Csáti Gábor (Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ, 1973)
Mindennek jó a fa. Asztalnak, széknek, ágynak, háznak, ólnak, játéknak, fegyvernek, hajónak, szekérnek, gyerekek karikájának, öregek görcsösbotjának. Bölcsőnek, koporsónak. . . Hasítjuk, vágjuk, törjük, vésővel faragjuk, gyaluval simítjuk, fúróval lyukasztjuk, vasszögekkel átverjük — tűri engedelmesen. . . Hogyan bánsz vele? Magadra vallasz. Mire használod? Életedről beszélsz. Mit mesélsz, mit dalolsz, mit gondolsz róla? Fákról szóló meséikkel, dalaikkal, legendáikkal világukról, szemléletükről, jellemükről, lelkükről vallanak a népnek. Csóti Gábor csak hasznosat és szépeket alkot jól kiszárított fadarabokból, tüskökből, deszkákból, tönkökből. Hasznos alkotásai szépek, szép faragásai hasznosak. Tányérokkal kezdte és tálakkal, kerek vagy hosszúkás formájú edényekkel, lágy és sima formákkal, melyek egyaránt kedvesek a szemnek és a kéznek. Szépek dísztárgyként a falon, de még szebbek a fehér, vagy színtelen szőttessel terített asztalon. És madarakkal kezdte. Meglátta a madarakat a fában, csőrüket, tollukat, szárnyukat, testüket és vésőjével sorra kiszabadította őket. Kíváncsi, pihenő, lépegető, bámészkodó, leselkedő, alvó madarakat faragott, néha ismerős, néha ismeretlen madarakat. Nem faragott nekik szemet, sem szárnyat, mégis úgy érzi az ember, hogy látnak és repülni készülnek ezek a madarak. Ezután az emberhez közelített Csóti. Már a madarai is totemek voltak kissé, néha erezetük megőrzött és felhasznált rajzolatával tányérjai és tálai is emberi arcokra emlékeztettek. Csak egy kicsit kellett továbbmenni. Szájat, szemet faragni a tányérokra, a hasábokból kimélyíteni az arcokat, meghagyni a szögletes, egyenes orrokat, támaszt adni néhány jelzéssel a képzeletnek, és ime, megjelentek a maszkok és a totemek. Nem ugrásokkal halad művészi pályáján Csóti. Minden új lépése, minden új alkotása szervesen következik az előzőkből, életműve úgy növekszik és lombosodik, akár anyaga, a fa. Nemes formájú tányérjai nemcsak a maszkok konkrétságai felé irányították, hanem geometriájukkal a sokasíthatóság, az egymás mellé rakás, a ritmusi, az elvontságok örömei felé is. A tiszta funkcionális forma új lehetőségeket kínált. Talán innen nézvést érthetjük meg első mozaikjának genetikáját. Ábráikat, felületi játékukat, nyugodt, szimetrikus szerkezetüket és a beléjük rejtett nyugtalanságot pedig talán abból a kapcsolatból, amely ezeket az ízig-vérig modern mozaikokat az ősi kultúrateremtő népek falakat díszítő munkáival, sumérek, mayák, asszírok mozaikjaival rokonítja. Edények, totemek, maszkok után a nagy törvényeket elvontan megjelenítő mozaikok—egy-egy fontos lépés, és mindez a plasztikai művészet születésére és fejlődésére emlékeztet, spontaneitásával és tudatosulásával a plasztikai művészet kibontakozását példázza. És a tárgyak megmunkálása? A fa évgyűrűinek, ereinek céltudatosan megőrzött, beszélő rajza, a véső rusztikus nyoma, vagy a selymessé csiszolt felület egyszerre szolgálja Csóti minden alkotásának szépségét és hasznosságát és a szeretetről beszél, amellyel a művész anyagát kezeli. És vall az emberről, aki nyugodt és derűs és aki örömét leli az élet egyszerű szépségeiben és cselekedeteiben és aki nagyszerűen érti amit csinál és következetesen kutatja új lehetőségeit. Csóti „fafaragónak” mondja magát. De mi, alkotásainak élvezői, művésznek kell, hogy nevezzük. Kucka Péter