÚ FERENCZY (1862-1917) A szentendrei múzeum névadó művésze 1889—1892-ig a csendes kis dunamenti város idillikus hangulatú környezetében négy esztendőt töltött. Párizstól hódította őt vissza a vonzó hazai táj. A kis ház, amelyben lakott, ma is áll s finom lényének festői ambíciókkal teli álmodozó vágyait őrzi. Már mint érett ifjú, fiatal férj telepedett meg itt, hogy az addig tanultakat feldolgozza, összegezze és tisztázza festői elképzeléseit. Huszonkét éves koráig gazdálkodni tanult, oklevelet szerzett s elhatározott sorsa apja birtokának majdani vezetése volt. Hivatása felismerésére unokanővére, a tehetséges festőnő Fialka Olga vezette, akit később feleségül vett. Az Itáliában együtt töltött hónapok Ferenczy fejlődése szempontjából, a felkészülés idejének számítanak. Tanulmányait Münchenben, Párizsban, majd ismét a bajor fővárosban folytatta s végül Párizs­ban kapott indítékot az új stílusáramlatok hatására festői elképzeléseinek valóraváltásához. Puvis de Cha­­vannes és Bastien Lepage hatása kimutathatóan visszacseng az akkori fiatal magyar festő korai művein. A világos, paszteles színek s a lírai előadásmód Ferenczy szentendrei korszakának is jellemzője. Kis kamarakiállításunk festészetünk e magasbaívelő tehetségű alakjának néhány korai alkotásával a re­­ménytkeltő kezdet, az ifjúkor vonzó emlékeit idézi. Legkorábbiak ezek közül az itáliai, nápolyi rajzok s a festményekből Kallós Ede arcképe (1889), mellyel már mint kiforrott stílusérzékkel rendelkező festő lép elénk. A hű megfigyelés, a formák részletes elemzése, a visszatartott színek Bastien Lepage-ra emlékeztet­­ nek, de a merész képkivágás már egyéni emberábrázoló készség jele. A Szentendrén festett, számontartott képek közül a három legtöbbet méltatott művet mutatjuk be: Lányok virágot gondoznak (1889), Kavicsot hajigáló fiúk (1890) és Kertészek (1891) címmel. Az elsőn a kisvárosi finom középosztály eseménytelen éle­tének egyhangúságát lírai hangulatúvá nemesíti, míg a Kavicsot hajigáló fiúk c. mű az időtlenség érzetét kelti s megfogalmazásában az előbbi kép figuráinak hajlékonyságát nélkülözi. A szentendrei korszak érde­kes állomás a művész karakterének kialakulásához. Művészettörténetünk kutatóinak egyik soron következő feladata lesz ezeket a termékeny éveket kellő módon, részletesen feltárni. A négy esztendő elmúltával Ferenczy ismét Münchenbe tért vissza s most már a szentendrei magányban szerzett tanulságokon okulva, festőbarátai között újabb fejlődési folyamat indul meg művészetében. Magas­­szintű művészi ízléssel, erőteljesebb színekkel ember és táj együttesének bensőséges ábrázolásával új kor­szak kezdődik életében, mely majd 1896-tól, Nagybányán való letelepedése után páratlan gazdagságú soro­zat kibontakozásához vezet. Az ifjú Ferenczy szárnypróbálgatásai, magára találása, hamvas, szűzies hangulatú korai műveinek vonzó él­ménye ragad meg bennünket a múzeum falai között. Az élők sorából 50 éve távozott mester innen indult tovább, hogy a Nagybányai telep legjelentősebb alakjává váljék, aki példamutató festői karakterével, mű­veinek varázsával minden idők egyik legnagyobb magyar festő egyénisége marad. Telepy Katalin

Next