Dumitru Ghiatza román festőművész kiállítása (Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest, 1968)
Amennyire Dumitru Ghiatza mestert ismerem, nem emlékszem, hogy valaha is túlságosan nyugtalanította volna a kérdés, aktuális-e vagy sem az,amit alkot. A mesterségbeli problémák minden egyébnél jobban érdekelték és érdeklik, de úgy látszik, más síkon A jelenlévő vásznak mintegy 60 esztendei alkotómunka lényegét képviselik: tanúságtevői hatalmas festészeti tudásának, figyelemreméltó szenzibilitásának, egyszerű plasztikai nyelvezetének, amit nehéz megtanulni és főleg nehéz utánozni. A képek világa a téma köré szűkül. A festő véget nem érő variációiban egy életen keresztül töretlen szívóssággal hű maradt saját megható hitelességéhez. Akár az eső előtti és utáni tájképeit említem, melyeken jelen vannak az elmaradhatatlan zöld, vörös koronájú, vagy csupasz ágú fák. Akár a bizonytalan formájú bögrékben megfestett virágairól, vagy azokban a csendéletekben felvetett problémákról legyen szó, melyeken a piacról hozott friss pontyot ábrázolja a sütés vagy a besavanyítás előtt. És Ghiatza mindehhez hozzáadja még a paraszti élet gazdag motívumait: a vásáros napokon rajtakapott, csoportokban álldogáló és elgondolkodó parasztokat, amint dolgaikról beszélgetnek és ingeik alatt vakaródznak. Dumitru Ghiatza mester, a festő és az ember mindenki előtt olyan intelligens mókamester maradt, akinek hegyaljai paraszti komolysága és humora van. Talán ez is késztette arra, hogy egész életében kitartson jól tudott festészete mellett és ne próbálkozzék feleslegesen azzal, amit mások csupán azért művelnek, hogy ne hasonlítsanak önmagukhoz.