Művészek Kiállítása (Savaria Múzeum, Szombathely, 1968)

Szombathely az ősi Savaria történetének újabb jelentős fellendülési idő­szakát éli. A város lakosságának hirtelen növekedése, új építkezései, ki­teljesülő sokrétű szellemi élete tükrözik a fejlődés erős ütemét. A meg­erősödő város, Vas megye székhelye egyben megyénk új építő munká­ját is mutatja. Vas megye nem csak azokra a dolgozóira számít, akik ma itt élnek hanem számba veszi a területéről eltávozottakat is. Vas megye képzőművészeti életének, valamint a megye területén működő zsennyei művésztelepnek híre már az ország határain is túlterjedt. Évente megrendezésre kerülő kiállításokon mutatják be újabb munkáikat a megye művészei. A Savaria Múzeumban a nyári ünnepségek jelentős eseménye volt a zsennyei képzőművészeti, majd egy évvel később a zsennyei ipar­művészeti kiállítás. Most szeretnénk azoknak munkáit bemutatni, akik Vas megyében születtek, vagy itt tanultak és tevékenykedtek és akik a fő­városba távozva ma sem vesztették el kapcsolatukat egykori szülőföld­­jükkel. Hálásak vagyunk Benkő Katalin, Csebi Pogány István, Fóth Ernő, Gerzson Pál, Gömbös László, Cs. Kovács László, Lelkes István, Pajzs László, Pogány Géza, Rábai (Ridovics) Ferenc, Ridovics László, Rozanits Tibor művészeinknek, akik értékes anyaguk bemutatásával róják le hálájukat szülőföldjüknek. A kiállító neves képzőművészek alkotásaikkal ösztönzően hatnak helyi képzőművész életünkre, ugyanakkor megyénk is büszkén vé­gez számvetést ezeknek a művészeknek országos és nemzetközi tevékeny­ségéről. A sokoldalú és sok irányú bemutatott kiállítási anyagban mintha megyénk változatos tája, sokrétű élete nyilvánulna meg.

Next