Diskay Lenke festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1967)

DISKAY LENKE művészetéről Háromkirályok A népművészet iránti érdeklődés és a néprajzi gyűjtés az utóbbi néhány évben különös lendületet kapott. Ebben a hirtelen feltörő buzgalomban nemcsak az a vágy jut kifejezés­re, hogy megmentsük egy már végérvényesen letűnő életforma emlékeit, hanem a nosz­talgia is, amit az elmúló életforma iránt érzünk. A szúette mángorlófák, faragott ivópoha­rak, cifra mézeskalácsformák, szőttesek, kerámiák a modern lakások díszei lettek, hogy emlékeztessenek arra az időre, amikor a legegyszerűbb használati tárgyak is szóltak az emberhez. A nagyváros lakójának nosztalgiája az a természettel együttélő létforma iránt, amikor az embernek még volt ideje mesélni és díszíteni a saját kedvére. A paraszt­ember nem akart művészetet csinálni, hanem csak önmagát kifejezni, és mert gazdag és teremtő képzelete volt, mert gondolatai igazak, az élet lényegét keresők voltak, csodála­tos művészet született belőle. Öntudatlanul tudott mindent, amit egy író vagy művész tud, naivitásának, őszinteségének varázsa utolérhetetlen. Ezt irigyeljük, és ennek a varázsnak a titkát keresi a modern művészet már régóta. A népi kultúra évszázadokon át magába olvasztotta a különféle stíluskorszakok számos ele­mét anélkül, hogy ez belső lényegét érintette volna. Ugyanakkor gazdagon ontotta szellemi kincseit, melyekből a művészet mindig új ösztönzést kapott. A különböző korok más és más indítékokkal fordultak a népköltészethez és a népművészethez. Egyszer az egzotikum keresése, máskor a menekülés vagy új mítosz létrehozásának igénye vezette a művészeket. A modern művészet az újat teremtés, egy új stílus születésének lehetőségét látja a nép­művészetben. Ehhez kevés az egyszerű feltérképezés, az emlékek összegyűjtése, vagy a motívumok lemásolása. A népművészet nyelvén kell komponálni, nem a felületi szépségek átvételével, hanem az alaptörvények megkeresésével. Az irodalom és zene után a mai magyar képzőművészetben is találkozunk olyan törekvé­sekkel, melyek a népművészet ihletésére próbálnak új formanyelvet kialakítani. Különösen figyelemre méltó ez a grafikában. Csohány Kálmán, Würtz Ádám, Honty Márta munkái ta­núskodnak arról, hogy a népköltészet vagy a népművészet formakincse hogy válhat részé­vé a modern művészetnek. Ugyanezt a gondolatot találjuk meg Diskay Lenke legszebb grafikai lapjain is. A népdalok vonalvezetése és képszerűsége, az azonos motívum ismétléséből kialakított kompozíciók, a variánsok, a dekoratív ábrázolás mesélő gazdagsága ötlik szemünkbe munkáin. Eleven megfigyelőereje, formai ötletessége is a népművészet átéléséből táplálkozik. Művészi fej­lődése a ,,Kertészlány”-tól a ,,Bőség” áradó képeiig jól lemérhető. Grafikáinak egy része szorosan kapcsolódik a textilekhez. A ,,Kagylók” a ,,Tél”, a ,,Viadukt” a természeti élmény dekoratív áttétele , bár önmagukban is zárt kompozíciók, textilként is elképzelhetők. A dekorativitás lényeges kiegészítője a foltritmus, mely a ,,Madarak” fríz­szerű elrendezését egységbe fogja, vagy a ,,Vonulás” lendületét megadja. Munkáinak fon­tos alkotóeleme a szín, melynek árnyalatai mindig disztingváltak, sosem nyersek. A hideg­meleg színváltozatok hangulati hatások hordozói. (,,Fák”, ,,Áhitat”, ,,Csend”). A fametszet fekete-fehér ellentétének drámát sugalló erejét nem használja ki. Képei inkább lírai, idillikus hangvételűek (,,Este”), a balladás komorságot is mindig feloldja valami. A „Gótika” felfelé törő ünnepélyes merevségét a napként sugárzó rózsaablak melegíti fel. Az előtér mada­rainak telt foltjai vidám ritmussal szegélyezik a kompozíciót. A „Mese” magányos figurája sincs egyedül a fenyegető erdőben — fölötte madár repül. A hangulati és ritmikai hatásokon kívül a népművészet ismert motívumai is alkotórészeivé válnak munkáinak. A népi bútorok mértanias szerkezetű díszítőelemei megjelennek az „Ősz” madarain, a „Halászok” ruháin, a „December” hópelyheiben. A szigorú szerkezetű „Rit­mus” tömör, mint egy népdal versszaka. Figurái az erdélyi porszaruk emberábrázolásaira emlékeztetnek, olyanok, mint egy kultikus szertartás szereplői. A „Halászok” jellé egysze­rűsített fejeinek a környezetet teljesen betöltő ornamentika ad hangsúlyt. A megtalált kifejezőeszköz kiteljesedése a „Bőség”. A varázstükörszerű napkorong és a hold, a világegyetem jelképei fogják egybe a kompozíciót. Köztük kitárul az élet gazdag­sága és bősége. Gyümölcsök, madarak, virágok, vágtató lovas, megrakott kosarakat vivő nők veszik körül a mosolygó mézeskalácsfigurát, a kiapadhatatlan gazdagság új szimbólumát. NAGY ILDIKÓ Diskay Lenke 1924-ben született Kiskundorozsmán. A Képzőművészeti Főiskolát 1942-49 között a háború miatt megszakításokkal végezte Varga Nándor Lajos növendékeként. 1957 óta rendszeresen szerepel grafikáival kiállításokon. 1955 óta fest textileket is. Ex librisei az egész világon ismertek. Bemutatta őket Párizsban, Hamburgban, Krakkóban, 1966-ban Budapesten is. Az Áldás utcai iskola rajztanára. Bőség

Next