Ircsik József kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1968)

Kevés figurát fest. A staffázsok, amelyek egy-egy képen felbukkannak szinte elhanyagolhatók. Az önálló figurális munkái pedig portrék. Arcok, emberek a tragédia, a komor dráma árnyékában. (Kivétel csak a Fiatal lány c. munkája.) A portrékat is keményen festi, szigorúan fogalmaz. A problémával mindig szembenéz A házak is portrék. Profilból, vagy szemből mutatják ábrázatukat. Az ablakok, mint vak szemek néznek ki a homlok-oromzat alól. A kapuszájak zárva vannak. A magas kerítés mögé nem látni be. Fa itt-ott nő. Lombjuk, nincs, csak kopasz ágakat ábrázol. Végignézve Ircsik József képeit észre kell vennünk, hogy festményei nem hangulatot, valamilyen, mondjuk szomorú vagy lehangoló hangulatot közvetítenek, hanem állapotot rögzítenek. Pontosan, mint a szociográfia vagy a dokumentum. Ez az állapot kétarcú. Egyrészt elzárkózó, ridegen merev, másrészt stabil, megmásíthatatlan és arányos. Vonzó és taszító is. Feszültség, dráma lakozik a külső alatt. Ezt a vizuális és gondolati konfliktust nem oldja, csak szabályba rendezi a képalakítás kiegyensúlyozott szer­kezete, a színvilág nemessége, az ornamensek dekoratív hálója. Ritmikus foltok rendeződnek csomópontokba összefutó vonalak között konstrukcióvá, és ugyanakkor látvánnyá is. Ircsik alkotó ereje az ami végül is hu­­manizálja-antropomorfizálja ezt a ház­épületről szóló művészetet. Ő fedezi fel a mindennap láthatón túl, a természetben rejtve lévő megérezhetőt, az átélhetőt. Az ő képessége és szemlélete az ami a rajz-skicc alapján átlényegíti a valódit igazivá, azaz jelentéstartalmú képpé. Szólnunk kell még arról, hogy azt a cseppet sem vidám és gondtalan látomást Ircsik József a valóságnak mely részéről meríti. Támpontunk az ábrázolása tárgya azaz az épület, de az sem nem cikornyás palota, sem romantikus kunyhó, hanem kis családi ház, otthon tipográfiailag pontosan betájolható a Dunától mefelelő

Next