Jean Bruller (Vercors) francia író és grafikus kiállítása (Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítóterme, Budapest, 1971)
Bevezető Ritka, hogy egy művész halála előtt retrospektív kiállításon mutassa be teljes életművét, hiszen míg él, rendszerint folytatja az alkotómunkát. Az életmű-kiállítás tehát általában posthumus kiállítás is. A körülmények folytán abban a ritka szerencsében van részem, hogy saját posthumus tárlatomat még életemben láthatom. Ez természetesen kivételes helyzet, megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az előny először kétségtelenül az, hogy nem vagyok halott és ezért jelen lehetek. A hátrány pedig a mélységes nosztalgia. Mert én szenvedélyesen szerettem a rajzolást. Paradox módon ez az oka annak, hogy huszonöt éve teljesen felhagytam vele. Választanom kellett: nem tudtam megosztani időmet az írás és a rajzolás között. Ez utóbbit túlságosan szerettem ahhoz, semhogy amatőrként, titokban, egy-egy órát műveljem csupán. Mindent, vagy semmit, a minden elérhetetlen volt, maradt tehát a semmi. Nem akarok többé ceruzához nyúlni. Az 1940-es év pontosan kettéválasztotta az életemet; előtte grafikus voltam, utána író lettem. Ezért gyakorol rám különös hatást ez a kiállítás, olyan, mintha a háború alatt eltűnt ikertestvérem műveit mutatná be. Ikertestvéremét, aki szeretett nevetni, míg én inkább komoly vagyok. Akinek a nevetése azonban egy kicsit fanyar volt, mert a világ a harmincas években nem tudott számára indító látványt nyújtani, a társadalmi igazságtalanság, a munkanélküliség, Hitler, Mussolini és az etiópiai háború, Franco és a spanyol háború, az Anschluss, München... így, a látszat ellenére, kisebb a különbség Jean Brüller és Vercors között. Vercors olyan műveiben,