Makoldi Sándor festőművész (1973)
Célom: lehetőségeimhez mérten mai létünk kifejezésem volt még ember, ki megelőzte volna korát csak az emberek nem érik fel azt. Földünkön ma egyszerre több korszemlélet él. Ez az egyidejű többféleség a tér és az információk kitágulását és az egyénben való hirtelen összegződést is jelenti. Az egész világot érezzük egyszerre. Ha e sokszólamú időt egy egyenesre rendezzük, egyik része élőben mutatja a múltat, másik a legújabb jeleneket. Mi hol vagyunk? Mekkora a szavunk? Nem lehet más célunk, mint az általunk átélt változásokat kifejezni. (Ezért hiszem, hogy a művészetek sohasem fognak elsorvadni. Én ma dinamikusnak érzem a világot, tele feszültséggel. Ez az életérzés jön elő képeimen és az élményekben is ezek érdekelnek, izgatnak. Minden művészet forrása, a természet is új tartalmakkal telítődik ma. A teret, amit a dinamika, energia éltet, régen csak a Nap látványa törte át. Ma a reflektorok és egyéb erős fények öntereket teremtenek, kilépnek a reneszánsz perspektívából. Ezek mozgása, sebessége az élmények többidejűségének kifejezését is szükségessé teszik. Ha őszinték akarunk lenni korunk realitásaihoz, törvényszerűen jutunk el az absztrakciókon keresztül a nonfiguralitásig. Ami nem a figuralitás tagadása, hanem az élmény sokrétűbb, igazabb kifejezése. Nem őszinte ember, aki elítéli az újat, legfeljebb értetlen, sajnálatra méltó, hiszen életét sem érti, a múlt pedig elérhetetlen nosztalgia számára.