Bérces Gábor, Rétfalvi Sándor kiállítása (Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya, 1972)
JANUS PANNONIUS: A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek, Seprem most leborult lombozatommal a port. Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem, önnön termésem húzza le dús fejemet. Társaimat viharos villáitok döntik a földre. Rám ez a dús termés hozza a szörnyű halált. Én volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás. Mind az enyém a gyümölcs, mely íme porba terít. Jobb a diófának: termése miatt verik őt le. Engem a termésem súlya tör össze maga. Azt diktálja az ész: ne akarjon szülni az asszony, Vesszen a magzat, amely duzzad az anyja ölén. Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom, Amikor ifjú tavasz csalta ki bimbaimat! Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett, Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet! Díszes kerti gyümölcs ne legyen soha szívetek álma, Éppen elég, ha a lomb lep, noha magtalanul. Rátör a büszke gyümölcs a sudárra, mely élteti-hordja. Egyszerűen, szelíden díszült a fán a levél. És te, ki erre kerülsz, ágast állítni ne reszelj e Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terebélyt. Gyakran gyógyította be már gyöngéd idegen kéz A rokon által ütött mély, szomorú sebeket. Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája, Szednivalód is akad, újra ha erre kerülsz. Tennen terhed is úgy könnyüljön, s véreid ádáz Tetteit úgy ne legyen felpanaszolni okod. Kálnoky László ford Rétfalvi Sándor