Breznay József (Műcsarnok, Budapest, 1972)
Több, mint tíz esztendő termésének legjavát mutatja be Breznay József a Műcsarnokban. Ez az időszak a művészi megélés a teljesség formálódás ideje a művész életében előző korszakának stíluskísérletezései után. A főiskolán főleg Szőnyi István festészete vonzotta, 1939-től két évig, majd 1947-ben újra a római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként a régi görög-római művészetek, az ókeresztény, s a reneszánsz nagyjainak alkotásait tanulmányozta. Itthon először 1942-43- ban a Nemzeti Szalonban mutatkozott be. A második világháború után részt vett csaknem minden hazai kiállításon. Hivatalos elismerések, tekintélyes díjak jelzik sikereit. Elég itt a Budapesti Képzőművészeti Főiskola aranyérmére, a Szinyei és Munkácsydíjakra, s a Csók István - éremre hivatkozni. Az 1961-ben rendezett hazai egyéni tárlata után kiállított szerte Európában, kritikák, ismertetések méltatják műveit. A legrészletesebben talán a milánói Galileo Gentile professzor a Stati Uniti d’Europában. ,,Breznay festészetében — írja — egybeolvad az érzelmek megnyilvánulása természetrajongásával, az alkotóképzelet gyönyörködtető ábrázolásában. A folklorisztika hagyományai, a valóság jelképes, poétikus megjelenítése hatásosan tolmácsolják gondolatait." Képei szinte ,,önvallomásként" hatnak. Tárgyköre főleg a meghitt, családi légkörből adódik: anyaság, szerelem, de gyakori a hazai táj, városi látképek romantikus ihletésű bemutatása, a mondák, legendák mai figurákkal és környezettel való ábrázolása. Alakjaival nem egy meghatározott modell külső vagy belső tulajdonságait kutatja, hanem saját érzéseinek keres kifejezést. Fogékony lélekkel és nyílt szemmel figyeli az európai népek és tájak változásait is, a civilizáció nagymérvű haladása mellett az emberi lélek torzulásait. Zsákmány, Prágai temető c. képei megrázó kifejezései ennek. Minden művén az emlékezés, a merengés hangulata árad. „Munkáin fokozott intenzitású belső élet dobog és szívszorító melankólia” — állapítja meg a brüsszeli Eventail-ban S. Rey. Hatalmas óra keretében fiatalok mozgó, álló és fekvő figuráiból az idő kérlelhetetlen múlására emlékeztet. Monumentális Mózes képének előterében a pátriárka alakja látható a tízparancsolattal. Háttérben az Idő kereke forog. Egyetlen képével így szemléltet évezredeket. Az annyiszor és annyi művész által ábrázolt évszak képek, mint a Tél, az Ősz is, nála teljesen egyénien formált. Az előbbit egy nő alakja és jégvirágos háttér, az utóbbit a budai Arany Szarvas ház alatt borongós hangulatban ülő alakkal, széfútta falevelekkel érzékelteti. Amikor a Balatont festi, képét a tihanyi monda figurái éltetik. Köztük a Garay-verset mondó gyermekek, a gőgös királylány, a mesebeli kecskék éppúgy szerepelnek rajta, mint a haragos felhőkbe burkolt, átkot szóró vízi király viharos megjelenése. Tájképein általában a felhők foszlányai emberalakokra emlékeztetnek. A dalmát tengerpart sziklái is úszó női figurákká válnak ecsetje nyomán. Jelképeit szemlélve úgy érezzük, hogy régi emlékeink kelnek életre, vagy egy-egy bennünk is élő érzést fejeznek ki. A. Viray 1971-i brüsszeli kiállításáról írja: ,,A képzelet uralkodik alkotásaiban, a szürrealizmus világát is érintve". A párizsi R. Charmet mondataival egészíthetjük ki: „Sajátos módon, mely a Plutarchos idézi Simonidest: A festészet hangtalan költészet, a költészet beszélő festészet, kollázs és a festészet különböző technikáit egybeolvasztja, jut érvényre az ihlet ereje, amely egy komplex és szabad realizmusban nyilatkozik meg. Nagyon dekoratíven s a színek gazdagságán keresztül bontakozik ki Breznaynál egy spontán és vibráló vízió teljessége." Élete sokoldalú élményeit olaj, tempera, akvarell, acryl festékkel világos színekkel sűríti lényegi ábrákká. „Sajátos, valóban önalkotta színvilág" tárul elénk képein. (I. Collard, Brüsszel). Pasztózus ecsetkezelés, vagy éppen kollázstechnika jellemzi, mint a jégvirág csipkeszerű visszadásánál láthatjuk Tél c. képén. Az acryl műanyag festék mellett különösen érdekes a szokatlan fényhatásokat mutató ún. „szita"-nyomat. Tollrajzain, szitanyomatain a festői és hajszál finom vonalak dinamikus lendülettel alakítják művészi elképzelését. Témájuk festményeihez hasonló. Pl. Archeológia, vagy a nagy ellentéteken épülő Hedonizmus és aszkézis, az ókori görög életszemlélet szembeállítása a középkori keresztény felfogással. Rajzolás- és festésmódja elválaszthatatlan képeinek tartalmától, egyéni stílusát mondanivalója alakítja, külföldi méltatói szerint a „poétikus realizmus" szellemében. Művészetének hitele, meggyőző ereje őszinte átéltségből fakad. Amit a belgiumi La Flandre Liberale 1972. évi genti kiállításáról ír, mostani tárlatára is jellemző: „Breznay műveiben a költészet, a melankólia és öröm meglepő kiegyensúlyozottsággal van jelen. Magyar életkedv, latin kiegyensúlyozottság" jellemzik az érzésben fogant és tudással szerkesztett műveit. M. KISS PÁL