Pataki Ferenc festőművész kiállítása (Stúdió Galéria, Budapest, 1973)

A szegedi gyermekévei után fővárosba került Pataki Ferenc 1966-ban fejezte be főiskolai tanulmányait. A szülőhelyére nem rég visszatért fiatal művész, mint Stúdió-tag számos pesti kiállításon - s néhány társával csoportosan is - többször szere­pelt. Teljesen önállóan azonban - helyi jelentkezését követően - Budapesten ezúttal mutatkozik be először. Pataki azon festők közé számítható, akik a szívükön keresztül tartanak kapcsolatot a világgal és képeiken a mindent betöltő színek­­formák válnak uralkodókká. Az egyes évszakokhoz kötődő változatos tájmotívumokat nem előre gyártott sémákba kénysze­ríti, hanem mindig az adott friss környezeti élmény inspirálja a benyomásának megfelelő kifejezési módokat. Főleg természeti témákra utaló festményeket láthatunk tőle, s néhány konkrét eszmei magatartást tükröző kompozíciót. Egyik művével arra int, hogy a harmóniák közepette is figyelnünk kell azokra a romboló erőkre, melyek egyaránt veszélyeztetik a természet és társadalom közösen megvédendő értékeit. Pataki Ferenc a legutóbbi másfél év alatt létrehozott modern szellemű alkotásai egyértelműen sugallják a művész hódolatát az élet szépsége előtt. Képcímei olykor csak arra utalnak, hogy a színköltészetté absztrahálódó piktúrájának mindig a valóság az élményalapja. Festményein hatásos ellentét teremtődik a dekoratív kolorit-pászták és a hevesen beléjük húzott vonalak keveredése által, melyek végül is derűs akkordokban olvadnak össze. Pázsitzöld és rőt vörös, pipacspiros és kékesfehér tónu­saival virágokat, leveleket s a közülük felröppenő kékmadarat épp oly gazdag fantáziával jeleníti meg, mint kedves poétánk, Juhász Gyulával való hangulatteljes megemlékezését. Pataki tárlatának katalógus címlapját egy Tisza-parti öreg nyárfa törzse díszíti. A kérgébe vésett jelek, monogrammok, hasonló hűséggel vallanak a szabadban járó emberek boldog óráiról, mint amilyen őszintén idézik fel e kiállítás képei is a festő örömteli természeti élményeit, melyek - különösen most, a tavaszt váró már­ciusban - mi is szívesen válunk részeseivé. Szelesi Zoltán

Next