Vértesi Nándor kerámikusművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1968)

Kerámia-plasztikai embercsoportok, szoborcsoportok. Témája genre, a maga meghittségében, nyerseségében, úgy is mondhatjuk banalitásában. Minden munkája primér élmény, a saját élményeinek közvetlen reagálása, napló, riport. Nem hisszük, hogy ez Fernand Léger, vagy mondjuk a Pop art hatása, nem hisszük, hogy nyújtott figuráinak Giacometti mintázása és tárgyköre volna az előképe. Melyik művészünk merte volna például a tévé­nézőket megmintázni a villás antennájú ké­szülék előtt? Ki mert volna ilyen „művészietlen" témához hozzányúlni? Vértesi Lakodalmasa nem népszínmű (a sémák közt ugyan nem talált volna szakszofonost a nászmenetben), ilyesmit csak a valóságban, a mában láthatott. És Fapadosa nem Daumier Troisième classe-jának utánérzése, hanem ez is mind-mind élmény, élmények kivetítése. Kerámiái — ismételjük — kizárólag emberalakok zártan komponált csoportjai. Centrális kör­plasztikák többnyire. A figurái elnyújtottak, a döntő alkotó tényező a cső­forma. Csőlábak, csőtestek vertikálisainak erdeje ez, melyet egy biztos kohézió tart össze. Mázas kerámiák. „Csak mázzal ér valamit a kerámia," — mondja Vértesi — „rendkívül érdekes a szín, a színhangulat, minden szín mást és mást fejez ki a formáim mellett." Fölmerült már­­ másokban is bennünk is —, hogy Vértesi kerámiáját a „naív művészet" körébe soroljuk, sajátságos látásmódja, kifejezésének közvetlensége, pontosabban másfajta áttételei miatt. Ellentmond ennek viszont, hogy Főiskolát végzett, Borsos Miklós és Gádor István tanítványaként. De elképzelései mellett tiszteletreméltó makacssággal kitartott a főis­kolai évei alatt is — és azóta is. „Ki nem állhatom az ismétlést",- idézzük újra a művészt — „a másolást, még akkor is, ha a magam munkáját kell másolnom. " Hogy kizárólag egyedi dara­bokat készíthessen, megmaradt kenyérkereső munkája mellett, csak a szabadidejében fog­lalkozik művészetével. Kerámia műhelyt épített magának, drága villanykemencét vásárolt és formálja plasztikáit önfeledten. Első gyűjteményes kiállítása alkalmából mit kívánjunk a művésznek? Sikert persze. És azt hogy mindig önmagát adja , bár tudjuk, hogy ez a legnehezebb. A közhellyé kapott mondást, hogy felejtsen el mindent amit az akadémián tanult, inkább árnyalnánk : ő maga válassza meg, hogy mit kell elfelejteni, mit nem szabad elfelejteni, és mi az amit hozzá kell tanulni. FRANK JÁNOS

Next