Különlenyomat a Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiből (Szeged, 1967)
Valójában munka közben értettem meg, hogy az Oidipusz téma valami egészen egyetemesen emberit érint, filozofikus szerkezetű problematika. Ahhoz azonban, hogy ezt bizonyíthassuk, célszerű felidézni a történetet, mégpedig úgy, hogy a mese tarka köntöse mögött felfedezzük a lét alapvető ellentmondásait, kibontakozásának egyetemes feszítő erőit és ősidőktől megszokott fordulatait, illetőleg gondolkozásunk alapkategóriáit, mint a felidézett tartalmaknak formai koordinátáit. Lajos Théba királya szörnyű jóslatot kap: újszülött fia felnővén megöli őt, és anyját veszi majd feleségül. Az embertelen, de kényszerű döntés: a gyermeket el kell pusztítani. Természetesen hiba csúszik be a végrehajtásba, talán mert nem is akarják igazán. De nem sikerül már csak azért sem, mert ez a nagy felforgatók és megtisztítók szinte kozmikus érvényű sorsképlete. Megmenekül a gyermekirtástól Dionysos, Mózes és Krisztus is. Nem esik messze ettől a sorsformulától a bibliai József vagy Perseus mítosza sem. A jóslatnak tehát be kell teljesednie. S hogy beteljesedjék, követi a kitett fiút mint szolgák száján élő sejtelmes hagyomány. A származásáról mit sem sejtőnek meg kell tudnia sorsát, s egyúttal félre is kell értenie. Hiszen, ha tudná, hogy nevelő szülei nem a valóságos szülők, s őket nem fenyegeti a jóslat szerinti veszély, nem rohanna vesztébe a csupa jószándéktól s a bűn írtózatától eltelt fiú. Lényegében éppen úgy tesz, mint apja: ellene szegül végzetének, viszont a történet logikája szerint a menekülő éppen annak fut neki, amitől meg akar szabadulni. És a végzetnek nem is kell soká várnia, ott futnak egymásnak a Thébába vezető út szűkületénél, s a verekedésből a fiatalabb kerül ki győztesen. A jóslat első fele beteljesedett, az apagyilkosság — bár nem tudva és nem akarva — megtörtént, s a győztes fiú most már akadály nélkül érkezik a szülőváros határába, ahol most is ott él ismeretlen anyja, éppen az ő gyilkos kezétől megözvegyült királyné. A várost azonban nemcsak az apa „védte”, (s e szót itt szimbolikusan használom, hiszen megint nem tudatos védelemről van szó, hanem a történetben játszott szerepének megfelelő létet idéző költői szükségszerűségről), tehát nemcsak az apa védte a fiútól az anyai várat, hanem a szfinx is, a talányos nőstény, aki éppen nőstény voltánál fogva az emberlét titkának birtokosa. A titokba beavattatni, a talányt felfedni a mese mély igazsága szerint élet-halál kérdés a férfi számára, ez a faj belső törvényétől rászabott terv, megoldandó feladat. Aki sikertelenül kísérli meg: halál fia, így pusztult el már Kreonnak, a királynak egyik fia. Nem vitás, hogy ebben a történetben Oidipusz a nagy, a végzetes, az önfeláldozó s a jövőt biztosító, a közös pusztulástól megváltó férfi. Övé a jövőt nemzés joga, övé a díjul ígért nász, a királynő, azaz saját ismeretlen édesanyja is. Mi volt hát a kérdés, amelyre csak ő tudta a választ, s mi volt a válasz, amely megszerezte számára a legfőbb kiváltságokat? A szfinx így énekelte: Melyik az élőlény, amely reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár, s minél több lábat használ, annál lassabban halad? A válasz, az egyedül helyes válasz, Oidipusz válasza: az ember! Ez hát az élet titka, s annak megfejtése. Benne van a fejlődés dialektikája a népi tréfás találóskérdések egyszerű köntösében. Mert hiszen az életkor váltakozásáról szól: a négykézláb mászó kisgyermektől a maga lábán megálló felnőttig s onnan a botra támaszkodó öregig: ez az örök út, ez a legáltalánosabb törvény, a keletkezés, fejlődés és pusztulás egyetemes törvénye, amelyben ember és természet egyek. Aki ezt nem tudja, nincs birtokában az élet kulcsának. A szfinx a nemlét démona, afféle Gorgó-rokon. A rajta aratott diadal az élet diadala a halál felett. Ősi megsejtése ez az ellentétekben mozgó lét lényegének, élet és halál örökös egymást kiváltó ellentétének. Az a nagy kérdés csupán, mi a mozgás tendenciája, emelkedés vagy bukás, szerpentin út vagy örvény. Oidipusz minden esetre az örvénnyel küszködés hőse, a fej és le felcserélődésének áldozata, pokoljáró bűnbak, elrettentő megváltó, vagy