Konecsni György kiállítása (Kulturális Kapcsolatok Intézetének Kiállítóterme, Budapest, 1970)

A szakmabeli, ha meglát egy ismeretlen művet, első reakciója, hogy igyekszik a szerzőjét meghatározni. Konecsni poszthumusz rajz-ciklusát nem tudnám besorolni. Sem magyar, sem külföldi névhez, stílushoz, vagy iskolához kötni. Még a Konecsniéhoz sem. A művész, e sorozatánál, voltaképpen tematikus feladatot vállalt, minden megbízás nélkül, amikor — halála előtt egy hónappal — hozzáfogott A magyar nyelv történetének illusztrá­lásához. Megoldhatatlanra vállalkozott. Rögzíteni a lekottázhatatlant, a nyelvet képbe transz­ponálni. Konecsninak kellett hozzá lenni, hogy saját, felállított tételét mégis megoldja. Konecsni súlyú tehetség kellett hozzá, hogy a „Malerei und Poesie“ veszélyes határán ilyen biztonsággal járjon-keljen valaki. Elkezdi tehát — igenis — rajzolni a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, de úgy hogy képzőművészeti irodalmiságnak még csak az árnyékát is elkerülje. Igen, tematikus sorozat ez, mégsem programmzene. Ezeken a lapokon a bol­tozat szerkezetének szilárdságával épít a művész, mégis játékos marad. Archaizál, hiszen ez annyira korszerű. Minden jelenetnél, minden nyelvemlék kísérő grafikájánál mindig másról beszél, mégis egzakt. Bravúros mesterségbeli tudása sohasem ragadja el. Puritán marad. Bevezető tanulmánya a Balaton környéki, zalai népi kőplasztika — mintegy recens régészet — fényképezése, fénykép dokumentumainak makacs gyűjtése. A paraszt mesterek munká­iban, a népi barokk felszín alatt keresi és megtalálja a szellemileg egymásra telepedett római, román és reneszánsz továbbélést. Ötven lapra tervezte sorozatát. A Tihanyi alapítólevéllel kezdte és elérkezett volna talán — József Attiláig. Csak a tizedik lapjáig jutott el. Ezt az anyagot foglalja össze a kiállítás. A tollrajzokat kiegészítik ugyanezek felnagyított fényképei, meg néhány különlegesen meg­­nagyított fotó kivágás. Az eredeti rajzok élnek, lélegzenek, a nagyítások a kiállító terem léptékére hatványozzák őket, a kivágások, töredékek a faktúrát, Konecsni kezevonását elemzik. És rejtett értékekkel gazdagítják a gyűjteményt. KRÁNK JÁNOS Tűr vén télen, Fiom mert hol Biüntelen. Fogva, husztázva, Öklelve, ketve Ülüd Kegyüggyetük fiomnak, Ne légy kegyülm magomnak, avogy halál kináal, Anyát ézes fiáal Egyemberű ülljétok !

Next