Mohácsi Regős Ferenc festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1973)

Mohácsi Regős Ferenc kiállítása a felfedezés ritka művészi élményével hat reánk. Egy gazdag alkotó folyamat új kor­szakát tárja fel előttünk. Stílusa sajátosan eredeti, szenvedélyesen messzire tekintő tartalmában, alkotásainak tüze, zamata van. A művészi formák sokfélesége, a műfajok, a témák, az új­szerű kompozíciók bősége lenyűgöző. Rimbaud verseiben a hangok színeket idéztek, az ő színei­nek pergése, vonalainak rezdülése, rendje pedig zenét, rit­must indukálnak. Mintha minden művének zenei felhangja lenne, s tolla nyomán a két művészet kezet fogva éreztetné meg a dolgok mélyén rejlő szilárd összefüggéseket. Bartók táncszvitjéhez készült tollrajza maga is szinte egy bűvös zenedarab: halljuk a muzsika sodró ritmusára csa­pódó talpak ropogását. A tájkép: csend. (A zenében, kottában szünettel.) Nála megállás, inkább feszült várakozás, hogy a képek dina­mikája sodorjon tovább. A pompás fák téltől hunyászkodó sora egy szuszra bontakozik ki ecsetje alatt a havas tájból. Egyetlen vonásba tömöríti a természet vattapuha hangu­latát (Téli fák.) Mohácsi Regős Ferenc bravúros mestere a szín­vonal együtthatásának, a merészváltozatú színellentéteknek, a fi­nom vonalkombinációknak, az egyszerűsítésnek és az ösz­­szevonásnak. Csillogó példa erre Gyümölcscsendélet c. al­kotása. Portréi, a lélekábrázolás mélységeit érintik, szuggesztívek. Az olvasó­nő c. képen, milyen kedves az arc öröme, és mint feszül a bőr rusztikusan, keményen a Tanulmányfej szikár emberének csontos fejére. Vonalai teremtő könnyedséggel zárják e formát, és döbbenetes erővel idézik az ábrázolt jellemet. Mint a balzaci nagyregényben aki az egyik kötetben mellékszereplő, főhős lesz a következőben. Olykor egy vi­rág csupán egy ecsetvonás, máskor stilizálva tűnik fel egy dallam végtelen, virtuóz variációjaként. Az Ember küzdj és bízva bízzál c. monumentális freskóter­ve, az értelem-érzelem dualizmusával az alkotó-teremtő élet megújuló, örömöt adó horizonjába feszíti az ember szemét. Az emberi kéz diadalmas munkája nyomán, a zú­gó vonalsűrűben is tévedhetetlen egyensúlyt teremt a kom­pozíció szilárdságával. Tömegmozgatása a térben, kompo­­nálási felfogásának különleges erejét tükrözi. (Metróhoz igyekvők.) A kozmikus fortisszimótól végigjátszó a bensősé­ges szeretet mély intimitásáig a vonal, a szín minden re­giszterét. (Álomban.) Lélekkel itat át minden valaha a tu­daton átszűrt tájat, összefüggést. (Álomban I.) A humánum ritmusára kelti életre a konkrét szemléleten túli dolgokat is (Kompozíció I.) A természeti képei: itt lelkünk árnyalataival színeződnek, mindenben és mindenütt az embert sejtetve. Gazdag tékozlóként szórja csodálatos színeit. A stilizálásra, transzponálásra való hajlama,­­ egyénisé­gének egyik alapvető vonása. A Tűzmadár c. műve nagy­erejű példa ember és természet szárnyaló magasba­ törésé­­re. Messzi múltból merítő mitikus világ szólal meg ebben a Kodály Zoltán zenéjét idéző alkotásban. Ilyen a Lepketánc is, mely egy széttáruló mesevilágot bont ki előttünk, meg­csendítve ember és természet alkotó békéjének meghitt himnuszát. Az ősi, népi busójárást ábrázoló Busótánc, a régmúlt idők sajátos tüzű szilaj magyar világát ébreszti, félelmetes, szin­te hallhatóan robajló erővel. E régóta várt kiállítás Mohácsi Regős Ferenc kimagasló te­hetségét bizonyítja, művészetének új fogalmakat teremtő korszakába engedett betekintést. Egyben kíváncsivá tett bennünket az a gondolat, hogy mi­lyen jó volna az elmúlt évtizedek legszebb alkotásait is látni?! TÓTH ISTVÁN ANTAL

Next