Szilvásy Margit festőművész kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1973)
Számvetés? Életmű? Sommázás? — Mindez kevés lenne bevezetőként, mert a művek szelleme, perspektívája, temperamentuma, érzékenysége, példamutató valóságszemlélete ettől a kiváló művésztől azt igényli, hogy festészetével még sok örömet szerezzen hazánk és Európa műértő közönségének. Szilvásy Margit 1898-ban született Sajókazán. A főiskolát kiváló mesternél , Szőnyi Istvánnál végezte és Elekffy Jenőnél. Előzőleg ugyancsak kiváló tanára volt: Domanovszky Endre az Iparművészeti Főiskolán. Főiskolai tanulmányai előtt Sárospatakon a népművészettel ismerkedett, ami ízlését és szemléletét Kodály és Bartók szellemében fejlesztette és művelte. Szőnyi Istvánra úgy emlékezik, mint a legkiválóbb mesterre, és ahogy vallomásában említi: „Nemcsak sokat, csaknem mindent tőle tanultam: formát, színt, arányt és minden elkezdett munkámnál az ő igaz, emberi hangját hallom”. Folytatom vallomását: „Első kiállításomat a Műbarát Galériában 1942-ben rendeztem, amit megnézett Egry József, a nagy magyar mester. Ezzel fordult hozzám: Ugye, húgom, mindent lefest, amit lát és megtetszik? Igen. — De gondoljon arra is közben, hogy előttem is van világ, mögöttem is van világ, felettem is van világ, alattam is van világ. Így lesz teljes majd minden. Nagy emlék és tanulság volt ez a kozmikus látáshoz és festői szemlélethez.” Ettől kezdve sikerek övezték művészi életútját. Elismerés és kiállítások sajtóvisszhangja követi tíz hazai gyűjteményes szereplését. Olyan kiváló szakírók méltatásával, mint Elek Arthur, Kárpáti Aurél, Szegi Pál, Dutka Mária stb. Külföldön Helsinkiben és Orivesi-ben volt gyűjteményes kiállítása és ezeken nemes ízlésével, művészi szemléletével sok hívet és műbarátot szerzett képei által hazájának. Később Párizsban, Cannes-ban, Mentonban stb. dolgozott és Mentonban újabb gyűjteményes kiállításával sikerrel szerepelt, melyet gazdag sajtóvisszhang bizonyított. Ezek után az életrajzírónak nem sok tennivalója van, csak regisztrálhatja a művésznő emberi és művészi helytállását a nemzetközi és hazai eredményekben. Mégis adós marad jellemzésével, csak néhány szóval méltatja ezen gazdag tehetség megnyilvánulásait. Először, páratlan színérzéke és festői alakítókedve, impulzív jelleme, tónusérzéke és természetelvűsége, mely messze túljutott a nyugati kis- és nagypolgári sznob igényeken. Hű tudott lenni a nagy történelmi múlthoz, a külföldi és hazai örökséghez. Kiváló tehetségével véglegesen beírta nevét legjobb festőink nevei közé. SZENTIVÁNYI LAJOS Kossuth-díjas egyetemi tanár