Diskay Lenke festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1967)

DISKAY LENKE művészetéről A népművészet iránti érdeklődés és a néprajzi gyűjtés az utóbbi néhány évben különös lendületet kapott. Ebben a hirtelen feltörő buzgalomban nemcsak az a vágy jut kifejezés­re, hogy megmentsük egy már végérvényesen letűnő életforma emlékeit, hanem a nosz­talgia is, amit az elmúló életforma iránt érzünk. A szúette mángorlófák, faragott ivópoha­rak, cifra mézeskalácsformák, szőttesek, kerámiák a modern lakások díszei lettek, hogy emlékeztessenek arra az időre, amikor a legegyszerűbb használati tárgyak is szóltak az emberhez. A nagyváros lakójának nosztalgiája az a természettel együttélő létforma iránt, amikor az embernek még volt ideje mesélni és díszíteni a saját kedvére. A paraszt­­ember nem akart művészetet csinálni, hanem csak önmagát kifejezni, és mert gazdag és teremtő képzelete volt, mert gondolatai igazak, az élet lényegét keresők voltak, csodála­tos művészet született belőle. Öntudatlanul tudott mindent, amit egy író vagy művész tud, naivitásának, őszinteségének varázsa utolérhetetlen. Ezt irigyeljük, és ennek a varázsnak a titkát keresi a modern művészet már régóta. A népi kultúra évszázadokon át magába olvasztotta a különféle stíluskorszakok számos ele­mét anélkül, hogy ez belső lényegét érintette volna. Ugyanakkor gazdagon ontotta szellemi kincseit, melyekből a művészet mindig új ösztönzést kapott. A különböző korok más és más indítékokkal fordultak a népköltészethez és a népművészethez. Egyszer az egzotikum keresése, máskor a menekülés vagy új mítosz létrehozásának igénye vezette a művészeket. A modern művészet az újat teremtés, egy új stílus születésének lehetőségét látja a nép­művészetben. Ehhez kevés az egyszerű feltérképezés, az emlékek összegyűjtése, vagy a motívumok lemásolása. A népművészet nyelvén kell komponálni, nem a felületi szépségek átvételével, hanem az alaptörvények megkeresésével. Az irodalom és zene után a mai magyar képzőművészetben is találkozunk olyan törekvé­sekkel, melyek a népművészet ihletésére próbálnak új formanyelvet kialakítani. Különösen figyelemre méltó ez a grafikában. Csohány Kálmán, Würtz Ádám, Honty Márta munkái ta­núskodnak arról, hogy a népköltészet vagy a népművészet formakincse hogy válhat részé­vé a modern művészetnek. Ugyanezt a gondolatot találjuk meg Diskay Lenke legszebb grafikai lapjain is. A népdalok vonalvezetése és képszerűsége, az azonos motívum ismétléséből kialakított kompozíciók, a variánsok, a dekoratív ábrázolás mesélő gazdagsága ötlik szemünkbe munkáin. Eleven Háromkirályok

Next