Pirchala Imre kiállítása (Bakonyi Múzeum, Veszprém, 1967)
Az érett művész kiteljesedett, mély biztonságérzettel telített világát mutatja be Pircala Imre kiállítása, főként az utolsó három év termésének anyagából. A nagybányai iskola, a magyar posztimpresszionizmus hagyományain kibontakoztatott művészet elsősorban a magyar táj vérbő koloritját tükrözi sajátos átélésben a Csók- és Vaszary-tanítvány Pircala legtöbb alkotásán. A képeken nem vizuális drámák, hanem a tájak, város- és falurészletek különböző, mégis a színek meleg ölelkezésében újra meg újra harmonikusan találkozó látomásai tárulnak a szemlélődő elé. Pirchala Imre érdeklődéssel figyelte a XX. század festészeti irányzatait, művei azonban éppoly távol állanak minden mesterkélt modernizmustól, mint amennyire közeliek az igazi modernség átérzett és megvalósított humanizmuséhoz. Derű, áradó optimizmus jelzi ezt a műveken. A tus feketéjébe ágyazott, pompásan összecsengő színek vibrálása (Szentendrei házak), a filctoll keményebb vonalai alatt bravúrosan megjelenített világvárosi nyüzsgés (Moulin Rouge), vagy az encre de Chine mögött elömlő dunántúli vidék nyugalma érett művészettel tárja fel a reális világ sokféle arculatát és abban fogant élményeit. Hangulatai a francia impresszionisták érzelemvilágára rezonálnak, anélkül, hogy képein egy pillanatra is meginogna az eredetiség. Pirchala Imre alkotásai a magyar festőművészet azon régiójába tartoznak, melyben az egyszerűen, de annál tisztábban megfogalmazott művészi igazságok helyezkednek el. ZSALUS FERENC