Asszony Tamás, Pataki Ferenc, Csíkszentmihályi Róbert, Végh András, Götz János (Műcsarnok, Budapest, 1971)
A Művészeti Gimnáziumban kezdődött barátságuk, amely a Képzőművészeti Főiskolán közösséggé, a diploma megszerzése óta szövetséggé kovácsolódott. Fiatal művészek, három szobrász és két festő — rendhagyó formájú szervezete ez a csoport, az egymástól távol, mégis oly közel élők társulása, amelyben nem a közös érdekek védelme, de a közös gondolatok cseréje, a közös művészi - etikai magatartás az összetartó erő. 1968-ban állítottak ki először együtt a József Attila kultúrházban, saját munkával épített vendégfalak között, aztán külön-külön próbáltak szerencsét a fővárosban és vidéken. Már-már sportban szokásos izgalma jellemezte szereplésüket, sikereiket, a munkásságukkal kapcsolatos kritikákat a csoporttagok lelkes biztató, vagy barátian szigorú együttérzése tette eseménnyé közösségük történetében. A nagyobb munkák megszületése, díjak vagy önálló kiállítások adják e két esztendőnek meglehetősen jó ritmusú eseménysorát. Mindig mindent tudnak egymásról, találkoznak és leveleznek, vitatkoznak és ünnepelnek, segítenek és bírálnak, ha arra van szükség. Fiatalok és hívők. Hisznek a művészet embert és világot jobbító hivatásában. Igényesek és kísérletezők, megértők és szenvedélyesek egymással szemben éppen úgy, mint a csoporton kívüli barátokkal, azokkal, akikkel közösek gondjaik, problémáik. ASSZONYI TAMÁS az új magyar éremművészetben alkotott kiemelkedőt. Plakettjeinek csiszolt, mívesen mintázott felületei mindig sűrű gondolati tartalmat fogalmaznak meg. Intellektuális sokoldalúsága, humanista érzelmi telítettsége okos egyensúlyt teremt az anyag megmunkálásának fizikai öröme és az értelem között. Kisbronzai mozgást és ritmust rögzítenek s nem mindennapi megfigyeléseket foglalnak össze arasznyi méretben is. PATAKI FERENC szegedi műtermében egy újtípusú alföldi piktura bontogatja szárnyait. Festményein a szikrázó napfényt fogja meg a népi építészet tündéri díszítményeit írja át, s ha kell a kozmoszt, a tengerfenék élményét plántálja látomásai közé. Heves ecsetjárása a friss benyomásokat az emlékezéssel, a szülőfölddel eggyéválás érzését a fantázia képeivel társítja. Áradó lírája talán csak színes metszeteiben vált át fegyelmezettségre, mívesen megmunkált rézkarcain megint modern romantikával telítődik a tartalom. CSIKSZENTMIHÁLYI RÓBERT inkább a természet ősformáit faggatja. Fát hasít, követ farag. Kerek szobrai a teljességet ostromolják az ember kifejezésében. Az anyag láthatatlan energiái robbantják, szaggatják különös alakjainak körvonalait, s a tömeg biztonsága gömbölyíti, testesíti, kőszobrainak bálványszerű nyugalmát. A szépítés nélküli jellemzés olykor a groteszkségig fokozza őszinteségét, emberarcai indulatot, sorsot és történelmet hordanak vonásaikban. VÉGH ANDRÁS képeinek élmény-feldolgozásában jelentkezik legerősebben a XX. század emberének összefoglaló igénye. A megszokott jelenségek, a csendes meditáció, vagy a lelki öszszetartozás új értelmet kap nála. A fények és megvilágítási kontrasztok segítségével a leginkább tárgyszerű közlés is belső feszítettséget kap és a tárgyak-emberek-tájak hangulatából a megismeréssel együttjáró felfedezések különös érzelmi skálája bontakozik ki. A komponálás lendülete őszintén feltárja azt a konfliktust is, amely a szerkezeti rendezettség és a bonyolult emberi összefüggések között van. GÖTZ JÁNOS a gótika ismeretlen mestereinek önátadó szellemében dolgozik, kalapáló kézmíves ősök anyagszeretetét menti át századunkba. Lemezt domborít komoly játékossággal, középkori drapériát fordít le a mai szobrászat nyelvére. A részletek exakt, tárgyilagos megmunkálásában, a csoportok fűzésében, az állat és ember jellemzésében a mozgás és a hangulat megragadásában jeleskedik. Közeledése mindig fegyelmezett, mert érzelmeivel küzd az élővilág és vegetáció, általában a létezés titokzatos jelenségeinek plasztikai megörökítésekor, öten vannak. Életük, munkájuk, boldogulásuk módja különböző. Ketten Szentendrén élnek, egyikük Szegeden birkózik Jákobként az angyallal, van aki tanári munkát is végez, megint ketten Derkovits-díjasok, önálló kiállításon vizsgáztatják tehetségüket, vagy éppen közös akciót szerveznek. Emberi kapcsolatuk hibátlan. Programjuk nem képvisel stílus-kötöttségeket, korosztályuk általános törekvései jellemzik őket is. Második, immár reprezentatív fővárosi bemutatkozásukon nemcsak eredményeiket mérik össze, de barátságukat is demonstrálják. DR. FEHÉR ZSUZSA