Molnár Péter festmények és rajzok (Eveart Galéria, Budapest, 1967)

a festészetébe. Igazából a teljes eszköztelenség vonzaná; egy intéssel, lehelettel, a gondolat erejével teremteni műveket. Mégis középkori szerzetes-miniátorok kitartásával és türelmével rója jeleit. Önkéntelenül a költészet merül fel hasonlatként, ahol egy-egy villanásszerű ráérzéssel megtalált szókapcsolat, jelző vagy metafora anyagtalansága evokatív erővel tárhat fel világokat. Ez a felidéző erő sugárzik M. P. műveiből is, ám mint nem-fogalmi nyelven beszélő műfajnál, szinte lehetetlen a „jelzőkre”, „hasonlatokra” rámutatni. Még kevésbé könnyű szavakba önteni, hogy pontosan minek a kifejezésére is irányulnak ezek az eszközök, annyira szellemi, egyszersmind par excellence plasztikai a tapasztalt képi jelenség. A költészettel azonban csakugyan tart rokonságot ez a művészet, s nem elsősorban azért, mert M. P. miniatűr betűkből, szövegekből is sző képeket. Mint egy interjúban elmondja, képcsináláskor az állandóan visszatérő szövegek ritmusa a fontos. „A ritmus segítette a jelképezést, és megkönnyítette a munka menetét is.” A ritmussal az idő tényezője is jelen van, mint az alkotás egyik fontos feltétele, amelyről képzőművészeti vonatkozásban kevés szó esik. A képek hónapokig, évekig készülnek, s a ritmus lendíti tovább a munkát, ha kényszerű szünet után újra kezdi a A Főtér / Hauptplatz / Main Square, 1976 Vízfesték / Aquarell / Watercolor, 202x238 mm, fotó Koczka István

Next