Czinke Ferenc (Műcsarnok kamaraterme, Budapest, 1969)

Előszó helyett Életrajzi adatok: Nagy híre van a szép lánynak mindenkor, de mindenhol. Úgy megyen a szép lány híre, mint a sebes folyó vize messzire, messzire, de messzire." Külön szerencse és alkalom, hogy itt élek ebben az etnikai szempontból igen gazdag palóc vidéken, így műveim magalkotásához az egész múlt és kitárulkozó jelenünk adhatnak inspirációkat formai és tartalmi, naponta való megújulást. Gyermek­kori reminiszcenciáim és az a képesség éltet, hogy tevékenységem forrása a nép­művészet lehet. Ebben benne érzem a leélt korok utáni friss lehelletet, mely né­pünk gyermekkorától a ma küzdő és alkotó embert jellemzi. Az az igényem, amely nemzeti múltunkhoz, népi gyökereinkhez kapcsolódik, igaz tiszta szándék, sőt paran­csoló. Ebben érzem a korszerűség gyökerét, mert a népművészetből merített formai és témabeli gazdagodás itt engedékenyen hajlékony a megújulásra, a kifejezés kor­szerű teljességére, továbbá arra, hogy a művészet és a társadalom egymásratalálása ne csak óhajom maradjak. A legutóbbi két év terméséből válogattam e szerény bemu­tatóra. Azoknak szántam, akik érdeklődnek műveim iránt, kérem fogadják szeretettel. CZINKE FERENC Czinke Ferenc a zemplén megyei Nagyrázván-Meszeske tanyán született 1926 no­vember 4-én. Zsellérszülők nyolcadik gyermeke. Iskoláit a bodrogközi tanyákon, kö­zépiskoláit Sárospatakon, Főiskolát Budapesten végezte. Salgótarjánban él 16 éve. He­tenként három napot tanít rajzot és művészettörténetet a helybeli két gimnáziumban. 1961-ben Derkovits ösztöndíjas, 1965-ben SZOT Művészeti, majd 1968-ban Munkácsy-díjat kapott. Díjat nyert Leip­­zigben, San vito di Romanoban. Többször megkapta a Munka-művészet díjat, 1968-ban a Miskolci Országos Tárlaton különdíjat, 1969-ben pedig az V. Északmagyarországi Tárlaton a Tanácsköztársasági pá­lyázat nagydíját nyerte el. 1963-ban önálló kiállítása volt Rómában. Művei szerepeltek: Moszkva, Torino, Jereván, Stockholm, Brüsszel, Kairó, Bagdad, Berlin, Lausanne, Slovenj-Gradec, stb. Műveivel szinte minden Országos és Nemzeti Tárlatunkon találkozhatunk. Budapesten ez az első önálló kiállítása. Czinke Ferenc grafikusművész kiállítása a Műcsarnok Kamaratermében, 1969 május 17-től június 15-ig. Rendezte: Kovács Béla. A katalógust Katona László tervezte. A fotókat az 5 és 6 számú kivételével Kovács Ferenc készítette. Fk. Czéh József 5238 NyVEgy. 500 db Magyar Hirdető. Édesanyám nótája: „Nagy udvara van a Holdnak ilyenkor, de ilyenkor. . .

Next