Diskay Lenke festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1967)
DISKAY LENKE művészetéről A népművészet iránti érdeklődés és a néprajzi gyűjtés az utóbbi néhány évben különös lendületet kapott. Ebben a hirtelen feltörő buzgalomban nemcsak az a vágy jut kifejezésre, hogy megmentsük egy már végérvényesen letűnő életforma emlékeit, hanem a nosztalgia is, amit az elmúló életforma iránt érzünk. A szúette mángorlófák, faragott ivópoharak, cifra mézeskalácsformák, szőttesek, kerámiák a modern lakások díszei lettek, hogy emlékeztessenek arra az időre, amikor a legegyszerűbb használati tárgyak is szóltak az emberhez. A nagyváros lakójának nosztalgiája az a természettel együttélő létforma iránt, amikor az embernek még volt ideje mesélni és díszíteni a saját kedvére. A parasztember nem akart művészetet csinálni, hanem csak önmagát kifejezni, és mert gazdag és teremtő képzelete volt, mert gondolatai igazak, az élet lényegét keresők voltak, csodálatos művészet született belőle. Öntudatlanul tudott mindent, amit egy író vagy művész tud, naivitásának, őszinteségének varázsa utolérhetetlen. Ezt irigyeljük, és ennek a varázsnak a titkát keresi a modern művészet már régóta. A népi kultúra évszázadokon át magába olvasztotta a különféle stíluskorszakok számos elemét anélkül, hogy ez belső lényegét érintette volna. Ugyanakkor gazdagon ontotta szellemi kincseit, melyekből a művészet mindig új ösztönzést kapott. A különböző korok más és más indítékokkal fordultak a népköltészethez és a népművészethez. Egyszer az egzotikum keresése, máskor a menekülés vagy új mítosz létrehozásának igénye vezette a művészeket. A modern művészet az újat teremtés, egy új stílus születésének lehetőségét látja a népművészetben. Ehhez kevés az egyszerű feltérképezés, az emlékek összegyűjtése, vagy a motívumok lemásolása. A népművészet nyelvén kell komponálni, nem a felületi szépségek átvételével, hanem az alaptörvények megkeresésével. Az irodalom és zene után a mai magyar képzőművészetben is találkozunk olyan törekvésekkel, melyek a népművészet ihletésére próbálnak új formanyelvet kialakítani. Különösen figyelemre méltó ez a grafikában. Csohány Kálmán, Würtz Ádám, Honty Márta munkái tanúskodnak arról, hogy a népköltészet vagy a népművészet formakincse hogy válhat részévé a modern művészetnek. Ugyanezt a gondolatot találjuk meg Diskay Lenke legszebb grafikai lapjain is. A népdalok vonalvezetése és képszerűsége, az azonos motívum ismétléséből kialakított kompozíciók, a variánsok, a dekoratív ábrázolás mesélő gazdagsága ötlik szemünkbe munkáin. Eleven Háromkirályok