Kádár György kartonjainak kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1972)

KÁDÁR GYÖRGY KARTONJAI Kádár György nem rég volt hatvanéves. Kereken négy évtizedes alkotói múlt áll mögötte, művészi pálya, mely — miként minden más művészé is — kisebb vagy nagyobb, ilyen vagy olyan kitérőkön, vere­ségeken és győzelmeken át kapaszkodik saját zenitje felé. A kataló­gus felsorolja Kádár György életrajzi adatait, festői-grafikusi tevé­kenységének állomásait, elsősorban kiállításait, ezekre tehát itt nem kell visszautalnom. Annál inkább nem, mert ez a kiállítás sem ret­rospektív, sem az utolsó kiállítása óta felgyűlt termés bemutatását szolgálja, hanem „csupán” kartonok, és ezekkel kapcsolatos etűdök, a művész oeuvrejének egy bizonyos, többségükben nem is megvaló­sított, mondhatni, „tervezett” részét reprezentálják (az egész anyag­ban ez idő szerint kettő látható olyan, mely valahol meg is valósult). Ez a rész azonban a művészetnek sajátos, nagyon fontos, monumen­tális fajtája, mely mestere szándékai, s a művek természete szerint, az építészettel való szorosabb, szervesebb kapcsolatot keresi. Nem egyoldalúan. Az építészet is keresi a szorosabb-szervesebb kapcso­latot azzal a sík — és plasztikus — művészeti alkotómunkával, mely a múlt minden korában létre tudta hozni a három képzőművészeti ág magas színvonalú szintézisét. Messzire vezetne — itt és most —, ha a múlt példáiból próbálnánk konzekvenciákat levonni mai képzőművészetünk számára (beleértve az építészetet is). Enélkül is lerögzíthetjük azonban, hogy a mai építészet — az „új építészet” megalkotói — minden téves információ és állítás ellenére — nem tagadták az építészet, festészet, szobrászat, testvéri együvé tartozásáról vallott meggyőződésüket, csupán az „új építészet” sajátszerűségéhez, minden eddigi építészettől való külön­bözéséhez alakították. Hiszen a szovjet avantgarde-ban, a holland

Next