Mimézis Tiless Béla festőművész kiállítása (József Attila Művelődési Központ, 1971)

MIMÉZIS I. " Pantha­rei " - jelen dolgaink a múltból erednek. A kezdetek ott vannak, ahol emberségünk értékei és problémái keletkeztek. A Történelemhez forduló ember újra és újra bejárja e " Mélységes mély múltnak a kútjait ”, de a maga módján járja be, a maga kérdéseit, a maga értékeit s a maga vá­laszainak alternatíváit keresve benne. Ez az ő szabadsága és nyomorúságos kényszere is egyben. Ez a mimézis lényege : maga a Tett, a valósággal való lélegzet, a világ dolgaiban való személyes és tudatos részvétel. Egy ponton túl elszakadnak a gondoskodás kötelékei, s az ember szabad, mert az áldozat túl nagy volt ahhoz, hogy ne akarjon dönteni és vá­lasztani, valóságos emberi alternatívákat teremteni magának. Az értelmes é­­let alapfeltételévé a cselekvés válik - ez a mimézis célja. A történelem mint szemlélet és magatartás, mint az értékvilág rendezettsége, mint a va­lóságos emberi - társadalmi kontinuitások helyreállítása van jelen. A folyamat Cézanne-nal indult. Az ő motívumkutatásai, a pillanat­­­nyiságra, hangulatokra és érzésekre széthulló világgal szemben, a szilárd törvényen alapuló kontinuum térszemléletnek vetették meg alapjait. E szem­lélet szembe került az impresszionisztikus, majd az expresszionisztikus tendenciák diszkontinuum térszemléletével. Tagadta azok a tektonikus, szer­­kezettelen, az érzelmek és benyomások néhol víziószerű, de pillanatnyi ef­fektusain alapuló képalkotását. Nem véletlen, hogy a művészetnek a konti­nuum szemléletű ága találta meg leghamarabb az utat az építészethez, segít­ve annak szabadságharcát a polgári " neoreakciós " építészettel, vagy akár a szecesszió atektonikus pompájával szemben. A személyek fényűzését szol­­­gáló palotaépítkezéssel a valóságos és humánus lét terét , a modern vá­­­rosépítészetet, a külső és belső téri kontinuitást állítja szembe.

Next