Herczeg Klára szobrászművész kiállítása (Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1969)
A magyar szobrászat az elmúlt húsz esztendő alatt elért szép eredményei között gyakran találkoztunk Herczeg Klára alkotásaival. Nevét a felszabadulás után kezdte szélesebb körben megismerni a közönség, bár már a középgenerációhoz tartozott. Életútja nem volt egyenes ívelésű, s így tehetsége nem bontakozhatott ki közvetlen tanulmányai után. 1924-27 között a Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludi Strobl Zsigmond növendékeként ismerkedett meg a művészet alapelemeivel. 1929-30-ban Berlinben, majd 1930-32 között Párizsban élt, tanult, dolgozott. Porcelángyárak részére készített zsáner figurái érdekes új színfoltot jelentettek a dán, a francia iparművészetben. Ma már csak 1938-as katalógus őrzi annak az emlékét, hogy ő is részt vett a szocialista művészek finnországi kiállításán. Portréi, kerámia figurái 1925-től láthatók voltak a hazai bemutatókon. A nagy feladatok ideje azonban csak húsz év múlva érkezett el. Kisplasztikáit, kisméretű szoborportréit ott találjuk a nagy nemzeti seregszemléken. Az élet szépségét, derűjét tükröző köztéri szobrai pedig az országban sokfelé hirdetik nevét, művészi alkotókészségét. A budapesti Népstadion Röplabdázók hármas kompozíciójára még közösen kapta a megbízást Varga Oszkárral (alumínium 1954). Az elkészült mű azonban már vitathatatlanul mutatja a szoborépítés törvényeit jól ismerő és alkalmazó művésznő képességeit. Három figura összekapcsolását önállóan fogalmazta meg az inotai lakótelep Család szobrán (kő, 1957). A pad szélén ülő, természetes mozdulatú fiatal férfi és nő mellett álló kislány aki harmonikus kapcsolatot teremt a szülő között. Egyik kezét apja vállára teszi, hozzádől, de szemeivel anyjára figyel, a másik kezét az ő karján tartja; a fejek azonos magasságúak. Az egyes részek közötti biztos átmenet, az anyagnak megfelelő zárt körvonal, jól átgondolt, kiérlelt művet mutatnak. A perecesi bányatelep Ivó lány szobrától (kő, 1955) hosszú út vezet az újabb feladatokig. Új iskolák, kultúrotthonok, lakótelepek kaptak méltó környezetet általuk. Győrszentivánon Galambos kislány (1961), Szentesen Olvasó kislány (1963), Egerben Szőlőfürtös lány (1964), Pálfán Támaszkodó (1966) szobra jelzi az állomásokat. Épületen elhelyezett domborművei közül a Kerepesi úti lakótelep Anyák napja és Léggömbbel játszó lánya (1956, kő), valamint a törökszentmiklósi iskolában levő Szalaggal játszó gyerekek (1958, terrakotta) mutatja egyrészt kompozíciós készségét, hogy az adott felületen belül milyen jó ritmussal tudja elhelyezni alakjait, másrészt érzelmi beállítottságát, az ifjúsághoz, az örömhöz fűződő gondolatvilágát. A forradalmi mozgalommal való azonosulását mutatja, hogy szívesen vállal az emberi haladáshoz, a munkásosztály ügyéhez szorosan kapcsolódó feladatokat. Béke aláírást gyűjtő, Béke galambot útnak indító lánya, emlékműpályázatokra beküldött tervei gyakran szereztek számára elismerést, megbecsülést. Nagy ambícióval és energiával, a kommunista ember őszinte hitével és átélésével készítette két nagyszabású emlékművét. Az első a Tanácsköztársaság hősi harcát szimbolizálja Kecskeméten (bronz, 1959). Több méter magas talapzatán a távolból is jól látható ez a felfelé lépő, harcra buzdító nőalak. A dinamikus mozgás lendülete, a testhez tapadó drapéria tiszta vonalvezetése monumentális értékének dokumentuma. E siker után Olcsói Kiss Zoltánnal, Farkas Aladárral együttesen vállalkoztak Kun Béla, Landler Jenő, Szamuely Tibor közös budapesti emlékművének elkészítésére. A magas dombormű egész alakos megoldású, három különálló figurája közül Herczeg Klára Landler Jenőt mintázta (bronz, 1966). S ha az építészeti megoldás nem is segítette a képzőművészek munkáját, ez mit sem von le a művek értékéből. Herczeg Klára alkotásait emberközelség jellemzi. A művésznő jól ismeri a legmodernebb törekvéseket, irányzatokat is, de nem fordul egyik felé sem, nem gondol stílusának megváltoztatására, így nem csoda, ha a tematikai változatosság mellett ezt az első gyűjteményes kiállítását a kiegyensúlyozottság jellemzi, a műgond hatja át. Munkásságát államunk a Munkácsy-díj I. fokozatával jutalmazta. CSAP ERZSÉBET