Mersits Piroska festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1971)
„Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek, kegyetlen titkaikra." (Pilinszky János: Magamhoz) Mersits Piroska pedagógus-művész. Ha játszani akarnék a szavakkal, azt is írhatnám, hogy művész-pedagógus, hiszen a jó művész mindig tanít ezreket, évezredeket, a jó pedagógus pedig művész — az embernevelés művésze. Közel két évtizedes rajztanár munkájának fő célja nem rajzolni-testeni megtanítani a gyerekeket, hanem a nézni tudástól a látni tudásig elvezetni őket, megéreztetni velük a színek világának hangulatait, érzelmi-értelmi töltéseit. Eddigi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a vizualitás segítségével nagyon közel lehet kerülni a kisiskolások és a kamaszok világához. Bizonyára ez a minden nap, minden órában megújuló harc az újabb tudásanyag befogadtatásáért a padban ülők bizalmáért eredményezi, hogy Mersits Piroska gondolat-érzelem és színvilága minden emberi megpróbáltatásból főnixként támad fel. Magánéletének problémái, a kórház, a másokat megbénító betegség — az ő művészi énjét mindez gazdagította, új ízekkel, hangokkal, hangulatokkal, színekkel bővítette. Milyen is Messits Piroska világa? „Nyersen szép és tiszta”, mint a gyakran kegyetlen titkú élet, melynek valamennyi rezdülését felfogja az asszonyok érzékeny szeizmográfjával, s képeivel őszintén válaszol ezekre az impulzusokra, tojástemperái, grassai, grafikái egyértelmű, magyarázatot nem igénylő, közérthető nyelven szólnak, mégis tudnak újat mondani a bennünket körülvevő világról. A várakozás mint életforma mély, lélektani, megkomponált képein — Várakozás — egy hangulat közös állati és emberi vonásait adja vissza. Templomképei, kápolnái úgy tükrözik az áhitat és a furcsa meghatottság érzeteit, hogy szinte halljuk hozzájuk az orgonát a kórust. A természet sárgái, zöldjei, barnái, kékesfehérek, cinóberek és ólomszürkék tökéletesen olvadnak össze vagy válnak el — a téma igényeinek megfelelően - a liláktól, türkizektől, lángoló koralloktól. A színgazdagság még kubisztikus, konstruktív képein sem eredményez értelmetlen, rikító tarkaságot. Ami számomra rendkívül érdekessé teszi Mersits Piroska képeit, az a nőiesnek nevezett levegő, mely minden nőiessége ellenére nyers és kemény, ám keménységében és nyersességében is megőrzi tartózkodóan nőies értelmiségét. Gyakorta telítődik megértő, elnéző, szomorkásan mosolygó humorral — Társas magány, Két világ. Portréi emberismeretről és emberszeretetről tanúskodnak. Megérzi modelljei lelkiállapotát, hangulatát. Tomi, a Kék-lila mind-mind egy-egy remekbe sikerült lélekrajz. Elkap egy szemvillanást, egy mozdulatot, mely mögött megérzi az egész ember tartását, viszonyát a világgal legyen az serdülő fiú vagy copfos kislány, hazatérő kosaras parasztasszony, vagy gondolataiba mélyedő férfi. Természet- és emberszeretete a két- és négylábúakat is magához öleli: a mindent tudó és látó, lesbenálló macska, a galambdúc, egy pulit formázó fekete pamutgombolyag, a szivárvány színeiben pompázó kakasok éppúgy a városi és falusi ember közvetlen környezetét alkotják, mint a házak, utcák, udvarok. Az érzelmek csapongása színeiben, formáiban, letisztul, kikristályosodik, így tud nézőiből is kiváltani emóciókat, olyanokat, melyek kiegészítik, felfokozzák az övéit, teljessé teszik a művészi élvezetet. Nem önmagának és önmagáért alkotó művész, csak törekszik önmaga kifejezésére mindabban, amit másoknak, másokért hoz létre. Nem hivalkodó ember, szerényen háttérben marad. Úgy véli — és meggyőződésem, hogy helyesen — , beszéljenek helyette rajzai, akvarelljei, pasztelljei. Ő maga nem a szavak embere. Belülről formálódott öntörvénnyé lett emberi-művészi tartásával, a szűk idő szabta keretek között születő műveivel, önmaga egyre erőteljesebbé, szebbé, tisztábbá való kifejezési formáival szól a világhoz, örömről, bánatról, magányról és keserűségről, boldogságról és betegségről, ártatlanságról, szépségről, és tisztaságról — a természet és az élet kegyetlen titkairól — mondja el nekünk mindazt, amit ő maga már tud vagy tudni vél. Kézenfogva vezet az általa ismert ösvényeken, s ha egyértelműen optimista jövő képét nem is festi elénk, de nyers őszinteséggel, mely művészetének alaphangját képezi, bennünket is kényszerít önmagunk, életünk, a világ igaz megítélésére. NEMES G. ZSUZSANNA