Renato Guttuso olasz festőművész kiállítása (Műcsarnok, 1973)

Renato Guttusónak 1954-ben volt Budapes­ten kiállítása. Alig van európai ország, ahol azóta egyszer vagy többször be ne mutatták volna újabb alkotásait, hiszen Guttuso ma a világ egyik legismertebb festője, minden művészi tettéről kiállítások és kiadványok tudósítanak. 19­12-ben született Palermo közelében, ti­zenhárom éves korában kezdett festeni és mintegy negyven éve kiállító művész. Munkássága nemcsak olaszországi, hanem nemzetközi közügy, és nemcsak azért, mert mindig megújuló s a realizmust mindig megújító jelentékeny festő, hanem mert olyan kommunista, aki nehéz körülmények között vállalja a szocialista forradalmat, eszméiért szóval, tollal és alkotásokkal áll ki, és teljes aktivitásával a művészet minél nagyobb társadalmi hatékonyságáért küzd. Akármi legyen is választott témája, föld­­foglalás vagy barikádharc, csendélet, táj vagy akt, a Divina Commedia illusztrálása vagy békeplakát, szenvedélyes kíváncsiság és a cselekvés szépségében való gyönyörködés jellem­zi minden festői mozdulását. Vannak művészetében egymást követő, mintegy korszakokat fémjelző fontosabb témakörök: az 1941-ben indexre tett K­eresztrefeszítés, a háborús évek Gott mit uns sorozata, a háborút követő esztendők földfoglalás-képei, majd a szicíliai bányász­ábrázolások, a hatvanas évek közepének újságolvasó munkásai és az Önéletrajz - sorozat vagy az 1968-as párizsi májusra reagáló hatalmas ún. faliújságok. De egy­idejűleg, az ötvenes évek második felében, rajzok, tanulmányok sorával állt ki az algériai szabadságmozgalmak mellett, s az utóbbi évek leginkább visszatérő témája a vietnami háború. E nagy témaköröktől azonban időben és festőileg is elválaszt­hatatlanok a mindenkori mindennapos élmények, városképek és gyümölcsök, emberek és interieurök. Az utóbbi évek egyre izgalmasabb montázsszerkesztéseiben együtt és képileg egymásra utaltan jelennek meg a történelmi súlyú mai mozzanatok és a köznapi környezet motívumai, s a legegyszerűbb tárgyakkal is képes feszültséget és harmóniát, lázadást és lírát közvetíteni. Guttuso nem ismer és nem fogad el sem tematikai, motívumbeli, sem technikai vagy stiláris konvenciót. Ezért tud egyre hatékonyabban érvelni a kapitalista világ művészeinek olyan magatartása ellen, amely behódol a szorongásnak, az elidegenedésnek Ezért lett 1968-as párizsi képeinek, vietnami tárgyú festményeinek igen gyorsan ható, mozgósító művészeti szerepe Nyugat-Euró­­pában. A jelenlegi budapesti kiállítás várat­lanul adódó lehetősége azzal a megalkuvással jár, hogy csak sejtetni tudja a teljes életmű kibontakozását és főbb fázisait, de kárpótol helyette, hogy a látható alkotások nagy része az utolsó nyolc-tíz év terméke. S a legújabb művészi küzdelmek és megoldások e bizo­nyítékai éppen amellett érvelnek, hogy a világ nagy művészei és ma legnépszerűbb festői közül sem elégszik meg mindenki a nyersanyag, a nyelvezeti anyag következő lépésének a kutatásával: a nagy művész az élet teljességéből kiindulva szól hozzá a világ dolgaihoz és szól bele a történelembe Mint Guttuso, aki úgy hasznosította művészetében Caravaggiót, Picassót, az expresszionizmust vagy a pop artot, hogy mindig új szintézist és új minőséget hozott létre, a monumentalitás és a nagy méretek újabb lehetőségeit teremtve meg. Az, ami művészetében évtizedek óta változatlan, az a szocialista tudatosság, melynek képi realizálása szerinte nem az elhatározáson, hanem a meggyőződésen múlik. Guttuso festészete a szocialista forradalomnak elkötelezett folytonos cselekvés, ami nem egyszerűen azt jelenti, hogy minden egyes alkotása közvetlenül szólna az általa igényelt és hirdetett forradalomról, de minden műve ezt a gondolkodást, magatartást, tájékozódó készséget és aktivitást közvetíti.

Next