Papp Zoltán festőművész (Kecskemét, 1971)

Első alkalommal jelentkezik önálló kiállításon műveivel Papp Zoltán. Főiskolai tanulmányait 1950-ben fejezte be, Szőnyi István és Varga Nándor Lajos tanítványa volt. A diploma meg­szerzése után tíz hosszú esztendeig rajztanári munkát végzett, csak a következő évtizedben ad­hatta át magát teljesen a festésnek. Budapest mellett Nagymaros lett a második otthona, képei mégsem kötődnek szigorúan a Dunakanyar látványához. Ez a tündéri szépségű táj szüntelen átváltozás és a megnyugtató állan­dóság jegyeit egyformán magán hordozza. Papp Zoltán korábbi, egyéb vidékhez fűződő élményé­nek is olvasztó kemencéje lett, minden korábbi festői kísérletnek új értelmet adott. A régi hatá­sok közül talán Vörösberényé a legerősebb. A kétféle élmény határai összemosódtak képein. A nagy vizek stílust sürgető türelmetlenséggel léptek be életébe, a minden órában új látványt, új megvilágítást kínáló Duna, amely uszályka­ravánokat hintáztat a hátán és a mozdulatlan, napfényben szikrázó Balaton, amely valószínűt­len kicsinységűvé zsugorítja, magába öleli az embert és az ember csinálta tárgyakat. Viszonylag korán elfordult a kezdeti évek leíró festőmódszerétől, a tanári elfoglaltság megszű­nésével hevesebben tört fel benne a megismerés vágya, lázas igyekezettel győzte le az anyag el­lenállását, szemlélődését határozott irányba, a lényeg felé kényszerítette. Korosztálya tagjainál gyakran felfedezhetjük a közvetlen látványt az emlékképekkel társító fel­fogás példáit. A fiatal korban átélt háborús ese­mények, a megélhetés gondjai náluk az alkotó­munka drága óráit ünnepivé avatták, belső látá­suk talán még élesebb lett, mint a jelenségeket apercipiáló és elraktározó képességük. Az él­ményt befogadó érzékenység ujjaik hegyébe plántálódott át. Fogékonyak a fény és atmosz­féra mozgására, mámorító hatással van rájuk a vegetáció, a természet sokféle arcát mégis a sík­ra írott, visszafogott, csak belülről feszülő for­mákkal igyekeznek rögzíteni.

Next