II. Debreceni Országos Nyári Tárlat (Déri Múzeum, Debrecen, 1970)

II. DEBRECENI ORSZÁGOS NYÁRI TÁRLAT 1970. Három év elteltével ismét seregszem­lére hívta Debrecen városa az ország képzőművészeit, hogy a hagyományok­ban és művészeti kincsekben gazdag Déri Múzeum falai között újra helyet foglaljanak hazánk élő képzőművészei, örömmel fogadja őket ez a város, mely 25 évvel ezelőtt először adott helyet a felszabadult ország első felelős kor­mányának, elindítva ezzel az ország új életét, új társadalmunk kezdetét. A vá­ros azóta is felelősnek érzi magát a lezajlott társadalmi átalakulás­­folya­matában és tevékenyen kiveszi részét annak minden mozzanatából. Medgyessy Ferenc szülővárosa méltó módon fogadja a szakma képviselőit. A kiállítás keresztmetszetét adja tár­sadalmunk jelenlegi képzőművészeti helyzetének. Nem maradéktalanul és teljességgel, de megközelítő hűség­gel. A tárlaton szinte valamennyi je­lentősebb képzőművészeti irányzatunkat megtaláljuk. Debrecen Kelet-Magyarország szíve, kulturális és művészeti életének közép­pontja. Képzőművészei az „alföldi fes­tők” közé tartozónak vallják magukat. Ezen a kategórián azonban már jóval túlléptek, erőteljesen bekapcsolódtak az országos vérkeringésbe. Nem is lenne helyes, ha elszigetelődnének, hiszen ma már a művészet sem ismer hatá­rokat. Egyre inkább elveszíti tájjelegét és legfeljebb hangulatilag mutat fel sajátos stílusjegyeket. Ezen belül a deb­receni művészek hűen követik elődeik hagyományait. Kossuth-díjas festőmű­vészük, Holló László ma is nagy tiszte­letben áll előttük, aki „István király temetése” c. képében a régi magyar történelmi festészet virágkorát idézi fel. Mögötte sorakozik az ifjabb nemze­dék: Félegyházi László, Bíró Lajos, Menyhárt József vezetésével, a nyíregy­házi festők. A legfiatalabb részé­ről már modernebb hangvételű, új szemléletű művekkel is találkozunk. A tárlat résztvevői szinte az ország valamennyi tájegységét képviselik. Ne­ves festőink közül Barcsay Jenő, Do­­manovszky Endre, Bartha László, Bálint Endre, Berényi Ferenc, Deim Pál, Kmetty János, Kokas Ignác, Orosz Já­nos, Somos Miklós, Szurcsik János, Szántó Piroska, Tamás Ervin és mások tisztelték meg a kiállítást részvételük­kel, rangot adva ezzel az esemény je­lentőségének. Nem is képzelhető ez el másképpen. Tudjuk, hogy ebben az év­ben hazánk több, nagy városában hasonló országos méretű kiállításokra kerül sor. Művészeink talán túlzottan is igénybe vannak véve ezekkel. Éppen ezért külön köszönet illeti meg őket részvételükért. Szobrászatunkat Vilt Tibor, Schaár Erzsébet, Szabó Iván, Laborcz Ferenc, Meszes Tóth Gyula, Varga Imre, stb. nevei fémjelzik. Sajnálatos módon Deb­recenben Medgyessy Ferenc óta meg­szakadt a szobrászat folytatása, gon­­doskodniok kell utánpótlásról. Fontos kultúrpolitikai feladat, hogy a fővárostól meglehetősen távol élő lakosság saját városában ismerkedjék meg az ország képzőművészeinek leg­jobbjaival. Az utóbbi évtizedekben na­gyot változott, fejlődött a művészet ha­zánkban is, de nemzetközi viszonylat­ban különösen. Ez a tárlat kapcsolat­ban áll a hazai és külföldi képzőművé­szeti áramlatokkal, és ha leszűkítve is, de közelebb hozza őket. A belső, tar­talmi egységeken kívül a formai, stílus­beli megoldások gazdag változatossá­gát találjuk a kiállításon. A realiz­mustól a nonfiguratív törekvésekig, szá­mos kifejezési módszerrel találkozik itt a néző. Ki-ki megtalálhatja köztük a neki tetszőt, a szívéhez közel állót. El­döntheti, melyikkel vállal közösséget, melyekkel nem. A művészet esztétikai tudatformáló szerepe korunkban egyre erősebbé válik. Nem kívánhatja egyet­len művész sem, hogy egyedül őt fo­gadják el, de arra mindegyik igényt tarthat, hogy megismerjék. Ennek az országos tárlatnak is ez az elsődleges célja: megismerni és meg­ismertetni a művészeket és alkotásai­kat. Művészeink közlési vágyának ta­lálkoznia kell közönségünk befogadási vágyával. Nézők és alkotók között élő és eleven kapcsolatnak kell kialakulnia. Ez a társadalmi fejlődés, társadalmi mozgás fontos feltétele. Művész és kö­zönség egymásra kölcsönösen hatnak, egymás ízléséhez igazodnak. Sajnos, az utóbbi időben egyre inkább érez­hető, elmélyülő szakadék támadt a művészek és közönség között. Ennek a szakadéknak áthidalása igen fontos és sürgető feladat. Az egymás felé közelítés legköny­­nyebben a kiállításokon történik. Itt találkozhatnak egymással legintenzí­vebben alkotóaink és közönségünk. En­nek a találkozásnak eredményességé­ben bizakodva nyílik meg a debreceni nyári tárlat is, Debrecen legnagyobb művészének, Medgyessy Ferencnek so­rait idézve: ........csak a saját művésze­tünkkel mutathatjuk meg a világ leg­biztosabban, hogy vagyunk és élni aka­runk." DR. URY ENDRÉNÉ

Next