Koszta Rozália festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1972)
A formai stilizálás, a festésmód új, sima technikája hozott azonban átmeneti nehézségeket számára is. El kellett tűnjék ecsetvonásának izgalma az arcokból, a mozdulatokból, a tájak, csendéletek impresszionisztikusan megragadott elevensége helyt kellett, hogy adjon a stabilabb, nyugodtabb festői jellegzetességnek. Semlegessé kellett válnia gyakran a háttérnek, hogy a síkban éledő figurákat, tárgyakat kiemelje. De a fontos képelemeknek ilyen áron való uralomra jutása olykor a teljes képfelület dinamizmusának, sőt a tartalom feszültségének rovására is történhet. S miközben a festő a tagoltan tiszta forma-, és színkezelésre koncentrál, felszökhet belőle az a másik, az a kíváncsi művész, aki tulajdonképpen felfedezte a témában az egyszeri, a megragadó pillanatnyiságot. Koszta Rozália egy évtizeden át nem tágított abbéli igénye mellől, hogy ugyanazt a tartalmi intenzitást, amelyet korábbi olaj és akvarell-képein és rajzain kevesebb fontolgatással, de találó elevenséggel ért el — visszanyerje a most már egyénivé érlelt, stilizáló stílusában. Az Alföldön élő, dolgozó és kiállító művészek munkáiból kétségtelenül személyes vonásokkal vált ismerőssé Koszta Rozália festészete. Elérte műveiben az ízlésének, artisztikum-érzékének megfelelő, állandósult festői álláspontot, — de ennek keretén belül, — az utóbbi két-három év folyamán erős telítődés is történt képeinek expressziójában. Viharok járták át a művész sorsát, — képeinek békés-harmonikus csendjét olykor már a kevésbbé édeni tűnődés is birtokába vette. Elhunyt édesanyjának mozdulata, vagy akár a régi híd kúszó mozgása, — egyaránt élő emlékezésről vall, a megállított, emblémává sűrűsödött idő gesztusai ezek. Fővárosunk dolgos-ütemes, zajos forgatagába hadd lépjenek Koszta Rozália művei úgy, mint a kevésbeszédű, kenyér és földszagú, tisztaszívű falusi rokonok. De vegyük észre képeinek derűs ránkvillanásából azt is, hogy ez a festő nemcsak a régi falut bugyolálja emlékező gyengédségébe, hanem ugyanő eleven figyelője és ünneplője a városiasodó falunak is. Az új ritmus, az új léptek, zenék, ruhák üteme, modern tömbépületek keletkezése, fiatalok mai beszéde és problémája, személyes, emberi-művészi életérzésének alakítója. Koszta Rozália ezen kívül olyan maga alakította szellemi légkörben él, alkot és végez fontos kulturális nevelőmunkát is, megyéjének városaiban és apró falvaiban, amelynek jelentősége ma még alig mérhető fel: alföldi érzülettel az európai képzőművészet eredményeiről is pontosan tudósít. Művészete sajátlagosan vidéki, de nem provinciális, a szülőhelyét jellegzetes világgá alakító magatartásról szól. Nemcsak tiszteletreméltó, de érzelmeinkhez is közel férkőző, etikai lény az, aki Koszta Rozália képein korunkra nyílott tekintettel tart felénk. SUPKA MAGDOLNA KOSZTA ROZÁLIA ÉLETRAJZI ADATAI Gyulán született 1925-ben. A Képzőművészeti Főiskolát 1949 és 1950-ben Budapesten kezdte Hincz Gyula és Bencze László festőművészek irányításával. 1950 és 1956 között ösztöndíjjal a leningrádi Repin intézetbe kerül, tanárai közt volt: V. M. Oresnyikov, A. A. Milnyikov. Itt szerezte meg festőművészi diplomáját. 1957-től Gyulán él és dolgozik. Első önálló kiállítása is 1957-ben Gyulán az Erkel Ferenc Múzeumban volt. 1963-ban Budapesten, 1969-ben Gyulán; 1970-ben Cegléden; 1970-ben Tokajban; 1971-ben Kiskunfélegyházán rendeztek számára önálló kiállítást. Országos csoportos kiállítások állandó résztvevője. 1963-ban Békéscsabán Munkácsy emlékérmet; 1970-ben Hódmezővásárhelyen Koszta József emlékérmet nyert munkájával. Külföldi tanulmányútjai: NDK, Csehszlovákia, Szovjetúnió, Románia, Lengyelország, Jugoszlávia, Olaszország, Franciaország.