Kun István festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1971)

KUN ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ Rudnay Gyula egykori növendékei lassanként nagyatyányi korba kerülnek, s bár a művé­szettörténeti szélrózsa minden irányába elvetődtek, mesterükhöz fűződő kapcsolatuk nyilván­való maradt. Pedig közülük egyesek sokszor olyasmit is csinálnak, ami igazán nem mondható ,,rudnayas“-nak, magatartásukban, hivatásuk értelmezésében mégis szembetűnő nagy példa­képük hatása, a magyar piktúra hivatott kodifikátorának szuggesztiója. Mindenek előtt a mű­vész feladatainak a komolyan vevése, a festészet mélyen emberi szolgálata jellemzi a Rudnay­­tanítványokat, ugyanakkor a legelevenebb festői hagyományok tisztelete, az érzékletes, érze­lemgazdag kifejezés képessége. Kun István azok közé tartozik, akik nem távolodtak el messzire a mester felfogásától, ízlésétől, de akik mégse tekinthetők pusztán Rudnay Gyula művészete folytatóinak. Egyébként se szorul egy nagyrahivatott festőiskola befolyása mentegetőzésre, mert hiszen éppen vonzó­ereje tanúsítja illetékességét az újabb nemzedékek nevelésére. Kun István képeiben is van valamiféle tartózkodó mértéktartás, ami ugyanakkor egyáltalán nem jelent személytelenséget, csupán a megjelenített hangulatok, érzések szemérmetességét. Festőnk nem titkolja, hogy a borús alkony, a felfénylő virradat mély benyomást kelt benne, láttára különös gondolatok töltik el, emlékek és vágyak keverednek az optikai észleletekkel. Önéletírásában felidézi egy nyári zivatar félelmetes látványát, s ú­­y tűnik, hogy a gyerekkori élmény még a pályája dele­­lőjén járó művészben is szorongást vált ki. Ám a legelem­entárisabb riadalomból, legösztönö­sebb sokkból is tanulságos vallomás lesz, mely a festészet belső törvényei szerint rendezi el a legdrámaibb helyzeteket is. Nem szabad azt hinni, hogy Kun István minden áron meg akarná rendszabályozni roman­tikus hajlamait, a természet szépsége nyomán a meghatódó lélek fellángolásait. Kun István ugyanis nem sorolható az okoskodók, a mérlegelők közé, még akkor se, ha van is arányér­zéke, ismeri a szakmai fegyelem szabályait. Mindössze arról van szó, hogy vállalja az alkotó­munkával járó formálás, lényegkeresés tennivalóit, a tapasztalatok, emóciók művé­ alakításának feltételeit.

Next